Irodalmi Szemle, 1981
1981/9 - Duba Gyula: Örvénylő idő III.
is vélhette. Milyen új igazság az, amelyik elfojtja és megtagadja a régi, kipróbált igazságokat? A régi igazságoknak több híve van. Biztosan azok a valódi igazságok, mert nem kell őket állandóan hangoztatni, benne élnek az emberekben. S az emberek a régi igazságok szerint élnének, de nem engedik, hogy úgy éljenek. Ezért az emberek tanácstalanok, elégedetlenek, és nem tudják, hogyan éljenek. Rosszul élnek. A szövetkezetben három hónapja nincs előleg-kifizetés. Az elnök, a főkönyvelő és a pénztáros elmennek a járásra a pénzért, és üres kézzel térnek vissza. A szövetkezetnek nincs hitele. Csődbe jutott. Várták az etetők és a kocsisok, hogy megnőjön a lucerna és a gomboshere, sajnálták az éhező állatokat. De a lóhere sűrű, zöld tengere még csak bokáig ért. — Két hét múlva kaszálunk belőle — mondta Nagybene az öreg Králnak —, szalmával összekeverve szecskává vágjuk. Hamar erőre kapnak tőle az állatok. — Öhöm — motyogta vakkantva Král —, kaszálunk belőle. Erőre kapnak tőle . .. Egy este az istállóban Labanc Jozsó leütötte Jeremiás Misát. Ráfogta, hogy e-lszedett a lovai elől néhány csöves kukoricát, és megetette a maga lovaival. Először tenyérrel arcul ütötte, mire Misa vasvilláért nyúlt, a másik pedig ököllel leütötte. Csák Máté támogatta fel Misát, és a sarokban álló ágyra fektette. A szája széle berepedt, keskeny vércsík folyt a fogaira, és megkékült az álla. Labanc Jozsó közömbösen nézte. Ült a szénatartón, és várta, hogy Misa magához térjen. A gazda éppen hazaért, kifogta a lovait. Nézte az ágyon fekvő Misát. Majd a másikhoz fordult. — Ne verekedjen az istállóban — mondta komoly hangon. — A kocsmában verekedjen! — A szövetkezet istállójában vagyunk — vont vállat Jozsó. — Ott vagyunk. — Az én házamban ne verekedjen — ismételte, és helyére vezette a Derest. A Madár magától a helyére ment, és fejét azonnal a jásžolba dugta. — Elszedte a lovaimtól a kukoricát — szólt amaz mérgesen. Tehetetlen indulatok éltek a kocsisokban, sajnálták a lovaikat. Jeremiás magához tért, kábultan körülnézett. Felvette a vasvillát, és Labanc Jozsó felé indult vele, de a gazda kivette a kezéből. — Ne itt. . . az utcán várd meg, Misa. — Teszek én az ilyen életre! — kiáltott magánkívül Jeremiás Misa. — Köpök én erre a büdös falura. Elmegyek én innen, aztán tehetnek nekem egy szívességet. Elmegyek a városba, ledolgozom a nyolc órát, pénzt keresek, urasan élek. Nem gürcölök én egy percet se tovább. De nem engedte el a vezetőség. A bátyja, Jeremiás Andri a szövetkezet elnöke, mégsem engedték el Misát. A járásiak nem egyeztek bele, hogy elmenjen, mert minden emberre szükség volt otthon. De Jeremiás Andri annyit megtett a testvére kedvéért, hogy éjszaka megvárták Labanc Jozsót a kocsmánál, és leütötték. Misa karóval verte a fejét, amikor már a földön feküdt. A bátyja pedig megfenyegette. — Elvitetlek, ha nem nyugszol. Elvitetlek két évre, hogy a szövetkezet ellen dolgozol. Olyan helyre visznek, ahol megtanulsz nyugodtan viselkedni. Labanc Jozsó nyögött, és fel akart tápászkodni, de visszahanyatlott. Sós vért köpött. Feküdnie kellett, de néhány nap alatt rendbe Jött. Mire a járásiak összehívták a tagsági gyűlést, Labanc Jozsó már úgy járt, mintha sosem ütötték volna le karóval. A lóherét még nem kaszálhatták, amikor a művelődési házban összehívták a taggyűlést. Jocóka hordta szét a hírt a faluban, hogy jönnek a járásiak rendet teremteni. jöjjenek, mondták az emberek, ideje, hogy rend legyen. Soha nem lesz rend, gondolták a másik pillanatban. Amíg ezek idejárnak, soha nem lesz rend. Nagy okosok, fenyegetőznek, az emberekre kényszerítik akaratukat, bár a dolgukat nem értik. Hatalmaskodnak. Ésszerűtlen dolgokat erőltetnek, amelyek ellenkeznek a természetes gondolkodással. Olyanok, mint a nyű, bevették magukat az életünk szövetébe, és elsorvasztják a falut. De miért éppen Füzesnyéket? A szomszéd faluban másképp élnek az emberek. Okosabban és függetlenebbül. A maguk fejével gondolkodnak, a járásiakat becsapják, vagy nyíltan ellenük szegülnek. Mások az elöljáróik, kémé-
