Irodalmi Szemle, 1981
1981/6 - ÉLŐ MÚLT - Kulcsár Tibor: Fábry, a születő csehszlovákiai magyar irodalom kritikusa
.év folyamán: Darvas János, Kelembéri Sándor, Ölvedi László, Urr Ida, akik viszont Mécs és Földes mellett erőtlenül és színtelenül hatnak. Az ismertetés befejező részében az Oj Auróráról írt bírálatának lényegét, valamint a Szász Károly és a szlovenszkói magyar irodalom című polemikus hangvételű írásának legfontosabb megállapításait közli. Cikkét az Ady példájának és örökségének vállalásáról írt programszerű kinyilatkoztatásával zárja. 1924-ben az erdélyi Geniusban, Franyó Zoltán lapjában jelent meg Fábrynak néhány kritikája szlovákiai magyar írók műveiről. Mint már arra utaltunk, írónk több romániai magyar irodalmi folyóirat munkatársa, egyeseknek pedig szlovákiai szerkesztője volt. Azok közé tartozott, akik azt szorgalmazták, hogy a Genius az egész magyar nyelvterület haladó irodalmi folyóirata legyen, irodalmi centralizáció című, propagandisztikus .célzatú írásában a folyóirat népszerűsítésére is vállalkozott, írásának alcíme is „Írás a Geniusért”. Szomorúan állapítja meg, hogy a szlovákiai magyar sajtó nem vesz tudomást a Genius létezéséről, pedig az nem csupán az erdélyi, de egyben a szlovákiai magyar irodalom érdekeit is szolgálja. A lap legutolsó számában erdélyi és szlovákiai írók egyforma arányban képviseltetik magukat. Cikkében leszögezi: a szlovákiai magyar íróknak és az olvasóközönségnek annál inkább kellene támogatniuk a folyóiratot, mert a szlovákiai magyarságnak nincs saját irodalmi lapja. Történtek ugyan kísérletek ilyen folyóirat létrehozására, ezek közül azonban a legtöbb a megvalósulás kezdőpontjáig sem jutott el, s Fábry nehezen tartja elképzelhetőnek olyan fórum létrehozását, amely nem limonádéval és ponyvával traktálná a közönséget. A Geniusban a valódi, értékes irodalom képviselőjét látja, s egyben az irodalmi centralizáció megvalósulását: az „utódállamok” központi irodalmi lapját. A Nagy Dániel és Franyó Zoltán nevével fémjelzett folyóiratot így jellemzi: „Hatásvadászat, frázisirodalom, dilettantizmust álcázó nemzeti színtinta helyett: igazság, valóság, erő és jövőmutatás. Nem finomkodó, ájuldozó ■esztéták lapja, nem impressziók kirakata és nem ebédemésztő olvasmány, de életirodalom: ember szól emberhez.” Kelembéri Sándor Az Ősz szerelmese című verseskötetéről írt kritikájában (amely tömörebb formában már korábban, 1923-ban is megjelent a Prágai Magyar Hírlapban), a szlovákiai magyar költő Debrecenben kiadott első verseskötetét ismerteti. A kötetet, amelyhez Ady Lajos írt előszót, Fábry minden hiányossága ellenére biztató pályakezdésnek tartja. Bár megtalálható benne az „első líra” minden bűne, mindenekelőtt az önfegyelem hiánya, megjelenik már a kötetben „az új alakban, formában felszabadult költői erő; az ember, e másnak egyetlen missziós formája”. A költő A mi testvériségünk című versét, amely a Kassai Napló 1924. évi 126. számában jelent meg, ezzel az alcímmel ajánlja kritikusának: „Fábry Zoltánnak, testvéremnek”. Néhány sorával érzékeltetjük Kelembéri szinte vallásos áhítattal való rajongását Fábry iránt: „... a mi nagy testvériségünk / szebb és ősibb minden csodánál. / Idők előtt, oltárok alján / Ígéretes virágként termett. / — Ugye, testvérem: nekünk szánk van / .és a szivünkben nagyon égünk. / Testvér, testvérem: drága testvér! J Ugye, örök a mi beszédünk?” Bár Kelembéri költészetében jelen vannak a magyarság ezeréves sorsproblémái, ezeket Fábry az erőltetett nagyotakarás, a nem költői átélés, de a kor társadalmi valósága, az „egyforma szenvedés” megnyilvánulásaként értékeli. A költő még nem tud saját magán túljutni, sok versében kísért a lírai bágyadtság. A kötet legjobb versei- 'ben azonban már ott van az Ady-hatás alól felszabaduló, egyéni látásmóddal bíró, igazi Kelembéri. A szlovákiai magyar prózairodalom képviselői közül Lányi Menyhértet az emberiroda- lom jeles képviselői között tartja számon. A Keleti hajós című novelláskötetéről írt kritikája is bizonysága annak, hogy a kritikus Fábry milyen magas mércét állít kora irodalma elé. Ez a mérce az expresszionizmus követelményeiből indul ki, alapvető kritériumai köizé tartozik az emberközpontúság s a világ dolgaihoz való életigenlő hozzáállás hangsúlyozása. Eddigi kritikáihoz viszonyítva most lép fel először a monumentalitás igényével. Ez a monumentalitásigény az ő értékrendszerében a következőket jelenti: igényesség a jelennel szemben, változtatni akarás, hagyománytisztelet és felelősség a jövőnek. Lányi novellái közül azokat tartja a legjobbaknak, amelyekben az élmény és a forma • egy talajból fakadnak. Az író, aki nagyon éli és szenvedi korát, néhol azonban erő
