Irodalmi Szemle, 1981

1981/5 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Pukkai László: Nemeskosűt 1931—1981

A külföld haladó fiai fejezik ki felháborodásukat: Romain Rollandtól kezdve a car- moux-i bányászokig.

Hazánk haladó értelmisége — Nejedlý, Olbracht, Fučík, Jilemnický és Fraüo Král, hogy csak az ismertebbeket említsük — egy külön kiáltványban Ítélik el az államrendszer gyilkos akcióját.

A csehországi PTE folyóirata, a Stadion, 1931. évi 13. számának 252. oldalán a Major- pörrel, a bírákkal, a csehszlovák burzsoáziával kapcsolatban írt cikkben nagyon frappánsan jegyzi meg: „Hodie mihi, eras tibi!” (Ma nekem, holnap neked!)

Arató Endre a Magvető gondozásában megjelent munkájában [Tanulmányok a szlovákiai magyarok történetéből 1918—1975) a 200. oldalon így ír: „1931 tavaszán Kosúton Major István kommunista képviselő vezetésével agrármunkás sztrájk tört ki, amely győzelemmel végződött ugyan, de a csehszlovák csendőrség a védtelen tömeg közé lőtt, és Major Istvánt letartóztatták. A DAV nemcsak cikkeket, hanem teljes számot szentelt a kosúti eseményeknek, Major Istvánt pedig — akinek a nevét a szlovák népdalok is visszhangozták — perében a DAV szerkesztője, Clementis védelmezte.

A DAV szlovák értelmisége Kosút miatt nemzetközi tiltakozó akciót is kezdeményezett, és a Sarló hálás volt azért, hogy a szlovák írók felemelték szavukat a magyar nép igazsága mellett.”

Az esemény a magyar munkásfolkrólrban is termőtalajra talált, hiszen alig halkult el a fegyverzaj, máris megszületett egyik legnépszerűbb proletárdalunk „Felszántatom, fel- szántatom a kosúti főutcát” címen.

VI.

1932-ben, az események évfordulóján Az Űt májusi számában Csendőrgolyó-történelem című írásában így ír Fábry:

„Emlékezzünk: csendőrgolyó, csendőrszurony most már egy éve avatta történelemmé. Magyar falu. 142 ház, 1239 lakos... A szlovenszkói munkássors, a kisebbségi magyar sors, ez a kétszeres kiszolgáltatottság, ez a kétszeresen érezhető elnyomás itt ezen a vérkeresztségen lett valóság: látható vád, csendőrszuronynak feszülő számonkérés. Itt, ebben a tükörben látta meg a szlovenszkói összproletariátus a kisebbségi magyarság igazi arcát.”

Az évfordulón járásunk ifjúmunkásai koszorúzást kezdeményeztek, de csak nagyon kevesen jutottak be a temetőbe az agrárproletárok három mártírjának sírjához, mert az államhatalom ezt nem engedélyezte. Pónyicné Szaksz Mária — alsószeli munkásasszony — három társával átszö'kött a rendőrök láncán: „Nem engedtek be, de Varga Antalnéval, Deák Annával közösen beszöktünk a faluba meg a temetőbe, s a koszorúinkat elhelyeztük a sírokon. Utána a csendőrök elfogtak, s három napig a galántai börtön lakói lettünk. Csak azért, mert kegyelettel adóztunk sorstársaink emlékének.”

„... A három halott — Zsabka Sanyi, Gyevát János, Thurzó István — azóta sose élt élettel él a munkástömegekben, és a lipótvári fegyházban is csak a 2895-ös számú rab ül, mert Major István nevét a földmunkások azóta zászlóként hordozzák soraik előtt.. .

... A nemeskosúti halottak sírhantjára nem kerülhetett szebb koszorú, mint élő elvtársaik győztesen megvívott új harca. A lipótvári 2895. számú fegyence is így fogja legjobban tudni, hogy —■ él, erősödik és áll a harc a végső győzelemig” — írta Fábry Zoltán a már említett májusi számban.

A kosúti események, a véres pünkösd azóta már történelem. De nemcsak tankönyveinkbe került be, mint az ifjú nemzedék örök figyelmeztetője, hanem a szocialista művészet és tudomány „termékeiben” is tért hódított.