Irodalmi Szemle, 1981
1981/5 - ÉLŐ MÚLT - Popély Gyula: A pozsonyi Bartók Béla Dalegyesület
EMBEREK AZ EMBERTELENSÉGBEN 1941. március 23-án a Bartók Béla Dalegyesület díszközgyűlést tartott, amelyen Bartók Béla 60. születésnapját és a róla elnevezett egyesület tízéves fennállását ünnepelte meg méltó keretek közt Pozsony magyarsága. A fasizmus elől az Amerikai Egyesült Államokba emigrált Bartók Béla nyilvános ünneplése Pozsonyban, a klerofasiszta Szlovák Köztársaság fővárosában egyben merész politikai állásfoglalás is volt a béke, a humánum és a nemzetek testvérré válását hirdető bartóki elv mellett. A Bartók Béla Dalegyesület vezetősége, de a szlovákiai magyar kisebbség nagy része is helyesen ismerte fel a fasizálódás fokozódásával annak az egyre időszerűbbé váló tételnek az igazságát, hogy „Bartók neve ma már nem egyedül zenei cél, zenei gondolat vagy irány, hanem minden magyart átfogó tés megvalósulást követelő nagy magyar szellemi program”.3 Idézzük fel egy percre konkrétabban, mi is az a bartóki „szellemi program”, avagy „vezéreszme”, amely — Bartók Béla pozsonyi hívei szerint — túl a zenei célon és gondolaton, megvalósulást követel? Térjünk vissza Bartóknak a román Octavian Beuhoz írott leveléhez. „Az én igazi vezéreszmém... a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és viszály ellenére.”4 Egyáltalán nem véletlen, hogy ezt a nemes bartóki „szellemi programot”, „vezéreszmét” éppen kisebbségi magyarok igyekeznek szűk lehetőségeikhez mérten uralkodóvá tenni, illetve elősegíteni uralkodóvá válását, még akkor is, ha erre a fasizmus elembertelenedő világában egyelőre nincs semmilyen reális lehetőség, mert egy idegen államhatalom elnyomó politikáját sínylő nemzeti kisebbség mindig hajlamosabb magáévá tenni az emberi humánum, a „népek testvérré válásának” alapelveit. Ezt fogalmazta meg a Bartók tiszteletére rendezett díszközgyűlésen a Dalegyesület elnöke is, amikor beszédében találóan mutatott rá, hogy „Bartók nevének hallatára erősebben dobbant meg minden olyan magyarnak szíve, akinek a magyarsága inkább jelent hátrányt, mint előnyt.”5 A díszközgyűlés ünnepi része után következett annak munkarésze, amelyen bejelentették, hogy folyó év április 29-én a Dalegyesület a Vigadó nagytermében hangversenyt rendez. Megtörtént az új tisztikar megválasztása is — elnök: dr. Aixinger László, ügyvezető elnökhelyettes: Holla Emil, alelnök: Levius György lett, a Dalegyesület tényleges vezetősége tehát nem változott, csupán a választmány összetételében eszközöltek bizonyos módosításokat.6 A Bartók Béla Dalegyesület vezetőségének felkérésére a pozsonyi magyar rádió három adásból álló sorozatban emlékezett meg Bartók hatvanadik születésnapjáról. A színvonalas műsorokat a Dalegyesület tagjai biztosították. 1941. március 24-én dr. Aixinger László és Schleicher László tartott a pozsonyi magyar rádióban előadást Bartókról. Másnap, március 25-én Németh István László ismertette Bartók művészetét, majd utána G. Magyar Ilonkával együtt a mester Opus 1. számú rapszódiáját adta elő. A március 28-i, pénteki adásnál Gasparek Tibor és Farkas Sándor működtek közre.7 2. Bartók Béla fasizmusellenessége — amelyet nem kell bővebben és részletesebben bizonyítgatnunk — még az 1940. október 4-én, tehát néhány nappal Amerikába való elutazása előtt írt végrendeletében is konkrét, határozott formát öltött. Többek között meghagyta, hogy „mindaddig, amíg a budapesti volt Oktogon-tér és a volt Körönd azoknak az embereknek a nevéről van elnevezve, akikéről jelenleg van, továbbá mindaddig, amíg Magyarországon erről a két emberről elnevezett tér vagy utca van, vagy lesz, rólam ez országban ne nevezzenek el sem teret, sem utcát, sem nyilvános épületet; velem kapcsolatban emléktáblát mindaddig ne helyezzenek el nyilvános helyen.” „Azok az emberek” Hitler és Mussolini voltak. (Ojfalussy József: i. m. 420. old.) 3. Aixinger László: Bartók Béla, a jubiláns. Bartók Béla Dalegyesület hangversenye 1941. április 29-én. Bratislava-Pozsony 1941. 16. old. 4. Demény János: Bartók Béla levelei. Budapest 1955. 197. old. 5. Lásd a 3. jegyzetet! 6. Matzonné Somos Erszébet: i. m. 28. old. 7. Uo.
