Irodalmi Szemle, 1981

1981/9 - Koncsol László: Egy költői nyelv átváltozásai

mindig nominális szintagma, „a bodrogközi szél” alakjában, amelyből harmadik nekifutásra a teljes mondat is kibomlik, mondván: „már hetek óta fúj a szél”.) A vers helyi karaktert megjelenítő falusi, népi szavain kívül mint eladólány-szeszély, port, talpalá- valót, fölsorakoznak a mezőgazdaság fogalmai (paraszt, szél, fagy, vetés, szőlő, cseresznye, gabona, búza, hús, búzaliszt, tej, vaj, jégeső, határt, zsúptető, fát, falvak, parasztsorsokat, vének, föld, földön, nép), s föltűnnek benne a kor gondolkodásában és újságírásában egyaránt gyakori fogalmak, mint hidrogénbomba, föld alatt kipróbált gyilkoló- szerek, légköri zavar, tudományos kísérletek, indok, baj, sors, világ, tét, faj, dumák, papolás, harc, ellenfél, múlt, jövő, harmónia, vágyak, világgá, föld, nép, évszázados), s külön hangsúllyal egy-egy földrajzi fogalom, város- és történelmi országrész-név, mint Kassa, Ostrava, határvidék, cseh föld, morva föld. Annyira pontos és konkrét ez a kép, hogy ha Cselényi nem közölte volna a Rapszódiát, vagy ha a neve nem szerepelne a szöveg fölött, sem évszám alatta, s igy kerülne évszázadok múlva egy történész kezébe, szinte évnyi pontossággal meg tudná határozni a vers keletkezési idejét. Ne feledjük, pusztán a fogalmak, tehát a nyelv s az általa rögzített gazdasági és társadalompolitikai viszonyok segítségével. (A Számadás ilyen meghatározása már jóval nehezebb volna. Itt az irodalmi és nyelvi hatások vizsgálata segíthetné a kutatót.]

Ha a Rapszódia igeállományát vizsgáljuk, tanulságos lesz különbséget tennünk a vers „hősei”, szubjektumai, a „szél”, az egyes szám harmadik személlyel kifejezett „nép” és az egyes szám második személlyel aposztrofált propagandista között. A „szél” nemcsak légköri jelenség, hanem jelkép is a versben, a történelem forradalmi romboló munkájának a jelképe. A szélhez kapcsolódó igék éppen ezért rendkívül dinamikusak: fúj, süvít, felszedi, viszi, lengeti, húzza, dúl, tépi, robbantja szét, lendít ki, keresztezi, sújt, fojtogat, indítja, rohan, kering, fut, dühöng. A „te”, az egyes szám második sze- mélyű hős az újságíró, a publicista, a politikai propagandista — lényegében a költő akkori figurája: az ő személyéhez fűződő igék az agitáció, a rábeszélés, a ráhatás, az érvelés jelentéskörét vonják be a szövegbe: ha meg is okolod, felsorolsz, papolhatsz neki, lesz minden, agitálsz, papolsz, mit sem érsz, véded, tagadod. Ennek az igecsoportnak erős eltávolító, rosszalló hangulati értéke is van. A némileg hasadt tudatú költői szubjektum jobbik énje a „nép” egyes szám harmadik személyű igéivel azonosult a versben. Azonosulását nemcsak magával a szöveggel, hanem akkoriban írt Einstein című versével is bizonyíthatjuk; az Einstein kulcsmondatai ugyanis szinte szóról szóra megegyeznek a Rapszódia ,,nép”-re vonatkozó kitételeivel [„Taníts hát bennünket éles elme I.. .1 A saját lábunkon járni / saját szemünkkel látni / Saját hangunkon kiabálni /.../ S ne higgyünk semmi másban /.../ Csak a tények igazában...”). A Rapszódia harmadik személyű állítmányai (mit ér vele, nézi, nem hiszi már, tudja, csak legyint, saját szemével megtekint, saját kezével megtapint, küzdeni akar, vállalja sorsát, dolgozni akar, küzdeni akar) egyszerre fejezik ki a nép szkepszisét, empirizmusát és természetes munkaösztönét.

A vers negyedik szubjektuma a szintén egyes szám harmadik személlyel jelölt tárgyak és dolgok csoportja, általában a „világ”. A vetés, mely „térdig sem ér”, a szőlő és cseresznye, mely „mind lefagy”, a gabona, búza, mely „odavész”, a búzaliszt, mely „nem lesz”, a baj, ami „mélyebben rejlik valahol”, a tej és a vaj, „mely nem lesz olcsóbb

I.../ attól, hogy agitálsz, papolsz”, a rozzant zsúptető „roppan”, „mintha egy világ omlana”, a Bodrog-vidék „osztódik”. A fölsorolt dolgokat, általában a paraszti munka termékeit hiányos vagy pusztuló állapotukban találjuk itt. A világ egyensúlyát, az adott társadalomtörténeti folyamat pozitív dinamizmusát a zenei alapú versszerkezetben visz- szatérő szövegzárlat fejezi ki: az egymással szerelmesen küzdő múlt és jövő, az új harmóniát ígérő harc és az alakuló világ képei.

Cselényi Rapszódia a bodrogközi szélről című versében tehát már nem a nyelv kívánt mindenáron újszerű lenni. A hatvanas évek elején a költőnek már nem volt szüksége nyelvi pótcselekvésre. Megismerte a világot, lett már saját víziója a valóságról, s kifejezéséhez a pontos, sallangtalan nyelvet is megtalálta. Nem stílromantikus, nincsenek szóösszetételei, metaforái. Hiteles, nyelvileg letisztult, pontos versvilág. Jelzői is telibe találnak, a helyek és a tárgyak behatárolását (bodrogközi, cseh, morva), korát (új), méreteit (hosszú, mély, nagy, olcsóbb, nem könnyű, nehéz), vagy állapotát és tulajdonságát Jelölik (vad, különc, légköri, megszakadt, tudományos, egyszerű, adott, ölhetett,