Irodalmi Szemle, 1981
1981/7 - Duba Gyula: Örvénylő idő (regényrészlet)
Nézi a kamaszt, ahogy térdel, és arca fénylik a melegtől. Majd azt mondja a másik suhancnak: — Hozz egy nyaláb fát, Dudás! — Nincs hasogatva — mondja Dudás. — Hasogass, és hozd be. Siess. Számtanóra lesz. Dudás olyan magas és vállas, mint ő, ruháját kinőtte, kabátujja könyökig ér. Fiúk és lányok állnak a vaskályha körül, lehetnek húszán. Nagyobb lányok is vannak köztük, almamellű bakfisok, némelyiknek púposán feszült a blúza. Jolán a legfejlettebb, pulóvere feszesen előreugrik a mellén, a lába hosszú, szép formájú. Péter látta egyszer, ahogy Fodor falhoz szorította, és tapogatta a lányt. Jolán csak nevetett, és azt mondta: Eredj, te bolond! Fodor a legmagasabb az iskolában, tizenöt éves múlt, Péternél is magasabb. Ötödikes, ez az utolsó éve az iskolában. Joli és Dudás negyedikesek, de jövőre már ők sem jönnek, elmúltak tizennégy évesek. — Durrants be, Fodor, vörösen izzón a kályha oldala, meleg legyen. — Aztán kimegy a tornácra, és nézi, ahogy Dudás a nyitott fáskamrában hasogatja a fát. A régi iskolában tanít Péter, régen ő is ide járt, hetedikes volt negyvennégy őszén. Ha a front késik egy évet, a nyolcadik osztályból is elvégez néhány hónapot. De ez csak haszontalan, értelmetlen képzelődés. S ha akkor elvégzi a nyolc osztályt, mennyivel jut messzebb? Segítene most rajta, ha elvégezte volna a nyolc osztályt? Dombon állt az iskola, magasan a falu felett. Talán tudatosan építették az öregek a falu fölé, hogy a tudás felsőbbrendűségét hangsúlyozzák. Az iskolánál már csak a templom volt feljebb, őrködött felette, és hirdette, hogy az emberi tudásnál csak a hit magasabb rendű, amely a tudásnak is értelmet és célokat kölcsönöz. így lehetett, mondta Péter magában, az öregek bölcsek voltak, ösztönösen érezték az igazságot, és meg tudták valósítani... Nézte az iskola udvarát, melyet belepett és vastagon takart a hó. Dudás baltája magányosan csattogott a fáskamrában: csatt... csatt... csatt... Emlékszik rá, ő is hasogatott fát a fáskamrában. Többen jártak iskolába, mint most, hatvanan lehettek. Akkor erős telek voltak, sok hóval, hidegekkel. A tízpercekben szánkóztak az iskola udvarán. Álomszerűén megelevenedett előtte a néptelen dombocska, gyerekek nyüzsögtek rajta. Albert vastalpú szánkóján meggörbített acélsínek hordozták a deszkaülést. A Körtefejű szánkója siklott a leggyorsabban. Pétert gyakran maga elé ültette, és levitte a dombon. De mindig maga irányította a szánkót, soha nem bízta másra a vezetést. A vastalpú szánkó villámgyorsan suhant a többi között, irányításához érteni kellett. Egészen a Lédeczi-kertbe siklottak vele, ahol egyszer a csikókat herélték. A többi szánkó, a fatalpúak és a deszkából készült „csuszkák” alig futottak ki az iskolaudvarból, de a kert aljai úton biztosan megálltak. Az ő vasparipájuk tovább futott velük, be a Lédeczi kertbe, és ha Albert le nem fékezi, lefutott volna a hosszú udvaron, ki az utcára, a kövesútra. De a szalmakazlaknál, ahol a csikókat herélték, Albert mindig lefékezett, mert nagyon sokáig tartott volna visszatérniük a következő órára, ha egészen a kövesútig siklanak. A csikók ... Titokzatos ügy volt, megrendítette Pétert, s emléke azóta is benne él. A Lédeczi porta kertkapui csukva voltak, a tanító pedig megtiltotta, hogy a deszkapalánk résein belessenek. Ez elég volt ahhoz, hogy másra se gondoljanak' egész nap, csak a csikókra. Reggel látták, ahogy a kövesúton vezetik őket a Lédeczi ház udvarára, s a csikók kocogva mennek fel a dombon, és eltűnnek a kazlak között. Az iskolában mindenki tudta, még a lányok is, hogy a szalmakazlak között herélik majd a csikókat. Bálint már nyolcadikos volt, tudta, hogyan történik a herélés, és elmondta a nyolcadikosoknak, a hetedikeseknek, de a kisebbek is kihallgatták Bálint beszámolóját. A kazlaknál ott van az állatorvos, a segítője, a csikók gazdái és több fiatalember. A csikók lábára hurkot vetnek, és a földre döntik őket, összekötözik a lábukat. A csikó gazdája fogja az állat fejét. Beszél hozzá, simogatja, nyugtatja, és a kötőfékjénél fogva erősen tartja a fejét, amíg az állatorvos és segédje a csikó lábai között hozzáférnek a herékhez, az orvos felmetszi rajtuk a zacskó bőrét, kinyomja a heréket, és egy nikkelezett, éles fogóval lecsípi őket. Aztán bevarrja a zacskón a sebet, és kész a műtét. A csikó egész életére megváltozik, a természete átalakul. Jámborabb lesz, engedelmes. A török basák háremében ilyen férfiak vigyáznak az asszonyokra, mondta Bálint, és nevetett,
