Irodalmi Szemle, 1981

1981/9 - Duba Gyula: Örvénylő idő III.

Atya elvörösödött, dühösen meredt Konárekra, és indulatosan felkiáltott: — Járáson ... mindent a járáson... — Indulatában eltorzult a hangja, rekedten kiabált: — Miért mindent a járáson? Gyerekek vagyunk talán, vagy vakok vagyunk, vezetni kell minket? Egyedül nem látjuk az utat?

— Járáson jobban tud — hajtotta a másik a magáét —, messzebb lát a járás ... Mi csak jelent látjuk, járás holnapot is lát. Ők jobban tudják.

— Azt... jobban tudják. Felettünk ülnek, jó magasan, jobban látják a helyzetünket, mint mi magunk. — Bedőltél nekik, nézte lehiggadva a másikat, az eszközük lettél. Feladtad magad. Nagyot akarnak, de nem tudják, hogyan. Igazuk van, mert hatalmon vannak, és kisajátították maguknak a döntés jogát. Neked is azért lehet igazad, mert azt mondod, amit ők akarnak. Egyebet sem teszel, csak várod, hogy megmondják, mit akarnak, és te akkor helyeselsz nekik, lelkesedsz, és bólogatsz, hogy te is úgy gondolod. Olyan lelkesen mondod tovább a szavaikat és gondolataikat, mintha egész életedben a más igazát hirdetted volna. Hogyan lehet ez, Juró? Hogy van ez velünk?

— Mindig lázongsz, Atya, csak lázongani és szidni tudsz. Ne háborogj, járás teljesíti, amit magas helyek terveznek, holnapot, jövőt.

Letartóztatják Tatranskýt, mondta magában sötéten, csak tudnám, miért.

— Tatranskýt letartóztatták. — Mégis kirobbant belőle.

— Olvastam az újságban. Ellenség lett. Munkásosztályt megtagadta, nép ellen szövetkezett. Elárulta ügyünket. Népi hatalom nem lehet gyenge, leszámol ellenségekkel!

— Ellenség lett? Láttad őt, hogy ellenség lett?

— Ojság írta. Járáson is mondták, hogy Tatranský hamisan dolgozott. Ide is, oda is. Szépen beszélt, de mást tett, kárt okozott.

— Ügy ... — mondta — ez elég. — Neked elég, folytatta magában, nem ismerted jól Tatranskýt, de én a fronton láttam. És kételkedem, hallod? Vedd tudomásul, hogy én kételkedem. Nem tehetek mást, ha őszinte akarok maradni magamhoz. Kételkednem kell, mert engem is kihallgattak, gyanúsítottak, oktalanul. Becsapnám és megaláznám magam, ha nem kételkednék, mert a kétely bennem él. Nem tagadhatom le magam előtt. De hát... te nem kételkedel.

Konárek nem kételkedett. Nem tudott kételkedni, csak hinni tudott, vagy nem hinni. Lázadó lélek volt a maga módján, de olyan, aki a többiekkel együtt lázad. Régen a magához hasonlókban, a földnélküliekben, a május elsejéken felvonulókban és a gazdasági válság éveiben sztrájkolókban hitt. Egynek érezte magát velük. A gazdáknak, hivatalnokoknak és a csendőröknek nem hitt, csak alkalmazkodott hozzájuk. Az életéből fél évszázad szűkösen, a másoknak végzett munka, az állandó visszaszorítottság jegyében telt el. A maga dolgaiban döntött, de ő látta kárát, ha rosszul határozott. A háború végével ez elmúlt. Idegensége egyszerre előjogokat biztosított neki, mintha a sok évtizedes hátrányokat tennék jóvá. Közös dolgokban döntött, és a hivatalnokok, csendőrök és elöljárók, akik azelőtt nem méltatták figyelemre, most egyszerre hozzá fordultak. S ő hitt abban, hogy ennek így kell lenni, így van ez jól. így igazságos, ez maga az igazság!

Odaadást és engedelmességet váltott ki benne a felszabadultság érzése.

Hasznos eszköz, jellemezte Atya magának, én meg haszontalan eszköz vagyok. Használhatatlan eszköz, mert gondolkodom. Mindent újragondolok, és még ennél is rosszabb, hogy kételkedem.

De nem az igazságban kételkedem, folytatta, egy pillanatra sem jut eszembe, hogy tévedésekért harcoltam. Hanem az igazság képviselőiben kételkedem, s azoknak sem a jóhiszeműségében, a becsületességében, hanem a hozzáértésében. A rátermettségükben kételkedem.

De talán néha az önzetlenségükben is, tette hozzá. Aztán a maga igazában kételkedett. Miért lennének önzetlenek, ha mindent elérhetnek, amit akarnak? Az önzetlenséghez kell, hogy a kitűzött cél bizonytalan legyen. Hogy küzdeni kelljen érte, áldozatokat hozni, kockázatot vállalni.

De ők nem kockáztatnak ...

Atya hát hitte, hogy kételkednie kell, Konárek Juró pedig nem tudott kételkedni. De az igazságban mindketten hittek.

Az igazság azonban nem mutatkozott láthatóan, elrejtőzött az emberek elől, és aki nem hitt benne erősen, vagy kételkedve hitt csak benne, mint Atya, nem létezőnek