Irodalmi Szemle, 1981
1981/7 - ÉLŐ MÚLT - Jaroslava Pašiaková: A Sarló csoport tevékenységének visszhangja egyes folyóiratokban
szemben semmiféle lelkiismeretfurdalást, mivel még tudomást sem vett rólunk. Mi ugyanis határozottan mások vagyunk, mint a keleti nemzetek, de eltérünk a nyugati nemzetektől is. Átmenetet képezünk köztük, körvonalazatlan, élesen nem kontúrozott kulturális fenomének vagyunk. És Barta joggal szögezi le, hogy nagy, világosan szituált és körvonalazott, magabiztos fenoménnek lenni — mint amilyen a Nyugat, a Kelet, az Észak és a Dél — összehasonlíthatatlanul könnyebb... A köztük átmenetet képező világ velük szemben mindig csak kicsiny lehet, hiszen csak hídként szolgálja őket. De éppen azért, mert kicsiny, állandó feszültségben él és igyekszik kiegyenlítődni velük, ez azonban lehetetlen. Viszont megőrzi magában az ifjúság erejét, az örök forradalmat! Végezetül Barta arra a következtetésre jut, hogy a rövidlátó politika hiába igyekezett egymás ellen uszítani ezt a két kulturális fenomént, sorsuk túlságosan is hasonló. Ugyancsak figyelemre méltóan reagált a Sarlóra, mindenekelőtt az 1931 szeptemberében tartott kongresszus kapcsán, néhány haladó cseh folyóirat. Így a Komunistická revue (1932., 78. sz., felelős szerk. Jaromír Dolanský, kiadta a CSKP KB) Goldhammer Géza Sarlósok című (eredeti címmel közölt] terjedelmes cikkében foglalkozott a Sarló kongresszusával. A szerző főként a sarlósok Kelet-Európa-koncepciójáról nyilatkozott bíráló hangon. Cikkének befejezésében hangsúlyozza: „A »Sarló« csoportban dolgozó elvtársak hosszú utat és hosszú harcot hagytak maguk mögött. A »Sarló« kongresszusa előtt és kongresszusán alaposan megtisztították soraikat a múlt reakciós nézeteitől. Elég akaratra és bátorságra van azonban szükségük ahhoz, hogy teljesen eltemessék »a kelet-európai kérdést«, mivel éppen ez a többi kérdés megvilágításának egyik legfőbb akadálya.” (242. o.). Még jelentősebb elvi cikk jelent meg a Sarló-kongresszus alkalmából a Tvorba című cseh folyóiratban (1931, 47. sz., 750. o., felelős szerk. Vlasta Borek), ismeretlen szerző (valószínűleg ismét Goldhammer] tollából. A „Sarló” nevű magyar diákegylet országos kongresszusa című szerkesztőségi cikkben a szerző aprólékosan ismertette a Sarló 1931 szeptemberében Pozsonyban tartott kongresszusának lefolyását. Egyebek között a következőket mondja: „A pozsonyi kongresszus hét napjának tárgyalásairól kapott híreket figyelmesen kell meghallgatnia mindenkinek, aki AŠ és Ungvár között ún. »ki- sebbségnek« érzi magát s aki új szociális helyzetre vágyik. A szóbanforgó kongresszus minden eredménye és rezolúciója közül egyet kívánunk kiemelni és e híradás élére állítani: a csehszlovákiai magyar probléma a maga határozott megoldásához vezető útján egyúttal német, szlovák, ukrán problémaként intéződik. S e nemzetiségi problémák kölcsönös viszonyát meghatározza a cseh dolgozó értelmiséghez való viszonyuk.” Bizonyára nem pusztán szimbolikus jelentésű aktus volt Julius Fučík felszólalása, aki azon a napon, mikor a közép- és kelet-európai nemzetek közös problémái voltak napirenden, a cseh forradalmi munkásosztállyal szövetkezett cseh forradalmi értelmiség rokonszenvéről és feltétlen segítségéről biztosította a kongresszust. J. Fučík felszólalása ezért különleges jelentőségű. Ugyanis ezen a kongresszuson fordult elő első ízben, hogy manifesztálták a csehszlovákiai nemzetek dolgozóinak szövetségét — a kongresszus közvetlen következményeként határozták el, hogy „»vörös barátságot* kötnek a magyar értelmiség és a szlovák dolgozó ifjúság között”. A szerző hangsúlyozta, hogy a Sarló kilábolt a nemzetiségi-romantikus ifjúsági mozgalomból ... Az élet megreformálására irányuló törekvései a nemzeti hagyományok elsődleges népi forrásához, a parasztsághoz vezették ... Ugyanabban a korban, amikor a dél-szlovákiai városokban az irredenták definitíve elveszítették tömegbefolyásukat, új fázis kezdődött a Sarló fejlődésében. A Sarló megvetette lábát a Csehszlovák Köztársaság talaján, kiseperte programjából a revizionista illúziókat és újonnan kezdte értelmezni feladatát, közvetítő szerepét a Duna menti nemzetek között, a magyarok és a szlávok között. Az „örökölt ellenségeskedés” áthidalása maga után vonta a faji programról való lemondást. A közvetítő szerep felismerése utat mutatott a Sarlónak a marxista megismerés felé. A Sarló feladatul tűzte maga elé, hogy áttanulmányozza a gazdasági-politikai alapot abban a térségben, ahol közvetíteni akart a nemzetek között. A Sarló „valóságelemzésnek” nevezte ezt, s találkozott közben az osztályharccal... Az osztályellentétek óriási malomkövei között nemzetileg is teljesen magára maradottnak érzi magát a magyar értelmiségi, kisparaszt, kispolgár. Ebben a magáramaradottságban fogant meg a Sár
