Irodalmi Szemle, 1981
1981/5 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Az Üt
ellen, magasabb politikai szintre emelni a mindennapos küzdelmet,‘kitartóan munkálkodni azon, hogy a részleges gazdasági sztrájkok általános proletár ellentámadásba menjenek át, szüntelenül propagálni'a politikai tömegsztrájk jelszavát, és megmutatni a dolgozó népnek, hogy a nyomorból és az éhínségből az egyetlen kivezető út a kapitalizmus megdöntése és a szocializmus uralomra juttatása.” Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, Az Űt megindítása ezekkel a feladatokkal függött össze. Motiválhatta — egyebek mellett — az a hathatós támogatás is, melyet a magyar kommunisták nyújtottak Klement Gottwaldnak az V. kongresszus idején az opportunisták ellen vívott harcban. Ismeretes egyébként, hogy Klement Gottwald már szlovákiai újságíróskodása idején támogatta a fiatal szlovák szocialista értelmiség folyóirat-alapítási igényeit. A DAV első száma (1924 december) megjelenéséig a Klement Gottwald szerkesztette Spartak állt a rendelkezésükre. Nem érdektelen megemlíteni azt sem, hogy a DAV első száma, a davisták nemzetköziségének bizonyítékaként, J. Hóra verse mellett eredetiben (németül, illetve magyarul) közölte F. C. Weiskopf, valamint Kassák versét. Az előzményekhez tartozik az is, hogy már 1929-ben kísérlet történt egy kulturális jellegű ifjúsági lap (Ifjú Előrej kiadására is. Ez a CSKP magyar nyelvű sajtóorgánuma, a Munkás mellett jelent meg. Ez azonban — más ifjúsági jellegű folyóiratokhoz hasonlóan (Az Ifjú Gárda, Kommunista Ifjúmunkás! — csak néhány számot ért meg. Nem érdektelen szólnunk arról is, a Munkás mellett miért volt szüksége a pártnak egy új sajtóorgánumra, különösen akkor, ha a Munkás megjelentetése is nehézségekbe ütközött. A cenzúra és a gyakori betiltások miatt ugyanis 1930. január 13-tól — ahogy Botka Ferenc írja — az egykori napilap heti megjelenésre kényszerült. Persze, már maga ez a tény is az új lehetőségek keresése mellett szólt. Szükség volt az új sajtó- orgánumra annak ellenére is, hogy a Munkás foglalkozott irodalmi és kulturális kérdésekkel. Az okok között nemcsak a „támasz nélkül lengők százezreit” kell látnunk, akikről az első szám vezércikke szólt, hanem a növekvő osztályharcos feladatok differenciált megosztásának követelő tényét is. A nemzetiségi irodalmak folyóiratai közül erre ösztönzést az 1930-ban megszűnt 100% és a romániai Korunk egyaránt adhatott. A jugoszláviai Űt (1922—24) kassákos, aktivista szerkesztése más csapáson haladt, s csak a később induló Híd (1934—41) „tiszta osztályértelmezésű írásai”, állásfoglalás-irodalma hasonlítható Az Űt felfogásához, gyakorlatához. A hazai sajtó közül a Tvorba és a DAV jelentette a követendő példát. Az 1931 márciusában induló Az Űt szerkesztésével a párt a csehszlovákiai magyar kulturális élet akkor már ismert és neves kritikusát, Fábry Zoltánt bízta meg. Felelős szerkesztőként a szegények cseh ügyvédje, Sekanlna Iván dr. (Prága) nevét jegyzi a lap, kiadóként pedig a kommunista szenátor Mező Istvánt (Komárom). A III. évfolyam 5. számától a felelős szerkesztő és a kiadó egyaránt Mező István lett. 1934. októberétől Dénes Borbála (Bratislava) nevén jegyezték be a folyóiratot. Ez a „taktikai csel” a kommunista párthoz való közvetlen tartozást álcázta, a lap „magánvállalkozás” jellege azonban nem tévesztette meg a burzsoá hatóságokat. A folyóirat évenkénti tízszeri kiadásával számoltak. Bár volt olyan törekvés, hogy havonta kétszer jelenjen meg (a folyóirat 1931. évfolyamának összevont 8—9. száma jelenti ezt be); az addigi tizenhat oldal helyett tizenkét oldalon, csakhamar nyilvánvalóvá válik azonban, hogy a lap „időszerűbbé, elevenebbé, tartalmasabbá” tételének anyagi feltételei nincsenek biztosítva. A folyóirat említett felhívása így értékeli az első évfolyamot: „Minden kétségen, kishitűségen, aggodalmon diadalmaskodott a betű, a magyar és igaz betű, a munkástett betűje. Őszinték vagyunk. Annyi hiú nekirugaszkodás, meddő kísérlet után magunk sem bíztunk abban teljesen, hogy ilyen szilárdan és erősen érünk el évfolyamunk befejezéséhez ... Mindennapi kenyérré, fegyverré, súllyá nőtt Az Űt.” A 7. szám arról számolt be, hogy a lap példányszáma elérte az ötezret. Ez az akkori viszonyokhoz képest jelentős példányszám volt. A II. évfolyam 2. száma azonban már ismét havonta egyszeri megjelenítést említ. A későbbiek során is rendszeressé válnak a szerkesztőség felhívásai, hogy az előfizetők, kolportőröik fizessék meg hátralékaikat, s gyűjtsenek Az Űt alapra. A rendre visszatérő buzdítások és koncepció-meghatározások nem hagynak kétséget afelől, hogy a folyóirat a „két esztendenig tartó kibontakozás
