Irodalmi Szemle, 1981

1981/10 - KRITIKA - Rákos Péter: Két haza között

Rákos Péter KÉT HAZA KÖZÖTT

Jónéhány éve azzal kezdtem ismertetésemet Dobossy Lászlónak A közép-európai ember című könyvéről, hogy a tanulmánykötet a filológus lírája, értvén ezen a szerző személyes jelenlétét a műben a címadástól kezdve a szerkesztésen, a sorrend megszabásán, az anyag csoportosításán és ciklusokba rendezésén keresztül az egyes részek áthidalásáig — tehát megannyi olyan mélységesen személyes indíttatású műveletet, amelyeket nem lehet közvetlenül tetten érni, mégis a könyv „lényegi természetű kötőanyagát” alkotják.

Üjabb tanulmánykötetének a Két haza között címet adta Dobossy László. Nem logikátlan a kérdés, vajon mozdult-e, s ha igen, merre mozdult azóta a szerző, máig sem érvén még el azt a kort, amelynek már erénye a mozdulatlanság. Ezért sietve tájékoztatjuk az olvasót: az újabb kötet nemcsak Dobossy László azóta keletkezett írásait tartalmazza, hanem néhány kulcsfontosságút, életre szóló determinálót az ifjúkoriakból is. A Két haza között anyaga a Régi tüzek parázsló hamva című ciklustól az Árnyképekig a szó szoros értelmében közrefogja az idő tengelyén A közép-európai ember tanulmányait.

Villózik már maga a cím is, sokféleképp, önmagában is személyesebb, ha úgy tetszik: líraibb: a líra szeret két pólus között a habokból kikelni. Két haza: az első hangzásra még mindig kevesebb, mint Közép-Európa, ahol jóval több lehetőség kínálkozik a hazát keresőknek vagy új hazába csöppenőknek. Hiszen a magyar összehasonlító irodalom- tudományban már a közép-európaiságot is kikezdte, ha nem más, hát az idő: verseny- képessé, majd hovatovább győzelmessé válik ellenében a „Kelet-Közép-Európa”, sőt „Kelet-Európa” terminus. És mégis, ha olcsó paradoxonnak hat is: e két haza közé (tudákosan megtoldva: az „intenzív totalitás” értelmében) még több fér el a kötet tanúsága szerint, mint a tágabb körű fogalomba: megtérés ez Dobossy jelenlegi pályaszakaszán a „kis világba”, a gyökerekhez, melyek meghatározták a pályáját Vágfarkasd szü' lőttének, az érsekújvári gimnazistának, a párizsi Sorbonne, a prágai Károly Egyetem hallgatójának, a kassai magyar tanítási nyelvű csehszlovák állami középiskola tanárának, még később a francia ellenállás résztvevőjének s a bohemisztika és romanisztika egyetemi tanárának. Hogy melyek és milyen „két hazára” gondol a szerző, azt mi itt jól értjük. A kötetet a szembesülés döbbenete intonálja: az állami gimnáziumban a cseh, azaz a csehszlovák himnusz magyar szövegét tanulja az eszmélkedni kezdő diák. Hol van honom, hol a hazám? A hon, a haza magja a természet szerint a szülőföld, essünk túl a Pósa Lajos nevéhez tapadó elnéző kis mosolyon, ő mondotta, ha nem csalódom: bárhová visz szerencsétek, ezt a hazát szeressétek; ez tágul a tudatban országgá, ennek a népe nemzetté, de a Két haza között szerzője ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely- nek két hazát adott végzete: tanúja volt állam és nemzet különválásának, s egyszerre kényszerülvén két nyomásnak ellenszegülni, az ehhez szükséges emelkedett, nemzetközi magaslatról való felülnézetre nem is csak két haza között, hanem két malomkő közé szorulva kellett szert tennie. Jó televénye volt ez a rácsodálkozó felfedezéseknek, a tudomány területén pedig, tudjuk, a modern magyar szlavisztika bölcsőjét ringatta a történelem e váratlan hullámverése. Itt és most Dobossyról van szó, de ide kívánkozik Fábry Zoltán, Győry Dezső, Krammer Jenő, Szalatnai Rezső, Sziklay László, Sándor László neve is — és még sok más nevet említhetnénk. Éppen az ő kutatásaikból és