Irodalmi Szemle, 1981
1981/6 - LÁTÓHATÁR - Ján Zambor: Gólyák (vers)
Falubölcsek. A hangosbeszélő hallgatói. Az ember közelében fészkelnek — mintha számolnának védő kezével. Szentek, a sérthetetlenség köréből. Követek ivadékkal, pólyába bugyolált csöppséggel csőrükben. A kéményre fektetik őket s a háztetők fölé a boldogság gombája magasul. A mező megfontolt gazdái, a földművelő munkájának hűséges társai. Kígyók, férgek ellenségei. Mennyivel meghittebb a táj jöttükkel! Szárnyukkal ellensúlyozzák a civilizáció kilengéseit. E föld egykori társlakóinak, darvaknak távoli rokonai, gémeskutakat idézők a toronyház tövében álló daru fölött repülve, ahol miként ők is párban fészkelünk. 2 Szólhatnék háborús éjszakákról, égő gólya a tetőn átcsapó lángokban, a férfiról, aki új házán nem engedett fészket rakni e madárnak, említhetnék eseteket és történeteket, de valamennyi értelme közös — mint a szomszéd udvar szemetje. Ama szörnyű délutánon az ég kövér hasa egész a földig lógott, s abban a hirtelen beállt sötétben valami tökkelütött belemetszett éles késével — a bősz bika kivágtatott a karámból, sebe vonaglott. Kovakövek ütközetéhez, megindult hegyek morajlásához hasonlított leginkább ...
