Irodalmi Szemle, 1981

1981/7 - FIGYELŐ - Szuchy M. Emil: A szintézis útján

ben) belülről ábrázoló és emiatt a jellemeket is érzékletesen kibontó rendezői koncepció jól támogatja Konrád Józsefet abban a szándékában, hogy a társadalom „megoldatlan” gondjairól szólva a nagyobb összefüggésekhez is eljusson. Rendezése végig következetes. Tudatosan a maiságot hangsúlyozza, ahol a teatralitás mint alkotó elem kerül az előtérbe, Kopócs Tibor minden igényt kielégítő díszletében és jelmezeiben, ahol a szövegéhez a cselekmény hangvétele is igazodik, s így az erkölcsi célzatú példázatos utalásai sajátos hangsúlyt kaphatnak. Mindennapos a történet, mégis rendkívüli. Odafigyelésre, cselekvő visszajelzésre ingerel, s így érdekes. Sőt időszerű, mert amellett, hogy régi múltunk jelen változatát látjuk, és a játék egy „konkrét” közösség jellegzetes alakjait ■szerepelteti, a két ellentétnek egy magasabb egységbe való beillesztésével tárgyi- lagosabb keresztmetszetét adhatja az előadásnak.

Jól ütemezett jelenetek peregnek. A típusok mintegy önmagukban élnek. A rendezői koncepció és az egyéni színészi jelrendszerek, ebben a színes kavargásban szinte egybeolvadnak. A klasszikus összhang és a kreatív jelenlét egymásba fonja az új meg a régi formákat: a nézés-fogal- mát és a pontosan elénk tárt romantika- rajzot. Lekerekített jellemek és a mával is azonosítható drámai vagy groteszk állapotok az igazságnak, a valósnak néven nevezhető helyzetét körvonalazzák. Mert nem mindegy, milyen minőségű emberek befolyásolják társadalmi életünk területeit. Etikai és esztétikai vonatkozások is léteznek és ezt a most bemutatott Petőfi-Simon- Konrád mértéktartó gúnyrajzában, kellő megokolással szinte valamennyi szereplő is tudomásul vette. így modern adaptációt láttunk, ahol kellő hangsúlyt kaptak a drámairodalmi értékek, mert a jól ismert Petőfi-meseszövést Simon István nem csupán ürügynek, hanem Konrád Józseffel együtt saját mondanivalójuk igazolására is fölhasználták és szándékukat maradéktalanul meg is valósították.

A koreográfia fokozása kitűnő. Somlai István (m. v.) a commedia dell’arte eljárást alkalmazva remek cselekményvázlatot konstruált. Rónai Pál zenéje ritmusvariánsokban is igényes megoldásokat követel: az összefüggések rendjétől meghatározott, a szerepkörök jellegét tükröző jelenetek színpadi mozgását kihasználva felvonultatja a legkülönbözőbb műfaji elemeket a pantomimtói a dalbetétig, a szatírától a groteszkig.

A helybéli lágyszívű kántort Boráros Imre alakítja. Tragikomikus alakja szánalomra méltó: szöveg mögötti lelkiállapotát gesztusban-mozgásban egyaránt mutatja. Emberábrázolása példamutató. Varsányi Mari felszabadultan játszik. Csapongó hangulatait szemérmetes Erzsók szerepében artisztikusan valósítja meg. Énekszámai a story-ból nőnek ki, s így közvetlenül hatnak.

Szentpétery Ari (Márta) és Ferenczy Anni (Kisbiróné) tevékeny jelenléte hasznosan eleveníti a fegyelmezett csoportjeleneteket. Rögtönzésnek ható ötleteik szerves részét képezik a rendezői koncepciónak. Bugár Gáspár (Siket Dani mint kéményseprő) és Rozsár József (Rezes Péntek mint útkaparó] alakja élményszámba menő teljesítmény. Játékukba több helyi jellegű paródia is belefért volna.

Kiegyensúlyozott színészi alakítást láttunk Simon Kázmér m. v. (Harangláb) és Pőthe István (kisbíró) jeleneteiben. A realista színjátszás expresszívebb hangulatait idézik. Jellemteremtésük hiteles, s így szórakoztató. Szólni kell Fazekas Imre (Ba- garja uram) szuggesztív alakításáról és Ropog József kisebb szerepéről, aki, ha nem esik a szélsőségek csapdájába, pompásan érzékelteti az önkéntes rendőr, Gon- bócz Mihály tragikomikumát.

Somogyi Anikót sajnos túl korán „dobták a mély vízbe”. Szakmai tévedés és ügyetlen melléfogás volt kezdő színinöven- dékre bízni vitéz Csepű Palkó szerepét. No, de eső után .. . Inkább azon gondolkozzék el a színház, hogyan tudná „felerősíteni” Somogyi Anikó magánjeleneteit: színpadi dikcióját és közölnivalójának hangsúlyát az igényes Petőfi-szövegek tolmácsolására. Reméljük, hogy az őszi időszakra szövegmondó és típusteremtő készsége elmélyül és elismeréssel nyilatkozhatunk majd róla is.

Holocsy István, a széles tenyerű Feje- nagy szerepében erőszakos, duhaj, primitíven ravasz, érzéki és érzelmes ember: kitűnő jellemszínész. Robusztus alakjának külön jelentősége van: uralja a színpadot

— önkényeskedik környezetén. Kiskirály a maga beosztásában. A látszat és az élvezetek embere. Az érdekli, hogyan is telik magán- és hivatalbeli élete, s hogy lesz e kettőből eredményes, kérdésre is érdemes siker.

Bár a színdarab nem nélkülözi a szati