Irodalmi Szemle, 1981

1981/7 - FIGYELŐ - Zolczer János: Dudás Károly: Jártatás

rikus vonatkozásokat sem, jóval több egy szokvány-vígjátéknál. Mert bármennyire égetők a gazdasági gondok, a színház szá­mára az etikai kérdések az elsődlegesek! S e téren minden a dramaturgiától függ. Jó iramú, az itt nagyon fontos figura­rajzokban pontos előadást láttunk. Egyszó­val a MATESZ idei játékrendjében kiemel­kedő helyet foglal el a Széles tenyerű Fejenagy és a többi tisztességesek című zenés komédia. Szuchy M. Emil Dudás Károly: Jártatás Dudás Károly — foglalkozását tekintve új­ságíró, a Képes Ifjúság munkatársa — a fiatal vajdasági írónemzedék legszókimon­dóbb képviselői közé tartozik. Jártatás cí­mű könyve érdekfeszítő, számunkra is él­ményt nyújtó, hozzánk is szóló izgalmas olvasmány. És már most, írásom elején megkockáztatom a cseppet sem lekicsiny­lő, sokkal inkább tény jellegű megállapí­tást: ennek a könyvnek csak a Duna-tájon lehet igazán befogadó közönsége; ezt a könyvet csak az itt élők fogják igazán megérteni, magukénak érezni, mert csak nekik adatott meg a kulcs a titok nyitjá­hoz. Dudás Károly első könyve 1977-ben je­lent meg Szakadó címmel. Az alcíme sze­rint „riportkönyv”, mottója pedig Pilinszky János két sora: „Esztendők múlnak, s a remény — / mint szalma közt kidöntött pléhedény.” Emberközpontú, embert, vé­reit féltő, óvó, szerető s reményre intő ri­portok sorakoznak benne; egy éles szemű, jó megfigyelőképességű, a problémák tag­lalásától sem visszariadó fiatal újságírót sejtetnek a sorok. Lát és láttat, általáno­sítható tapasztalatokat szűr le. A Jártatás című új kötet három részre tagolódik. Az első és az utolsó novella: filmnovella-állatkertnovella, a középső pe­dig riportokat, jegyzeteket, karcolatokat tartalmaz. S minden műfaj egyaránt erős­sége Dudás Károlynak. Pontosabban: Du­dás bármelyik műfajt is választja, egyfor­ma igénnyel veti papírra mondatait, mon­dandója mindig egy-egy ember szemszögé­ből tágul, szélesedik, mint egy jó gyújtó­pontú látcső, kamera. Előbb felvillan a kö­zelkép, aztán szinte észrevétlenül, lassan tágul a lencse, hogy széles terepet, időben és térben nagy távolságokat vegyen filmre. Furcsa, különös, magányos, sokszor na­gyon is magányos emberek állnak a szél­ben, viharban és csak ritkán napsütésben, nem egyszer utolsó mohikánok, akiknek sorsát, lelke mélyét fogja vallatóra, teszi láthatóvá az író. Itt van például a Maradék című riport. Dudás ellátogat az Újvidékhez közel eső Maradék nevű faluba. Fele-fele arányban élnek itt szerbek, magyarok, kétezerhárom­száz ember. S a magyar tagozatú iskolába csak kilenc gyerek jár, azok is harmadik, negyedik osztályba, mert már két éve nem volt jelentkező az elsőbe. Vagyis egy bi­zonyos Berger Mihály magyar osztályba íratta volna Edit nevű lányát, csak hát ő volt az egyetlen, s egy gyerek miatt nem nyitnak külön osztályt. S Berger Mihály így fogalmaz: „Mi van ezzel a néppel, nem tudom. Félnek a jövőtől, félnek mindentől, hogy a gyerekük majd nem tud boldogul­ni.” Hát ilyen ez a könyv. Az író, az ember gondokkal küzd és gondjait nem tudja palástolni, leplezni. Féltő, óvó, szerető ez a gond. Nem érti, miért dőlnek ki gyors egymásutánban a fák. Fákat mondok, pedig emberekről van szó: talajt, gyökerüket vesztett emberek­ről, akik percek vagy vajúdó évek alatt adják fel — és el — múltjukat, őseiket, hagyományaikat, pedig jószerével az mondható, nem kényszeríti erre őket sem­mi. Néha ugyan akad taszító, fojtogató kö­rülmény, de hát azért (lenne) ember az ember, hogy hadakozzék, küzdjön, kibírjon mindent. Gondban vagyok, mert ahogy újra meg újra lapozgatom, olvasgatom az írásokat, sok-sok bekezdést, egész fejezeteket, egész részeket szeretnék idemásolni, gondolato­kat asszociálni hozzájuk, de tudom, ez le­hetetlen. Szólni kéne még a kötet egyik legerősebb darabjáról, az állatkert-novellá- ról, amelyben két idegen kér bebocsájtást a szünnapot tartó állatkertbe s beszélgetés­

Next

/
Oldalképek
Tartalom