Irodalmi Szemle, 1981
1981/7 - Gyurcsó István: Tükördarabok, Csoda (versek)
Reggel a verebek és a pipiske-madarak boldog ugrándozással köszöntik a SZERENCSÉT. A Göncölszekér fölzablázott lovai tömött bendővel nyerítettek. A kíváncsiság gyakran sérti a világot. Én is lemondtam minden további kísérletről és a Kispipában rendeltem egy pacallevest. Tanulság, hogy hallgatni arany! Sokan csak azért nyugtalanok, mert nem ismerik nyugtalanságuk okát vagy nem is akarják megismerni, miután rádöbbennének annak törpe vagy óriás voltára. A csillagok letérdepelnek a távcsövek előtt? A csillagász véli úgy, hogy térdepel a csillag. A csillagász ne tudná, hogy ő térdepel a csillag előtt? A csillagok viselkedését kartotékok őrzik. A csillagok keveset vallanak be önmagukról. A csillagok nem szökhetnek meg az égről. A csillagok a kíváncsiság ellenére is ragyognak. A csillagok alázatra tanítják a csillagászt. A csillagok között változó fényű is találtatik. A csillagászt leginkább az ilyen csillag érdekli. A csillagászok és a távcsövek is gyakran változnak. Van csillag, amelyik soha nem változtatja fényét. Idővel a csillagász önvizsgálatra kényszerül. Végül a csillagász a hangyák életére lesz kiváncsi. A hangya megtörli bajszát ebéd után és arra gondol, hogy megölt társának húsa ma rágós volt. Állunk a titkok küszöbén, fölöttünk húnyó csillagok, köszönj rám, óh, hogy várom én! S hidd el, hogy én még én vagyok. — Ne félj tőlem és ne félj magadtól! Testünk esőben ázott, az úton kék fény kergetett. Téptünk volna virágot: de perbe fogtuk az eget. — Ne félj a perlekedéstől, ne félj!
