Irodalmi Szemle, 1981

1981/6 - ÉLŐ MÚLT - Kulcsár Tibor: Fábry, a születő csehszlovákiai magyar irodalom kritikusa

szakolt, nem megélt élményeket is megír. Más esetekben viszont éppen „az élményes- sodródás állítja el a mondanivaló lélegzetét”.

Lányit, akinek a tolla „írói érték”, arra biztatja, hogy maradjon meg annak, akinek mutatta magát legjobb írásaiban. Vállalja a munkát az emberi jövő érdekében, mert a költő, az író mai küldetése: „az emberiség megváltására predesztináltság hite”.

A legterjedelmesebb kritikája — amely előzőleg szintén megjelent már a Prágai Magyar Hírlapban —, Tamás Mihály N ovelláskönyv című kötetének bírálata. Fábry a novellát, ezt a „kristálytisztává köszörült műfajt” érzi a legalkalmasabbnak arra, hogy kora problémáit megragadja. Szerinte most maga az élet, a „nézni tudás” kívánja meg a tisztánlátást, az követeli meg a „tisztító elemet”, a novellát. Tamás Mihály novelláit egyszerű, nemes művészettel megírt írásoknak tartja, de félti a pályája kezdetén álló írót attól, hogy írásaiban eluralkodik az analízis, a túlzott pszichologizálás. Tersánszky J. Jenőt említi példaként, akit sok vonatkozásban Tamással rokon írói alkatnak tekint. Tersánszky írásaiban kezdetben ugyanúgy megvolt az egészséges önbizalom, az őszinteség, a frisseség és az eredeti egyszerűség, de később elbeszéléseiből szórakoztató olvasmány, tucatkönyv lett. Tamás Mihály sokat tanult a francia íróktól, s a pszichologizálás veszélye is innen származik. Egyes novelláiban a „szerepjátszást” kifogásolja és az élményszerűséget hiányolja. Kötete legértékesebb darabjának az Egy marék föld és a balladás szépségű Találkozás a faluval című novellákat tartja. Legjobb novelláiban benne van az élettel és az idővel való találkozás, egyszerűen és néha mégis „kísérteties művészettel”.

Irodalmunk első három regényéről a pozsonyi Magyar Újságban írt kritikát Az első regények címmel. írása bevezetéséből értesülünk arról, hogy mintegy harminc verskötet, tizenöt novellagyűjtemény, sok kalendárium, „kiadós, pénzes ponyva és pornográfia” után a három értékelt mű, amely 1923-ban jelent meg, a szlovákiai magyar irodalom első három regénye. Megjelenésüket irodalmunk fontos eseményének tartja.

Sziklay Ferenc Hangzatkáját bírálva időszerűnek véli a regény témáját: a nagy tehetségeket sivár, kibontakozni nem hagyó környezetük elsorvasztja, pusztulásra ítélí. A regényben „az értékrohadás tartalmi ruhákban vonszolódik a szemünk elé”. Az ismeretlenség homályából kiásott életsors: Csermák Antal, a verbunkos muzsika neves zeneszerzője, a híres prímás szomorú históriájának megírásában Fábry a Csokonaik, az Adyk tragédiáját véli felfedezni. Kifogásolja a regény pedagógiai célzatát, amely az ifjúsági könyvek színvonalára csökkenti a regény értékét. Ugyancsak hiányolja a műben a határozott vonalvezetést a szerkesztésben és a drámai légkört.

A második bírált mű Egri Viktor első regénye, A rácsablakos ház. Terjedelmét tekintve igazi, valódi regény. Témája egyszerű, provinciális történet, mai életkép, de egyben speciális szlovákiai szimbólum is. Bár a regényben Fábry szerint sok a szép, megragadó részlet, egészében kiegyensúlyozatlannak, mesterkéltnek, csináltnak tartja.

Már ebben az időben felfigyelhetünk Fábry kritikai mércéjének igényességére. Amit a Kritika és a ma című tanulmányában megfogalmazott, azt a gyakorlatban is maradéktalanul érvényesíti. Követelményeit nem szállítja le az adott történelmi-társadalmi helyzetből adódó korlátolt lehetőségek szintjére. A művet — jelen esetben Egri regényét — az arra mindenkor és mindenhol érvényes esztétikai és műfaji kritériumokkal méri: „Regény: teljesség, összefogása dolgoknak, érzéseknek, történésnek: lassan emelkedő, kiváló hegytömb, csúcsos választóvonallal, melyről lassan leszakadnak a továbbfolyó patakok, bujtató bokrok: Kész eredmény pusztán mutatja magát. Itt ez nincsen így: inkább egy mély barázda húzódik, valami ördögárok, melyet néha egészen elborít a mindenféle giz-gaz: felesleges mondanivaló, belelovalt beszéd: a mindent elmondani akarás. Végeredményében: összehordott, összetákolt vonalak, melyeknek egy regény erős gerincezetéhez nincs közük. Sok helyi és egyéni értékű szépség és erő; megragadok és megállítok, de ugyanakkor egy lappal odébb már kellemetlenül naiv lehetetlenségek.”

Legelismerőbben a harmadik műről, Márai Sándor A mészáros című regényéről nyilatkozik. Ugyanakkor erről szól a legszűkszavúbban, bár bírálatát így kezdi: „... a harmadik regényről kéne a legtöbbet beszélni”. A regény hatását voltaképpen egy mondatba tömörítve így foglalja össze: „Az emberi hang állathördülése magyar szavakban még nem fájt, még nem sebzett talán ennyire.”

Fábry szerint „szomorúan jellemző” az akkori szlovákiai magyar viszonyokra, hogy mind a három könyv idegen kiadóvállalat gondozásában jelent meg.