Irodalmi Szemle, 1981
1981/7 - kelta: Enyhe őszi éjjel (novella)
jánál észrevették a srácok: az ő pisilője más, mint az övék. Ezen akkor maga is meglepődött; megdöbbent, szinte pánikba esett, mintha nyomorék mivoltára ébredt volna. De a nagypapa megnyugtatta: nem fogyatékosság, amit észlelt, csupán a Törvény és a katolikus parancsok közti eltérés. A srácok csúfolni kezdték. — Vágott farkú! — kiabáltak rá még az utcán is. A papa akkor elintézte, hogy a hittanórákon ő is részt vehessen, a káplán úr pedig a lelkére kötötte az osztálynak, hagyjanak föl a gúnyolódással. Azóta általában békét is hagynak neki. S azóta vasár- és ünnepnapokon el-eljár a katolikus templomba, nem kötelezően, csak úgy, passzióból. A plébános úr is gyakran emlegeti a parancsolatokat, olykor négyet-ötöt is fölsorol egymás után, máskor csak egyet választ ki közülük, azt igyekszik megvilágítani az életből merített példákkalJsrenneí: nevét hiába ne vedd! Vagy: Tiszteld atyádat és anyádat! Vagy: Ne ölj! Vagy: Ne paráználkodjál! Eleinte nem tudta, mi az, hogy paráználkodni, most azonban már sejti, bár a fogalom még meglehetősen homályos előtte; se a nagypapa, se a mama nem magyarázták meg neki kellőképp, s így a plébános úrnak a parancshoz fűzött szavait se érti igazán. A srácok viszont sokat pusmognak erről. Nee-kaa-csiín-gassa szemem-bekati, iin-káá-bbüü-jjéla zölem-bekati... Váratlanul a Kati-nóta jutott eszébe, azt kezdte dúdolgatni, s közben valami fura érzése támadt: nem volt benne biztos, hogy amit most tesz, nem paráznaság-e. Amikor a bajuszos fiatalember a műsor végén újból és újból elismételte nekik a dalt, nem gyanított ő abban semmi rosszat — s most mégis, ahogy itt ül a rumliszoba lámpája alatt, és egyedül ábrándozza végig a dal szövegét, olyan lelkiismeretfurdalást vagy mit érez, mintha kulcslyukon leselkedne be valami különös, ismeretlen világba. Látta maga előtt a plébános urat, amint a keze a szószék fölötti kőtáblák felé lendül, míg a hangját mennydörgésként verik vissza a templom boltívei: — Ne paráználkodjál! Aztán olvasni kezdte a Cserkésztörvényt, s az életében először látott szöveg összekeveredett benne mindazzal, amit évek során át hallott a nagypapától, meg a hittanórákon, meg a rabbinál, meg a templomban. A cserkész becsületes. A cserkész feltétlenül igazat mond. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket. A cserkész, ahol tud, segít. A további oldalakon ilyen címek ugrottak eléje: Hétpróba; Első segély; Táborozás; Vadevezősök; Haj, regö, rejtem; Ezermester; Tudsz csomót kötni?; Védd a madarakat!; Sport; Társasjátékok; Egy kis kézügyesség; Daloljunk együtt! — Mi az, te még nem alszol? — nyitotta rá az ajtót a papa. — Sipirc az ágyba, de máris! — Ugyan papa, hisz holnap nincs tanítás — hallatszott a konyhából a mama hangja. — És holnap tartjuk meg a születésnapját. Hadd legyen egy nyugodt estéje... Mi szépet olvasol, kisfiam? Kivitte az agyonfogdosott könyvet, letette a kenyérmorzsás asztalra, s ő maga nekitámaszkodott az asztallapnak. A papa igen fáradt lehetett, mert csak annyit szólt, hogy Aztán ne karattyoljatok reggelig!, és bevonult a hálóba. A papát különben sem érdekelték az ilyen dolgok — kész csoda, hogy megvette a cserkészfölszerelést, és hogy megígérte a pesti utat. Ahogy közeledik az üzletnyitás napja, a papa viselkedése is mintha úgy változna. Bár az sincs kizárva, hogy ez a változás a magyarok bejövetelének köszönhető. Aztán a nagypapa is ásítozni kezdett, és lassan becsoszogott a szobába, ők pedig elhelyezkedtek a konyhaasztal melletti pádon. A naptárt nézegetve a mama megint megcirógatta gyöngéden a haját, úgy biztatta: olvasson minél többet, szépeket, okosakat, mindegy, hogy milyen könyvből, makulátlanból-e vagy maszatosból, vadonatújból-e vagy rongyosból. Ebben a könyvben sok jó dolog lehet, azért nyűhették így el, azért használták annyit. Meg még azt is mondta a mama, hogy a papa nagyon szereti őket.
