Irodalmi Szemle, 1981
1981/6 - LÁTÓHATÁR - Jozef Gerbóc: Almával teli tó (vers)
JOZEF GERBÖC Almával teli tó Ez a tó olyan tiszta, mintha fogadott siratóasszonyok könnyezték volna tele. Csupán a fekete-tölgy meder nyitott koporsó. Tükrén, mint riadt nyest, régi nyomor, múlt bűn, suhan a tegnapelőtti alkonyat. S a hajnal libatollal csiklandoz, mosolyogj végre. Ama régi vizet nagy háborúkban, zöldellő csatamezőkön vérzett ősök tekintetével simogattad meg, fölkavartad jövőt áhító gondolataiddal, vágyad szikrázó, csillogó pillanatával, mert magad voltál a vágy miként a kiszántott lárva, sóvárogtál, epekedtél annak a sokat látott víznek a partján, mely oltott mésztől, agyagban és harmatos fűben edzett vastól bűzlik és illatozik. A víz emlékezik! Ám az ifjúság ünnepén, mikor az égről is színes pántlikák csüngtek, erdőn-mezőn át egy titokzatos lány érkezett, kinek testében tüzes kancák dobogtak, kosárnyi almával ballagott az alkonypír homályában, nekihevülten, a malaga, a vas és a kard, a nyírfa és a folyón túli férfi illatával. S te beleőrültél, rád szakadt a világ, valami megpattant benned, darabokra hullt a csönd a tó partján, elárvult, mint a kifüstölt hangyaboly, mint a vízbe fúlt nehéz órák. Tehetetlenül tártad ki sóhajos karod . . . A tóba ezer hegedű, ezer klarinét zuhant, gyönyörű zene öntötte el a tájat, zúgott, zuhogott a törpe gyümölcsösön, az éredő gabonatáblán át, fölzaklatott, akár az alkohol nyári mulatság végén, akár a kévékkel tömött csűrök
