Irodalmi Szemle, 1981
1981/7 - KRITIKA - Csanda Sándor: A Sarló mai szemmel
usní]rmus^gy Csanda Sándor A SARLÓ MAI SZEMMEL A Sarló kongresszusának 50. évfordulója alkalmából örömmel állapíthatjuk meg, hogy egyre gazdagodik, gyarapodik a két világháború közti csehszlovákiai magyar ifjú értelmiségnek e legjelentősebb mozgalmáról szóló szakirodalom. A számos kisebb-nagyobb tanulmány mellett két jelentős önálló könyv is foglalkozik a Sarló elemzésével, értékelésével. Az elsőről: Balogh Edgár Hét próba (Bp. 1965) című könyvéről, már írtunk megjelenése után e folyóirat hasábjain, a másik: az Ez volt a Sarló című tanulmány- gyűjtemény a Kossuth és a Madách Kiadó közös kiadványaként 1978 végén 800 példányban jutott át Csehszlovákiába. A 16 szerző közreműködésével alkotott tanulmány-, dokumentum- és adatgyűjtemény jórészt a volt sarlósoktól származik, mai, marxista szempontból értékeli a tényeket és eseményeket, s nagyban elősegíti a Sarló helyes eszmei értékelését, ami főként a csehszlovákiai magyar értelmiség számára fontos és időszerű. A Hét próba ugyan sokkal egységesebb, mert Balogh egyöntetű emlékiratot írt, a rá jellemző határozott és egységes koncepcióval, ez a gyűjtemény pedig árnyaltabb, több aspektusból megvilágított képet nyújt a Sarlóról, de aránylag sok benne az ismétlés, átfedés. Több szerző leírja pl. a híres koszorúzási afférokat (Petőfi szobrát 1930-ban Budapesten akarták megkoszorúzni, 1931-ben pedig Pozsonyban), hárman is közlik Fuöíknak az 50 évvel ezelőtti Sarló-kongresszuson elmondott beszédét, s a különböző szerzők gyakran idézgetik ugyanazokat az adatokat. Jó szerkesztéssel a nagyobb átfedéseket, ismétléseket ki lehetett volna küszöbölni, de a szerzőket bizonyára a gyors kiadás vágya ösztönözte, hogy a kötet még a gombaszögi megalakulás 50. évfordulójának évében megjelenhessen. Az első tanulmányt a mozgalom vezetője, Balogh Edgár írta: A regösjárástól a munkásmozgalomig címmel vázolja a Sarló történetét, tömörebben és újabb szempontból, mint a Hét próbában. Már az első mondatokban pontosan meghatározza eszmei szempontját: „A két világháború közt eltelt időszak magyar történelme nem mérhető fel az új társadalmi rendszer lehetőségét és tervét hordozó munkásmozgalom mint 'központi kérdés vizsgálata nélkül, felemás volna azonban ez a vizsgálat, ha a munkásmozgalmat önmagára szigetelve néznők, s nem vennők figyelembe mindenkori s többé vagy kevésbé sikeres viszonyulását az osztálytársadalom egészéhez, sőt a más országokba szakadt magyar lakosság kérdéseihez is, ebből a helyi összefüggésrendszerből indulva el a szélesebb Duna-völgyi, kelet-európai és még általánosabb egymásra hatások számbavétele felé. Az ellentétes, semleges vagy rokon mozgások e roppant kavarodásában szükségképpen értékelnünk kell mindazokat a társas törekvéseket, amelyek a munkásosztály- lyal való szövetségi kapcsolatokat erősítették akár a parasztság és kispolgárság, akár az értelmiség felől, s ezzel nemzetközileg is a legszélesebb néptömegek öntudatosodását segítették elő a politikai életben”. Balogh tanulmánya a továbbiakban a munkásmozgalom mellett a népiség fontosságát hangsúlyozza. A Sarló ebben erősen hasonlított a magyarországi népi mozgalom balszárnyához, Balogh Edgár pályája pedig Erdei Ferencéhez, Darvas Józseféhez. „A helyzetből adódó népi tájékozódás sokkal társadalmibb gyökerű, semhogy pusztán
