Irodalmi Szemle, 1981
1981/6 - Dobos László: Vigasz
A várakozásnak ez a szakasza még elviselhető, a figyelem, a türelem még percekben számol, a gondolat áltatja magát, látszólag még minden a természetesség határain bévül van: a remény még csak kissé sérült... Am a képzelet már elindul, keres, s önvigaszként nem is az okokat keresi, inkább felmentő magyarázatokat. — Tízkor zár a konyha, uram — közli a pincér könnyedén. Először nézi az óráját a szemüveges: — Az még egy óra, rengeteg idő, addig hangolunk, harapunk is valamit, előételként. A főétellel megvárjuk ... Ketten kezdünk vacsorázni, mellényül a pohárnak — a bizonytalanság már elérte mozdulatait. Később az én poharamból iszik, a tudat ellenőrzéséből kicsúszik a fegyelem, «lőbb a rendszeres, beidegzett mozdulatok esnek ki pályájukról: a sikertelenség, a be- csapottság réme végighúzza ujját az agytekervényeken — középütt, ketté felezve. A pincér udvariasan kicseréli a leégett gyertyát, pedig már vacsoránk végét fogyasztjuk — rutinos együttérzés. Társam arcvonásai elmerevülnek, már nem lehet szájára képzelni a mosolyt, most látni az ábrázat aránytalanságait: keskeny homlok, erős orr, a pofacsont, a kissé nyitott száj teljesen elüt részeitől... Megnyúlott az ajak is, némi harmóniát a szemüveg ad az arcnak. — Pillanat, mindjárt jövök! — aprócska táskát visz magával, sejtem, orvosságot vesz, rejti gyengeségét. — Nem lenne jó felhívni? — ajánlom. — Igen, jó, lehet félreértés is, lehet, hogy a telefont várja... — Ketten maradunk az asztallal, a teríték pontossága szétcsúszott: fehér ruha az agyontáncoltatott menyasszony testén — elmúlt a várakozás nagy pillanata. Az előző órák gondtalan reményét nem iehet folytatni, itt már csak kezdő mozdulatokat lehet várni... Gondolom, elölről kellene kezdeni mindent; hagyni a megalázott érzéseket, megkeresni a lányt, becsengetni... — Nincs otthon — mondja lehangoltan, tanácstalanul néz rám, nem tudom vigasztalni ... Lehet, hogy útban van, gondolom, ám nem merem elé tenni a csalfa remény új fonalát. — Keressük meg ... Megszorítja a karom, nagyon rendes vagy. Autóba széliünk s elindulunk, módszeresen haladunk, a belvárostól kifelé, a pincér rajza szerint, fésüljük az éjszakai sörözőket, bárokat, borozókat, alászállunk és felemelkedünk, hajnalra nincs is bennünk más érzés: az alászállás és felemelkedés fáradtsága ... Keresünk egy lányt...
