Irodalmi Szemle, 1981

1981/7 - Gyurcsó István: Tükördarabok, Csoda (versek)

A némák jelbeszéde sokszor értelmesebb, mint a politikusok szónoklatai.

Botot vág, kampósat a pásztor:

— Bitangol ez a nyáj, nem legel! Megszédült a nadragulyától; szomjas? nem delel! —

Béget a nyáj, a vezérürü a rétre hívja, kolompja szól: s a tilosba csap az együgyű nyáj a karámból.

Akol és pásztor mindhiába, a bot kevés, az ürü meg sok, a gazból rétre lép a lába s vigyázzák a kosok.

A békesség akkor a legtökéletesebb, ha önmagával is kibékül az ember.

Tegnap éjjel katicabogár voltam, fűszálak hegyén repülni tanultam.

Tegnap éjszaka egy láb lépett felém: Tegnap könny lettem a fűszálak tövén. Majd azt álmodtam, harmatcsepp vagyok és fésülködnek bennem a csillagok. Szomjas bogarak jöttek, megitattam, egy hangya énekelt: — Hej, tükröt ittam! Eltaposták az éneklő bogarat, könny született a fekete ég alatt.

Furcsa dolgokat lát az ember fejenállva —

Engem Shőne Náci, Pozsony hercege beszélt rá a bolondságra, míg élt. Fejenállva! Nem szólva a szétgurult aprópénzről,

zsebtükröm is szilánkokra repedezett s a tükördarabokban íme a látomás .. .

A templomtornyon parkol a Göncölszekér: a lovak szájából az isten kivette a zablát és abrakostarisznyának fejükre húzta a csillagos eget.

Sötét van!

Csontjainkat sárga lófogak ropogtatják, vérünk sárga lóhúgy, velőnk sárga lócitrom.