Irodalmi Szemle, 1981

1981/8 - Ordódy Katalin: Az argoliszi öbölben (elbeszélés)

tézményének, a bíróságnak rendelkezéseit hajtja végre ... Amellett felhívom a figyelmedet arra, hogy igen jól jövedelmező állás.

— Ö — mondta feltűnő könnyeit nyelve Avesztosz —, szívesen vállalom csekély fizetségért a város szemetének elszállítását, a kloáka tisztítását, de azt, amit kínáltok, azt nem, uram, bármiképpen is nevezzed.

— Hát... — felelt a hivatalnok jó egy perc után, amely alatt erősen gondolkodni látszott — ha így áll a dolog... Georgiosznak mindenesetre vissza kell fizetnie azt a nem is egészen jelentéktelen összeget, amit az imént vett fel. Azt hiszem, jogosan vádolhat hálátlansággal, hiszen ahogy értesültem, nélküle már életben sem lennél. így van?

— Igen... ez igaz — felelte. — Az életemmel tartozom Georgiosznak, de ezt az életet pénzért áruba bocsátotta. Ha szolgának vagy teherhordónak szegődöm, akkor is fizettek volna Georgiosznak? — kérdezte keserűen.

— Nem. De ilyen állás betöltésében nincs hiány. Gondolkozz, Avesztosz, és lásd a dolgokat a józan ész világánál. Saját bevallásod szerint súlyos bűnt követtél el, nemcsak az erkölcsi törvényeket szegted meg, de egy igen befolyásos athéni polgár jogos haragját is magadra vontad, ami saját megítélésed szerint egyet jelent a halálos ítéleteddel. Sajnos, a vétek súlyát az is befolyásolja, hogy ki ellen követték el. A legnagyobb úr, az Isten, türelmes, és megbocsát az igaz bűnbánónak. Mi, világi emberek, e véges földi létben sokszor nem is tanúsíthatunk efféle végtelenséggel párosuló türelmet. Ezt tudnod kell, hiszen azért menekültél olyan fejvesztve Athénból. Az életedért cserébe valóban olyan nagy árat szabtunk? Te is szükségben vagy, mi is szükségben vagyunk. Burdzi szigete már három hónapja lakatlan. A javakorabeli férfiú, az ítéletvégrehajtónk egy mérges légy csípésének áldozata lett. Börtönünkben már négyen várnak, hogy a rájuk kimondott legsúlyosabb ítélet beteljesedjék.

— Az Istenre kérlek, uram... — kezdte Avesztosz, de a hivatalnok felemelt kezével jelezte, hogy még beszélni kíván.

— Georgiosz azt is mondta, milyen nyugtalan a lelked, és vezekelni kívánsz. Nem jutott eszedbe, hogy az ég kegye kínál alkalmat a vezeklésre? Biztos, hogy vak véletlen volt, ami úgy intézte, hogy éppen Georgiosz kapuja előtt hagyjon el az erőd?

Itt szünetet tartott, átható tekintettel nézett rá, és látnia kellett, hogy Avesztoszra nem maradtak teljesen hatás nélkül a szavai. Mellére hajtott fejjel gondolkodott, s valóban mintha összefüggéseket látott volna a történtek mozzanatai között.

Mikor a hivatalnok úgy vélte, hogy lassan bár, de mégis a célja felé közeledik, barátságos mozdulattal tette karjára kezét, és biztatóan mondta:

— És ki tudja, meddig leszel Burdzi szigetének lakója? Lehet, hogy már néhány hét múlva jelentkezik erre a jól fizetett munkára egy alkalmas ember. Hiszen valószínű, csak hónapokról van szó. Még olyan fiatal vagy! ... Arcodat a csuklya alatt senki fel nem ismeri, s majd ha a szigetről visszatérsz közénk, polgáraink közé fogadunk, s ismét folytathatod mesterségedet.

— De uram — védekezett még —, azt hiszem, alkalmatlan vagyok! Sosem lennék képes embert ölni.

A hivatalnok arcán kedvetlenség és türelmetlenség látszott.

— Néhány napig kitömött bábun gyakorolsz majd. És ne felejtsd el, hogy a legfelsőbb bíróság ítéletét végrehajtani nem gyilkosság. Akik a kezed alá kerülnek, mind többszörösen is rászolgáltak a halálra.

Nem tudott védekezni. A körülmények hatalmába került, melyek ellen nem volt kilátása. Lehajtotta fejét, s arcán folyni kezdtek a könnyek. Restelkedés nélkül sírt, mint valamikor, még kisfiú korában, de nem hangosan, kiáltozva a maga igaza mellett, hanem némán, önváddal, reménytelenül.

— A keresztesek nagy fellendülést jelentettek városunknak, a kikötő nyüzsög az élettől. De a sok idegennel sok szemét is jön. Szökött fegyencek, rablók és gyilkosok, lázadók, bujtogatók, emberkereskedők tanyája is lett egyben. Vigyáznunk kell városunk nyugalmára, polgáraink tisztes életére. Frank bárók és lovagok akarják megkaparintani a várost. Kémek forognak köztünk. Velence is kacsingat felénk. Bizáncra sem támaszkodhatunk, hiszen néhány éve öt hónap alatt három császár „halt meg”, kettőt pedig elűztek. Ott is keresztesek az urak, maguk közül akarnak császárt választani. Bolond világot élünk, csak kemény kézzel tudunk rendet tartani.