Irodalmi Szemle, 1981

1981/5 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Szemelvények Az Út-ból

tölti a beszélgetés idejét, hogy a végére marad a kérdésük, hát nálatok mi újság, elvtárs?

A tűzvonal áll, az egyik oldalról lőnek, a másik oldalon még nem egységes a front. A mi oldalunkon. A kizsákmányolás kérlelhetetlen pontossággal itt van. De feleletül még nem sorakozott fel minden harci erő. Ez Diószeg és Tardoskedd problémája. Ezt a problémát hoztam haza Az Útnak.

A munkanélküliek téli tüntetései kényszeritették ki a tavaszi meliorációs munkálatokat. Fagyos földben indult meg a fárasztó kubikosmunka. Az emberek nem bírták. „Egyetek több szalonnát!” — mondották a csendőrök, akik örültek, hogy végre dolgozik, sárban mászik, talicskát tol a négyszáz diószegi munkanélküli. A munkások nem találták meg a számításukat. Órabér, napszám nem volt. A párkányi Leimdörfer-cég egyes munkacsoportoknak akkordbérre adta ki a munkát. Tüntetés lett belőle. A munkások szerszámostul elmentek a jegyzőházára, felállították követeléseiket, s tárgyalást kívántak. A csendőr megint tanácsot adott: „Majd én segítek, megnyomom őket!” — és bement az urakhoz. A tömeg várt, de hét csendőr jött, és visszaszorította a munkásokat a templomig. A cég nem tárgyalt, a munkát fel kellett venni még egyszer, hátha jobban megfeszítheti magát mindenki a munkában, s jobban jön ki. Azok, akik a jegyzőházára vonultak, harminc korona pénzbírságot kaptak fejenként.

„Ne lumpoljátok el, amit nyáron kerestek, tegyétek félre, és ne vigyétek a zsidó kocsmákba!” — mondotta télen a jegyző úr a munkanélkülieknek. Most biztatta őket: „Itt a pataki munka, dolgozzatok, lehet keresni, csak akarni kell.” De kéthetes kimerítő, sorvasztó munka után nem kapták meg a kubikusok a bért. Csak kis előleget. Blokkokat is akartak adni élelmiszerre, jól keresett volna rajtuk a helybeli szállodás, aki egyben kereskedő is. A munkások elégedetlenek voltak, a kifizetés csendőrkísérettel történt. Ekkor töirt ki a sztrájk. A cég — hozta a tardoskeddieket.

A csendőrség kísérte a tardoskeddi sztrájktörőket a munkahelyre. A sztrájk letört. A harcos diószegiek zárt sorokban likvidálták a sztrájkot. Ezentúl a csendőrök is kint voltak a munkahelyen, nehogy összeverekedjenek a diószegi és a tardoskedddi proletárok. A csendőrök söröztek, sakkoztak, kártyáztak, körülöttük sáros testű emberek cipelték a földet.

Amikor megint fizetésre került a sor, a tardoskeddiek rájöttek, hogy nem válnak be a számításaik. Ráfizetnek. Most már ők is követeltek. Hogy jóvátegyék hibájukat, nemcsak maguknak, hanem mindenkinek. A cég nem volt hajlandó velük sem tárgyalni. Sztrájktörésük tönkretette a sztrájktörőket is.

A tardoskeddi munkás sebesülése Németgurab határában történt. Hallottam, hogy onnan a tardoskeddi munkások elvonultak a sérelem után, elmentem hozzájuk falujukba, szűk utcájukba. Felkerestem Ivanits Ferenc házikóját. Öreg néni fogadott asszony lányával. Azt hittem, a sebesült anyjával beszélek. Nem, a sebesült feleségével álltam szemközt. Ivanits Ferenc, a sebesült munkás 58 éves. Hallotta, hogy van munka, elment, s nem jött vissza. Németgurabon sem adták ki a teljes fizetést, és másként számítottak, mint a munkások, de még az akkordbért is lecsökkentették. Az ember nem hinné, hogy ilyesmi is lehetséges. De azok a munkások, akik körülvettek, meguraztak proletárjelvényem ellenére, és nagy tisztességgel, bizalommal, de csöppet sem közvetlenül beszéltek velem, meg tudták velem értetni, hogy mennyire ki lehet tolni velük. Becsületesen dolgoztak, és várták hét végével a bért. Mikor nem kapták, étlen-szomjan kint táboroztak egy napig, kértek, s mint azt egy munkás beszélte, sírva könyörögtek a mérnöknek a pénzért.

„Maga a csendőrparancsnok is közbenjárt értünk” — mondják. S a cseh mérnök, mikor egynapi éhezés után kétségbeesetten felverték reggel, s zajongtak az udvaron, pisztolyt rántott és lőtt. Állítólag ideges ember. Negyvenöt munkás menekült a pisz- tolyos mérnök elől. Az utolsót, az 58 éves Ivanits Ferencet megrugdalta, és a hátába sütötte el a pisztolyát. Amint kiesett a véres test az utcára, összefutott a falu, és bőszen tüntetett. Asszonyok, lányok, kisgazdák, agrárpártiak, keresztényszocialisták, mindenki. Ekkor alarmírozták a csendőrséget az egész környékből. A tömeg morajlott, parasztlázadástól féltek. A sértett tardoskeddiek elvonultak. Nem igaz, hogy a mérnököt megverték volna. Nem verték meg!

A tardoskeddi munkások, akiknél jártam, a magyar nemzeti párt szellemében törték meg Diószegen a sztrájkot, könyörögtek Németgurabon, és futamodtak meg a mérnök