Irodalmi Szemle, 1981
1981/5 - Keszeli Ferenc: Képregény
Keszeli Ferenc KÉPREGÉNY Felülnézet. A látvány egy meggypiros színű helikopter fedélzetéről tárul a pilóta elé. Odalent széles betonút kígyózik, vonala fehéren világít a fáradt napsütésben. Az út kihalt, egyetlen jármű sem halad rajta. A helikopter, mint az unalmában röpdöső, jóllakott szitakötő a szélcsendben mozdulatlan víztükör fölött... A belátható útszakaszon máskor járművek tucatjai iparkodnak mindkét irányba. Most meg semmi. De mégis: a kökényültetvény ragyogó táblája mellett felbukkan egy óriás kamion. Észak felé halad, a színe narancssárga. Tetején ember nagyságú, foszforeszkáló számok látszanak. A számok színe sötétkék, a svéd illetőséget jelző felségjel betűje pedig piros. A kamion kiegyensúlyozott, szabályos tempóban gurul. A helikopter pilótája — egyéb mozgó pont híján — egykedvűen nézi a kamiont. Dolga nincs, csak az időt húzza. Néhány kilométerrel távolabb, közvetlenül az út mellett áll az anyja háza. Magányos, jellegtelen épület. A pilóta ott akar leszállni, de csak ot óra után, amikor a fekete- landolást már lehetőleg senki sem veszi észre. Attól tart, ismét feljelentenék, mint a múltkor is. Akikor a telepvezértől látványos letolást kapott. Oj seprő jól söpör — gondolja magában a pilóta. — Mit seprő! Felmosórongy! — teszi hozzá hangosan. A régi főnök becsületesen szemet hunyt az ilyesmi fölött, ez meg arról papol, hogy szolgálati idő, szolgálati gép, meg, hogy mennyire veszélyes dolgot művel, amikor a magasfeszültségű vezetékek hálóján átbújva közelíti meg az anyja házát. A pilótát Kanóc Istvánnak hívják. Nős, két gyereke van, a városban lakik. Az anyja több mint tíz esztendeje egyedül lakja azt a magányos házat, ahol Kanóc István született. Van egy öccse is, a Bálint. Az anyjuk szerint Bálint már biztosan nem él. Közel egy éve már, hogy a fiának nyoma veszett. Azóta gyötrődik, kesereg, álmatlan éjszakákon rémlátomások kínozzák. Egyre zárkózottabb, szótlíanabb, soványabb. Ha az altatóktól mégis elszenderedik, akkor azt álmodja, hogy a fiú valahol egy dél-a meri kai őserdő mélyén irtózatos hüllőkkel viaskodik. Mcst a pilóta is az öccséré, Bálintra gondol. Utoljára Peruból küldött egy szűkszavú üdvözlőlapot. Lehet, hogy úgy van, ahogy az anyjuk rettegi? Kretén szélhámos! Szerencsétlen marha! Nem tud rá harag nélkül gondolni. Az alaphelyzet ugyanaz, mint gyerekkorukban, amikor Bálint megszámlálhatatlanszor elveszett, ő meg könnyeit masza- tolva leste a folyót, mikor veti fel öccse testét a víz. De Bálint mindig megkerült. Csakhogy most nem a környéken, hanem a Nagyvilágban bóklászott el a féleszű. Kanóc István heteik óta valamilyen elfogadtató hazugságon töri a fejét, ami az anyját megvigasztalná. De hát semmi használhatót nem tud kitalálni. Lehet, hogy Rézgáli Cézár végzetesen elveszett? Kamaszkora óta ezen a néven szólította az öccsét. Ismét a kamiont kezdi figyelni. Aztán a beépített fényképezőgép-rendszer keresője fölé hajol, bekapcsolja a rádiót, majd a kamiont néhány mozdulattal a lencse gyújtópontjába hozza, ráközelít az optikával. „Kétkormányos Brontoszauruszl Micsoda hülyeségek vannak! Mineik egy kamionba két kormány?l” A kamion nyitott, hátsó kocsijának plátóján megpillantja a férfit. Különös látvány. Alszik vagy halott? Rágyújt egy cigarettára és a pedálra lép. A gép süllyedni kezd. Bravúrosan csinálja, vakmerően. Kanóc István remek pilóta. A szakmájában országos híre van, ráadásul népszerű figura is, mert a rádió közlekedési műsorában mondhatni
