Irodalmi Szemle, 1981

1981/1 - Koncsol László: A harmadvirágzás korszakai III. (tanulmány) - Németh István: Hátamba esik, Egy este, A képtelen tiszta vers (versek)

megy, amikor krisztusi szerepre készül, „Alfa és Őmega”, egy más változat Szerint „a nagyerejű Bárány” óhajt lenni, aki minden veszélyes próbában győzni fog.

Ady, a biblia, Nagy László és a népköltészet hatása mellett Kulcsár zenei és képző- művészeti hatásokat is belépít lírájába. Ez is romantikus vonás. Festő barátok képeire versekkel reagál. A zenében a romantikát, a „suttogó” Chopint szereti. Kulcsár boldog lírát teremt, s bár magát pogánynak nevezi, több van benne ai üdvösségre kész ember kisugárzásából. Ebből az attitűdből szép verseket épít. Az Emelje könnyű szélben

(1974) mintha a Nyílt levél egyik kitételét fejlesztené önálló verssé, a hazáról, amelyet a vers alanya öntestében hordoz: a benső tájról. „Arányló déltáji időben / lejárok ide újra s már örökre / tenni egy kicsiny, benső honfoglalást...” A lélek anyagtalan köze1 gébé léptünk át, zenébe, színbe, sugarakba, elvont irányok, a misztikus szeretet világába: „És ideköt valami egész is, / könnyekkel küzdő, kezdeti láz, / emelkedés, verdeső szürke szárny, / a virágként nyíló benső honfoglalás ...” A vers világa tovább bővül és mé: lyül: „S a lélek mondja tán / keringő, lengő útjain, / ösvénye porán: / elvonuló, szálló nemzetét / legmélyén is fölfedezte már...” Kulcsár a vers záró aktusában áldást oszt! „Emelje könnyű szél, verdeső madár ...”

Lírájának romantikus jellegét igazolja az a verse is, amelyet Arany-fogoly (1974) címmel Bárczi Istvánnak ajánlott. A vers alanya magányos lélek, akit a végzet irányít; ezért földi ember nem árthat neki. Kozmikus jelenség, szenvedésre termett, de ha meg-1 szólal, a szava pozitív kinyilatkoztatás: „Él, jaj, isten, mi lelhette; / hogy tud ily dús földet látni”. Az alany hullása az ötödik szakaszban, majd regösdalának dacos fö'ltörése a zuhanásból még élesebben mutatja Kulcsár világának pólusait, illetve a lí* rájában egymás ellen támadó erőket. • ‘

A fönt előszámlált hatások nemcsak jó értelemben alakították Kulcsár líráját. Kulcsár fegyelmezetlen romantikus. Sok programverset írt — érdekes, hogy talán ezek a nyelvi szempontból legtisztább dolgai. Állandó készülődés a nagy födadatra, költészet a költészetről, esszélíra ... Lehet, hogy ez is válságtünet, s talán hasonlóan fog alakulni Kulcsár útja a szintén romantikus programokkal indult második, nemzedékéhez, ha majd nem föl-, hanem leszálló áramlatokon lebeg.

Kulcsár programjai azonban szépek és jellemzőek, foglalkoznunk kell hát velük. AZ Oltalom (1973) a megváltói küldetéstervet építi tovább. A hős •— itt még teljes joggal beszélhetünk hősről! — kéri az éjszakát, óvná meg őt a rontásra törő .’arctól” és „szemj tői”, az „elcsavargó, kósza Jelenéstől”. Az alany küldetéses ember, megváltó, akinek majdani tanítványaira a mártírok szenvedése jár. A hőst elborzasztja kínhaláluk víziója* saját fejére kéri a pusztulást, álomért, de különös, aktív álomért esdekel: „Öltöztess; márvány-erejű éj / talpig vak sötétbe, ránts ökölbe”. Harc, a hős egész testi-lelki való- jával, ezt mondja az ököl szimbóluma. Kulcsár ugyanakkor spirituizálja is a líráját, „sehol nincsen, égő dolog”-nak, más helyen „látás, hold ezüstjé”-nek, azaz tiszta szellemi szubsztanciának nevezi. Ének sírás után II. című versében (a cím Adyé, de a forma a Kalevaláé!) a boldog küldetést dicséri, s elmondja, mi kíván lenni: láng, pásztor; öröm, aranymadár, erős gyökerű fa, aki „nagy erőket” sír föl a mélyből, tehát eleven hatóerő.

Mindig ugyanaz az aktív program, egyszer éteri, egyszer vaskos nyelvi formában. Mindig ugyanaz a romantika.

Varga Imre (1950) az antológia idején még nem romantikus, ellenkezőleg, száraz, elvont és kilátástalan. Itt a tudat paradox különbségeit, ott a tudat determinált vagy; korlátozott voltát, egyik helyen a kockázatot, másikon a teljes pusztulást rejti, elvont; képeibe. Gyakran elejt egy-egy kihívó gesztust, tárgyainak leltára kietlenül szegényes, s minden szövegét disszonancia zárja. ■ ,t

1971 táján lát hozzá nagyobb ívű szövegek tervezéséhez, gazdagodó és színesedő1 fogalmakból, nyitottabb világgal. Hamarosan megjelenik verseiben a Robinson-mitősz; mint Tóthnál később Ithaka mondája — a kettő lényegében ugyanaz. (Egyszer meg kell majd vizsgálni a két mítosz szerepét a nemzedék mai arculatának kialakításában, együtt a Kulcsár és Mikola lírájába is átsugárzó feszület- és megváltás-mítosszal!

Varga végül is akar és tud nyitni: „az éjszaka fedezékében / bóklászom / a tenger iránt — / akár kőből is / kicsikarni a fényt”. (Nyolcadik napok). Az itt mondott kere- sés eredménye, hogy zárt szigetéről végül a benső végtelen felé nyílik előtte a; szabadulás: „a pók, / egy igazi pók / a kunyhó szögletében / hitének fonalán A véges testé-