Irodalmi Szemle, 1981
1981/7 - kelta: Enyhe őszi éjjel (novella)
minden áldozatot meghozna értük, a természete, azonban olyan, hogy nem tudja kimutatni a szeretetét. — Anyu — dörgölődzött oda a mamához, s az mind a kettőjüket átkarolta; így ültek ott a pádon még soká, és ő megtanította a mamát meg Rózsit a Kati-nótára. Együtt énekeltek aztán mind a hárman, nem hangosan, inkább csak úgy maguknak, nehogy a papa meghallja odabent. Ismét boldognak érezte magát, mint mindig, ha elcsöndesedett este a lakás, és ő leülhetett a mamával a konyhában. Néha Rózsi is kint maradt velük, de Rózsi utálatos szokott lenni, egyre csak a tudását fitogtatta. Most azonban Rózsi is kedves hozzá. Ritkák voltak az ilyen esték. Ha iskolába kellett mennie másnap, a papa legkésőbb kilenckor ágyba küldte, a mama viszont addigra nem végzett a dolgával. Most is már vagy tíz óra lehet, azért szólt rá olyan mérgesen a papa, amikor benyitott a szobába. Nee-kaa-csiin-gassa szemem-bekatl, iin-káá-bbüü-jjéla zölem-bekati, néke-melkell mennl-kati tége-dittkell hagyni-kati, see-jháro-mévre-bekell rukkol-nika-ti! Akárcsak a nagytermi műsor végén, most sem érzett a szövegben semmi rosszat. Nem is a szövegre gondolt, hanem arra: bárcsak minden este így maradhatna a mamával! Aztán hirtelen megint fölötlött benne: holnap majd apunak szólítja a papát, s a papa holnap talán megengedi neki, hogy az oldalához simuljon. — Anyu — suttogta újból, a fejét a mama vállára hajtva. Autó kanyarodott be az udvarra. Miközben egy gyors kört írt le a műhely előtt, fényszórói bevilágítottak a konyha ablakán. Kapuja nem volt az udvarnak; reggeltől estig jártak ide a kocsik: lovas fogatok, teherautók, olykor egy-egy ökrösszekér is, vagy ember rángatta kordé — vitték, hozták az árut, anyagot, rakodtak föl-le. Ilyen későn azonban senki sem szokott jönni. A mama meglepetten kelt föl a pádról. Már indult volna az ajtó felé, amikor kopogtattak. — Tessék — mondta a mama, és megigazgatta a ruháját. Svájci sapkás férfi lépett be, szemmel láthatóan azok közül való, akik a délutáni műsort adták. — Jó estét kívánok. Mészáros urat keresem — mondta a férfi. — Már lefeküdt — felelte a mama. — Kihívjam? — Ha lenne olyan szíves — mondta a férfi. A mama besietett a szobába. Az udvaron most nem világítottak a reflektorok, de a motor halkan tovább duruzsolt. — Tessék helyet foglalni — kínálta Rózsi székkel a férfit. — Köszönöm — mondta a férfi, de nem ült le, csak körülnézett. A mama kiszólt a szobából: — Azonnal itt lesz. Addig is tessék ide befáradni. A svájci sapkás bement, s a mama is bent maradt addig, amíg elő nem került a papa. Akkor a mama visszatért a konyhába. Pár perc múlva a férfiak is kijöttek. — Feküdjetek le — mondta a papa. — Mindjárt visszajövök. — Hova... ilyen későn? — rebbent a mama hangja, de a papa megint azt mondta: — Feküdjetek le. A papa csak könnyű zakót vett föl. Sarkig tárta az udvarra nyíló ajtót, megvárta, míg a svájci sapkás kimegy, aztán maga is kilépett a sötétbe. A mama, Rózsi meg ő ott álltak az ajtóban, és nézték, hogyan száll be a kocsiba a papa meg a másik. Akkor vette észre elöl, a sofőr mellett az Árpád vezér formájú arcot. A fényszórók ismét kigyulladtak. A duruzsolás berregéssé nőtt.
