Irodalmi Szemle, 1981
1981/5 - Gál Sándor: Míg a világ s egy nap, Mennyi járható út, Az volna jó (versek)
és külön-külön tudom tudjuk itt e havas március fenyői között egy névtelen pénteken valami hirtelen megsűrűsödik megkeményszik mint a lávafolyam és pattog és hasad és törik és nem idomul többé se ín se izom a kimetélt zsigerek hiánya fölsajog ételre csókra már illik vigyázni szép lassacskán kopunk hajunk ha nő is csak fehéredik és sajog a váll merevednek az ízületek kövesednek a maguk rendje szerint a magunké szerint ám a makacs értelem nem bekül előtte a hiányzó szervek a rommá-omolt idegek a recsegő tüdő s a ki-kihagyó szívverés — semmi a koponyacsont bordázata mögött más időszámítás uralkodik másféle rend más elosztás a test döccenőit kudarcait az értelem lombja kizárja mintha külön életet élne: nem hajlandó igazodni húsz év előtti lendülettel lódít a dombhátnak vagy le a dombról szikrázó sílécek nyomán fényt vet felcsillagzik a táj de egy nagyobb iramodás után a remegő inak sajgó ízületek megálljt vezényelnek s riad a test vissza a való-időbe amelyet az ösztön elvet ócska kölöncként mert hihetetlen hogy így elhasználódott mindaz ami acélként fénylett s úgy tűnt ilyen is marad míg a világ s egy nap és lám szerelmes fivéreim a boldogtalanságban nemcsak az elakadó iramodások kudarcait illik tudomásul venni nézem ezt a péntek délutánt s a kavargást itt a fenyők tövénél állván karcsú síléceken nézem ezt a színes ifjúságot mennyi lányszem száj friss mellek farok combok s köröttük a tüskés ifjoncok dongása mintha
