Irodalmi Szemle, 1981
1981/7 - kelta: Enyhe őszi éjjel (novella)
— Nem. — Nyakláncot! — Nem. — Piros tojást! — Nem. — Akkor ... Jaj, mit is? A kicsik még sokáig találgattaK. de nem tudták kitalálni, mi van a markában. Amikor végre széttárta a tenyerét, kissé csalódottnak látszottak. — Mi ez? — Kulacs. — És az mire jó? — Hát... Ha igazi, nagy kulacs volna, akkor inni is lehetne belőle. De ebből nem lehet. Ez csak olyan ... emlék. — És ezt ki adta? — Ezt is valamelyik anyaországi gyerek küldte. De nekem az a bajuszos bácsi adta. — Az az Árpád bácsi? — Nem tudom, hogy hívják. De hasonlít Árpád vezérre. — Akinek olyan hegyes bajusza volt? — Aha. — Némi tűnődés után még hozzátette: — Én is növesztek olyat, ha nagy leszek. A kicsik irigykedve nézték a bátyjukat, mintha már látnák a szája fölött a hegyesre pödrött szőrcsomót. Majd elbabráltak a pöttömnyi ajándékkal, s csak aztán vették észre, hogy a fiú másik kezében is van még valami. Végig kellett lapoznia előttük a naptárt. Minden rajzot k ilön megcsodáltak, minden képhez magyarázatot kértek. Lassan leszállt az este, de amikor Rózsi vacsorához hívta őket, amikor a nagypapa is előcsoszogott, ők még mindig a maszatos, gyűrött, borító nélküli könyvben gyönyörködtek. A konyhában aztán elölről kezdhette a mesélést. A nagypsoa csaknem ugyanolyan részletességgel faggatta ki a délutáni rendezvény felől, mint a szobában a kicsinyek. Vacsora után Rózsi bement a lánykákkal a hálóba, a mama pedig Gyurikát vitte be lefektetni. Közben a papa is megjött; ő is asztalhoz ült, hogy megvacsorázzon. Fáradtnak látszott, már nem volt olyan beszédes, mint délben. Amíg a papa evett és itt-ott szólt néhány szót a nagypapához, ő halkan besomfordáU a szobába. Az első szobában most nem volt senki, s így zavartalanul átadhatta magái a szamárfüles könyvben való böngészésnek. Rokonszenves rajzok voltak a könyvben: derűs, mosolygós arcú srácokat ábrázoltak a képek, ugyanolyan kalappal a fejükön, mint amilyet ő kapott a papától, csak az árvalányhaj hiányzott mellőle. A srácok nyakában egyforma kendő. Az egyik kép>.jn ugyanolyan liliom, mint amilyen az ő derékszíjának a csatját díszíti, körülötte itt is ez olvasható: Légy résen! Némelyik srácnak az ő sípjához hasonló síp lóg a vállpántja ról az ingére, az ő zsinórjához hasonló zsinóron. Mintha egy nagy család tagjai néznének rá az elnyűtt, agyonfogdosott zsebkönyv lapjairól, s ebbe a nagy családba mintha ő is beletartozna. A képeket nyilván egy kéz rajzolta, legtöbbjükön a rajzoló neve is ott volt: Márton L. A hálóból Rózsi jött ki elsőnek, majd utána a mama. Rózsi csupán egy pillantást vetett rá meg a könyve, s máris ment tovább, a konyhába, a mama viszont odahajolt hozzá és megcirógatta gyöngéden a haját. Aztán a mama is kiment, és ő folytatta a böngészést. A naptári rész után az egyik oldalon vastag betűkkel ez állt: Cserkésztörvény. A nagypapa sokat mesélt neki Mózesről. Sokszor elmondta, hogyan találkozott Mózes (ahvéval, és hogyan bízta rá Jahve a kőtáblákat. Azokba volt belevésve a Törvény. A nagypapa számtalanszor elismételte a tíz parancsot, amelyben az egész Törvény benne van, de még többször azt a két legfontosabbat, amelyen áll a Törvény meg a Próféták. Ez a kettő azt mondja: úgy kell szeretnünk mindenkit, mint magunkat, de Jahvét még magunknál is jobban. Mindezt nemcsak a nagypapától hallotta — a katolikusok is tanulják, s a plébános úr is ilyenekről szokott prédikálni. Mert ő a rabbinál kapott oktatáson kívül a katolikus hittanon is ott van. Még elsős volt, amikor egyszer az árnyékszék palánk-
