Irodalmi Szemle, 1981
1981/6 - LÁTÓHATÁR - Vojtech Kondrót: Úton a Téry-menedékházhoz (vers)
Lomnici-csúcs elfordított arca melyet (Belo) újra meg újra megkísérel lefényképezni miként Cézanne próbálta megfesteni a maga Sainte-Victoire-ját {Ez a vers a fölkapaszkodás és a leereszkedés verse mindenki megírhatja Egyedül) A csúcsra törni nehezebb leereszkedni rosszabb Kis Hideg-völgy Katlan ... kondér ... kályha ... kemence ... kenyér „Nézem a homorú völgyet, A tárt ölű lapályt: Nagy ősi fenyőfa-teknő, Mit vén idők véseje vájt. A jámbor tót falucskák Mint békés rozskenyerek Töppednek a barna teknőn, Mind oly szelíd s kerek.“ 5 Közönséges nap — reggel a föld forog forog Fehér libatoll — lebben hol meg dara kopog Nicsak ezek másznak — mondta egy cseh turista — és egyre magasabbra Vers — a róna beszéde A rettegés magnetofon-kazettákba zárva A rettegés estéről estére visszatérve a képernyőkre rekedt hangon dadog a hunyorgó fényben: Vagyok! Vagyok! Vagyok! (Az idézőjelezett részt Tóth Árpád Rozskenyér című verséből vettem; továbbá Belo Ka- polka szlovák írónak, a Téry-menedékház gondnokának néhány mondását, gondolatát is fölhasználtam benne.) A verseket Tóth Elemér fordította 540
