Irodalmi Szemle, 1981
1981/5 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Szemelvények Az Út-ból
DURGÖ KÁLMÁN Milyen a szegényparaszt élete? CSALLÓKÖZI LEVÉL Kelt Nagymegyeren, 1932. március havában. A mai világválság a szegényparasztságot sújtja legjobban. A szegényparaszt félig kisgazda, félig munkás, és most kétszeresen megy tönkre, úgy is mint földművelő, és úgy is mint a munkaerejét áruba bocsátó proletár. A szegényparasztot nem védi meg sem a kisgazdák, sem a munkások oldalán semmiféle gazdasági érdekvédelmi szervezet. Bizony úgy van, hogy a szegényparaszt két szék, két nyomorúságos kenyérkereset között a puszta földre esik. Levelemben kitérek a szegényparasztság kettős válságára, azután sorra veszem az uralkodó polgári társadalom három olyan segítségét, amellyel látszólag támogatja a szegényparasztságot, valójában még szorosabbra húzza a hurkot a fulladozó szegényparasztság nyakán. Ilyen hamis segítség az állami szubvenció, a hitel és a földbirtokreform. 1. Mi csallóközi kisemberek pár hold földünk gyümölcsére vagyunk utalva, de már ezt sem mondhassuk sajátunknak, amióta az 1931-ik évben az előző évekkel szemben már kétszáz százalékos adóemelést láttunk. 1200 négyszögöl után ugyanis egyenes állami 26 korona, forgalmi 5,20, jövedelmi 4,50, községi pót 6 korona, ármentesítő 8,80, vagyis összesen 50,50 korona 1200 négyszögöl után. Ehhez járul még külön adó a ház után, kert, jármű után, szárnyasállat, ha van, tehén után, szóval annyi sok nevű közvetett és közvetlen, hogy nevét sem ismerjük csak fizessük. Miután földünk kevés a megélhetéshez, más munkákra is rá vagyunk utalva, így fuvarozást, gyalogmunkát, napszámot is vállalunk. Mindezek a munkák csak nagy konkurencián kaphatók meg: egyképp azért, mert 50—100 százalékkal kisebb a forgalom a válság következtében, másrészt pedig az üzemből kiszorított ipari munkások képesek, vagyis kénytelenek pár koronáért is dolgozni. Ha a kisebb egyéni birtokokból haszonbérbe veszünk földet magyar holdankint 4—5 métermázsa természetbeni búza vagy annak tőzsdeszerű ára fejében, akkor biztosítéknak kötelezőt adunk. Ha rossz a termés, mint például a Csallóközben éppen tavaly, akkor a kötelező alapján viszi a kis búvóhelyet, igavonót, mindent, amit csak talál, a végrehajtó. Adó, munkanélküliség, rossz termés sorvaszt minket, végrehajtó a sorsunk. 2. Hogyan segít az állami szubvenció ebben a nyomorúságos helyzetben? Őszi vetőmagot métermázsánkint 165 korona értékben utaltak ki részünkre kötelező fejében. Most jön a tavaszi vetőmag 143 korona ellenében, de itt már két tanú is kell a kötelező mellé, az állam jól bebiztosítja magát. Magunk élelme-éséről szó sem lehet, elég ha vetni tudunk az élősdi herék számára. Nem segített bennünket az állam az éhezésben, csak megdolgoztat, hogy azután, ha behozzuk a termést, előállhasson a kötelezővel. 3. A kenyérnek lisztet, állatjainknak eleséget, valamint kukoricát, takarmánylisztet az uzsorásoktól hordunk. Nem is szabad kérdezni, mibe kerül, mert ki van írva: HITEL NINCS! Csak szabódni: „Legyen szíves, Kohn úr, vagy Stern úr, mentsen meg valahogy a cséplésig.” Felelet: „Mint hűséges gazdának megteszem, írja alá a váltót!” Milyen is egy ilyen váltó? Például egy zsák 4-es liszt kenyérnek 85 kg, pénzben 170 korona. A váltóra jön 220 korona, azaz kettőszázhúsz korona. Egy métermázsa korpa fizetve volna 62 korona, a váltóra jön 95 korona, 1932. augusztus 15-ig kamatostul fizetendő. Már nagyobbára pár ezer korona felé halad az ily kisemberek adóssága az uzsorásoknál, és az új még messze. Addig még ugyanennyi lesz. Újkor hozzájön az állami vetőmag után járó kötelezők rendezése, a gazdaságban járműjavítás és egyéb szükséges
