Irodalmi Szemle, 1981

1981/5 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Az Üt

ötven év távlatából nem arról van szó, vajon igaz volt-e és mennyiben — a prófécia, sokkal inkább arról a magatartásról, mely őt az igaz ügy, a proletárügy mellé állította. A világkrlzls Idején 150 millió éhező nevében (az 50 millió és a családtagjaik) buzdít, lelkesít létharcra, életharcra — nem útkeresőként, hanem útmutatóként. A megvalósult szocializmus, a Szovjetunió számára a példa, hogy a proletariátus rálépjen a saját s az emberiség javát szolgáló útra. „Áttörni a sorompókat, cifra vackot, kölöncöket eldobálni, hátra nem nézni, semmitől nem félni, csak menni: számon kérni, dübörögni, harcolni és — győzni!” Bámulatra méltó elszántság, melyet a valóság s a tények ösztönöznek és igazolnak. „Harsányan és hittel” vallja, hogy „az osztályharc egyetlen pozitív frontja, a szocializmus megvalósításának egyetlen záloga: a III. Internacionálé”. Tudja azt is, az imperialista háború ellen, az „orosz intervenciós kísérletek ellen”, a „veszély felismerésével, jövő-megérzéssel és szocializmus-féltéssel” világgá kell kiáltani az „El a kezekkel a Szovjetuniótól!” jelszót, mert vele (mármint a szovjethatalommal) „áll vagy bukik a világproletariátus harca, győzelme és jövője!”

Az irodalmár Fábry tévedéseinek, túlkapásainak is ez a kizárólagosság a gyökere, de a felmentője is. Az osztályharc frontállásai nyugtalanítják elsődlegesen, amikor kinyilatkoztatja: „Mi nem támogathatunk irodalmat, mely csak az írók magánügye, és a valóságban a legveszedelmesebb falazás és kerítés, elagitálás az osztályharc frontjáról, az irodalom privát szférájába”. Ezek a szavak nyilvánvalóvá teszik, hogy a cél volt a fontos; a „proletárszabadság”, s ebben az összefüggésben „az irodalom csak eszköz, a sző csak fegyver, csak út a célhoz.” Az öntudatosító, tanító, toborzó, felrázó, változtató magyar szavakat sürgeti és pártfogolja. Azt az irodalmat támogatja, mely „a Forradalmi írók Nemzetközi Kongresszusán Harkovban immár hatalommá és erővé krristályo- sodott”. Maga Fábry is csak jóval később ismerte fel azokat a túlzásokat, melyeknek eredőjeként aztán a harkovi tanácskozást említette.

A változni és változtatni programja itt a teremtés, a jövőalapozás szándékában ölt testet. ,A, lap, az újság, a szó útjára indul. A tömeg közé dobjuk a hangunkat, onnan várjuk a visszhangot. A tömeg, a dolgozók ítélnek felettünk, és ítélnek önmaguk felett.”

így indul Az Üt, így bocsátja útjára a szerkesztő, s öt évtized múltán önkéntelenül is felvetődik a kérdés, mit használt, mit segített az adott korban ez a kommunista sajtóorgánum? Van-e, lehet-e mondanivalója ennek az egyesek szerint „balos”, mások megítélése szerint „szektás” folyóiratnak, üzenete a jövő, a ma nemzedéke számára. Úgy hiszem, vétkes könnyelműség volna egyetlen mozdulattal ítélni vagy fitymáló kispolgári gőggel keresztre feszíteni egy becsületes szándékot, mely nem kevsebbre vállalkozott, mint a haladás szolgálatára, mégpedig történelmileg rendkívül nehéz időszakban.

HONNAN INDULTAK ÉS MIT VÁLLALTAK?

Túl általános volna, ha azt mondanánk, a kor „dobbanó morzejeleiből” hallották meg az idő üzenetét, sejtették meg a jövő ígéretét. Az igazság ugyanis az, hogy az első szocialista állam, a Szovjetunió léte és a szocialista eszmék győztes forradalma eleve megszabta a követendő irányt, amiért érdemes harcolni. Ennek ellenére olyan kor volt ez, amelyben nemcsak a nyomor és a munkanélküliség volt európai méretű, hanem — különösen itt Köizép-Európában — az árulások, átpártolások, hitehagyások is mindennaposak voltak. Csehszlovákiai viszonylatban az 1929-es esztendő a mérföldkő, az opportunistákkal való leszámolás éve.

Olyan időszakban került sor nálunk is a párt sorainak a megtisztítására és a szocialista eszmeiség megvédésére, amikor a válság proletár megoldása világméretben jelentkezett. A gazdasági világválság kezedetétől, 1929. október 4-e „fekete péntekjétől” — ahogy Viliam Plevza írja — „a sikeres osztályharc kibontakoztatásának alapvető feltétele volt, hogy felszámolják a jobboldali opportunista erők ellen folytatott párton belüli eszmei-politikai küzdelem minden következményét. .. tökéletesítsék! a tömegmunka módszereit, következetesen érvényesítsék és tovább pontosítsák a CSKP

V. kongresszusának és a CSKP KB már a válság elején, 1930 januárjában megtartott ülésének határozatait”. Klement Gottwald így fogalmazta meg a teendőket; „A párt legfőbb politikai feladata szervezni és vezetni a harcot a burzsoázia minden támadása