Irodalmi Szemle, 1981
1981/9 - Rácz Olivér: Napfény, fehér vitorlák
elragadtatáskitöréseit, megértően, egy cseppet sem tolakodóan, a hangjában inkább valami udvarias hódolattal — a lány legalábbis így érezte — így szólt: — Cuba es muy hermosa. Sí, seňorita; Kuba nagyon, nagyon szép ország! A lányt feszélyezte, hogy a férfi tanúja volt az ő gyerekes érzelemmegnyilvánulásainak, de a kellemes, halk és nagyon kulturált hang eloszlatta a zavarát, és mert azt, amit a férfi mondott, személyes jellegű bóknak érezte, a helyhez és a szokásokhoz illően — elvégre már a második éve tö'ltö'tte a tél egy részét Kubában! —, így válaszolt: — Muchas gracias, senor; Kuba valóban gyönyörű. — Aztán angolul folytatta: — Csakhogy ez nem az én érdemem: én nem vagyok kubai. A férfi — 25—28 éves lehetett, nagyon jóképű, nagyon barna, nagyon kisportolt: ültében is meglátszott rajta, hogy nagyon jó alakú — elnézést kért a tévedéséért, de fenntartotta a véleményét, hogy Kuba csodálatos ország. — Elnézést. Azt hittem, hogy ön kubai — fordította most már ő is angolra a szót; nagyon csiszolt, nagyon tökéletes angol nyelven beszélt —, elnézést kérek érte, amiért kubainak néztem. A lány a szép kubai nőkre gondolt, és hízelgett neki, hogy a férfi kubainak nézte. A kubai lányok nagyon szépek. Kreolok, mulattok — fehérek, feketék: nagyon szépek. Hetykék, vidámak, öntudatosak. Gyakran irigyelte a szép kubai lányokat. Jó lenne hetyke, vidám, öntudatos kubai lánynak lenni, gondolta. Persze, akkor már a kubai férfiakat is el kellene fogadnia, s abban már nem volt annyira biztos, hogy örömmel fogadná-e el a kubai férfiakat. Örömmel? Mondjuk — fenntartás nélkül... „Mi a fenének mégy már megint Kubába?”, kérdezte otthon az apja. „Nem tudod ott tölteni a szabadságodat, ahol ;más, rendes lányok? Egyszer még beleakadsz valami tüzes fejű Raulba vagy Fidélbe, aztán jól nézel ki...” Hülyeség ... —• Elnézést, amiért kubainak néztem — ismételte meg a férfi komolyan. A lány összerezzent. Élénken válaszolt. — Ő, nekünk, kanadaiaknak nincsen semmi bajunk Kubával, és én, személy szerint nagyon szeretem Kubát. Szívesebben járok ide, mint Floridába vagy Acapulcóba. Aztán, attól tartva, hogy amit mondott, nagyképűen hangzott, sietve mondta: — Floridában tulajdonképppen még csak egyszer voltam — a szüleim vittek el, tizenhat éves koromban —, Acapulcóban még soha. Acapulco Mexikóban van — mondta zavartan. — Tudom — mondta a férfi komolyan. — Tudom, hol van Acapulco. És még egyszer elnézését kérem, amiért kubainak néztem ... — De hiszen a kubai lányok nagyon szépek — kiáltott fel a lány önkéntelenül, aztán sietve folytatta: — Ami pedig a politikát illeti, én nem törődöm vele... — Okosan — mondta a férfi. — Okosan. — Meg is mondtam a barátnőimnek, akik minden évben megpróbálnak rábeszélni, hogy tartsak velük; Floridába vagy Acapulcóba — meg is mondtam nekik, hogy én fütyülötk a politikára, és százszor szívesebben vagyok Kubában, mint hogy a milliomosok fürdőhelyein a felvágós milliomosokat meg a híres sztrárokat bámuljam tisztes távolságból ... A férfi elmosolyodott. — Tudja, hogy amit mond, és főképpen — ahogyan mondja — már maga az is egy kissé politika? — Ö, nem! — mondta a lány hevesen. —• Nekem semmi közöm a politikához: én a teljes el nem kötelezettség híve vagyok. S hogy a férfi lássa, azért olykor ő is elolvassa az újságok vezércikkeinek a főcímeit, fölényesen hozzáfűzte: — Vagy legfeljebb a jóindulatú semlegességé... — Az is nagyon szép — mondta a férfi komolyan. — De látja, az, hogy maga most itt van, és nem Floridában, máris több, mint el nem kötelezettség, és jóval több, mint semlegesség... — Hát akkor mit csináljak? — kérdezte a lány, kizökkenve a szerepéből, tanácstalanul. — Maradjak otthon? — Isten őrizz! — mondta a férfi eltúlzott megdöbbenéssel. — Annyit nem ér meg az egész világpolitika! Ezen mind a ketten szívből nevettek.
