Irodalmi Szemle, 1981
1981/5 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Ankét: Dobos László, Gál Sándor, Lacza Tihamér, Ordódy Katalin, Tőzsér Árpád válaszai
erkölcsi és esztétikai csatornák. Az ember szellemi tevékenységének különböző területei feltételezik és kiegészítik egymást. A kérdésnek alkotáslélektani vonatkozása Is van. Ugyanis az alkotás folyamata nem szűkíthető le csak az erkölcs és esztétika viszonyára. A szenvedély, az élmény, az ihlető, inspiráló mozzanatok, szintén az alkotás tényezői. A kérdés ezért ilyen formában sarkított, felfokozott. Ennek okai a nemzetiségi lét gyakori válaszút-helyzetei, az egymást követő társadalmi, hatalmi változások s egyáltalán a kisebbségi élet tapasztalata. Hogy erkölcs és esztétikum viszonylata hangsúlyozottan jelentkezik, annak oka Fábry Zoltán erkölcs-központú életműve, s ez életmű közeli hatása is. A kérdésre adandó egyenes válaszom: az író erkölcsi eszménye hathat és kifejeződhet az alkotás esztétikai értékeiben is. Egy műben közvetve vagy közvetlenül magatartás fogalmazódik: azonosulás valamivel vagy valaminek az elvetése. Ez az erkölcs, azaz a jó és rossz kérdése. Viszont azáltal, hogy valakit megfestek vagy megfogalmazok — szinte mindegy, hogy a művészet milyen eszközével — megkülönböztetem, meghangsúlyozom. S nyilvánvaló minél erősebb, illetve hitelesebb hangsúlyt kap egy emberarc, annál hatásosabb. A képi láttatás már esztétikum. A művészetben az erkölcsi eszmény és az esztétikai eszmény feltételezik egymást. Erkölcsi indíték, erkölcsi szándék, erkölcsi cél nélkül nincs komoly alkotás. S mennél összetettebb erkölcsi gondolatokat akar valaki kifejezni, az esztétika, a kifejezés annál mesteribb képessége igényeltetik. Hirtelen kapott példák: Romain Rolland, Thomas Mann, József Attila életművei bizonyítják, az erkölcsi magatartás magasfokú esztétikumot szülhet. Ha most a magunk irodalmi viszonyaira és gyakorlatára akarom vonatkoztatni az erkölcs és esztétikum viszonyát, ellentmondást látok. Irodalmunk telve van történelmi és társadalmi feszültséggel, s ebben a vonatkozásban sokszor hivatkozunk az író erkölcsi magatartásának fontosságára. A hivatkozás nem különösen fárasztó szellemi tevékenység, viszont erkölcsi szándékaink konkretizálásával irodalmi-esztétikai realizálásával már elmaradunk. A valóraváltás mindig gyengébben sikerül. S hogy miért? E kérdés boncolgatása nem fér egy ankét kereteibe. Izgalmas lehetne a válaszkaresés egy olyan kérdésre is, milyen napjaink irodalmának erkölcs-eszménye. 4. Nem látok ellentétet a népkö'Zösségemmel szemben vállalt felelősség és írói munkám egyetemes ambíciói között. Anyám és a világ, otthon és a világ, szülőföld és a világ, mindennapi közösségem és a világ: a közeli és a messzi. Nem zárják ki egymást, feltételezik. Az emberi, s az írói gondolkodás természete is, hogy a közelitől indul a távoli felé, az ismerttől halad az ismeretlen irányába. Az író alapjában állandóan útban van a világ felé, állandóan mozgásban van közössége és a világ között. S e mozgás mindenkori helyzetét a műveken lehet lemérni. Fábry Zoltán idézésével folytatnám: „... életünknek csak világösszefüggésben van értelme, dolgainkat csak a világtudat tarthatja össze...” Szűkebb közösségem iránti felelősségemet én így fogom fel: élni e népközösséggel, s az irodalom minden eszközével elmondani életét, világgá mondani: önmagunkat képezni világgá, elfogadtatni magunkat a világgal. A magyar irodalom, a közép-európai irodalmak jelentős részt szülőföld—haza—nemzet és történelem központúak. Ilyen a hagyományozásuk. Ilyen a neveltetésük. Ránk ez különösen vonatkozik. Tamási Ábeljének van egy gyönyörű mondata: azért élünk, hogy valahol otthon legyünk a világban. Így mondhatjuk: szülőföld, haza, otthon — számunkra meghatározó élményterület. Kiinduló és viszonyítási pont: útra indító és visszahívó. Nosztalgia, emberszeretet, szigorú kritikusság, elismerések és megbüntetések — velünk született tájainkon zajlik bennünk minden érzés. Itt alakultak lelki mechanizmusaink és számtalan beidegződés... Ezek elől nem lehet kitérni. Kérdezem magamtól: helyettesíthető-e az élet meghatározó élménye, a gyermek és ifjúkor színtere? Ügy érzem, nem. Láttam szebb tájakat is mint az enyém, láttam szebb és gazdagabb országokat is mint a mienk, mégis azt mondom: vannak dolgok, amelyeket nem lehet helyettesíteni. S átváltható-e az élet meghatározó élménye? Átváltható-e a szülőföld? Az ország?
