Irodalmi Szemle, 1981

1981/4 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Koncsol László: Elemimtől az érettségiig II. (esszé)

a kíséretet, hallás után, s az egész korrepetítorság gépies műveletté vált. Fölhagytam a gyakorlással, s kimaradtam a zeneiskolából. Szomorú paradoxon, hogy a látvány és az effektus alapján az iskola közvéleménye éppen akkor hitt nagy és szenvedélyes zenésznek, mikor már csak az ujjaim verték a fekete és fehér billentyűket, lélek nélkül, sokszor szégyenkezve és égő arccal. Csak elmenekülni lehetett volna, otthagyni Komáromot, s menni más iskolába vagy világgá, de bágyadt lázadásaimat tanárnőm könnyei és igazgatóhelyettesem érvei letörték. Föláldoztam hát a muzsikát, s meghódított magának az irodalom.

Kétségtelen, hogy a komáromi tánckar rendkívül sikeres, színvonalas és fontos munkát végzett. Szervezési szempontból említett tanárnőnké volt az érdem, a többiről, az ügy szakmai oldaláról Takács András tudna avatottan beszélni, az iskola volt diákja, az első érettségizettek garnitúrájából, aki a NÉPES-ből is hűségesen visszajárt Komáromba, hogy a szakmai irányítást végezze, vagy volt osztálytársam, Méryné Tóth Margit, aki éppen a komáromi tánckarnak köszönheti hivatását: néprajzot végzett a pozsonyi egyetemen, s egyetemi disszertációját szülőfaluja, Tardoskedd táncéletéről írta. (Érdekes ajándéka a sorsnak, hogy boldogult szerkesztő koromban én közöltem néhány részletét az Irodalmi Szemlében.) Nagy sikereket és sok szakmai elismerést aratott komáromi együttesünk az inkább csak kampányszerűen össze-összehívott vagy tartalékba helyezett énekkarral együtt, melynek szintén korrepetitora és kísérője lettem, technikai szempontból valahol az akkor még létező magyar hivatásos népi együttes, a NÉPES és a feloszlatása után általunk, pozsonyi egyetemisták által létrehívott és nem sokkal később félhivatásossá lett Ifjú Szívek után állt. (Az utóbbi megalapításában és működtetésében nem kis szerephez jutottak az egykori komáromi diákok, mint Tőzsér, Nagy János, Mag Ottó, Csizmár Miklós — vagy magam is. És persze, megint csak Takács András.)

Rengeteg szépség, kaland, nemes küldetés, valamint mély szimbolika is volt abban a komáromi népművészeti mozgalomban. Nemcsak egy fölemelkedő és egykori önmagának éppen búcsút intő osztály, hanem egy sokat szenvedett és sokféleképpen megalázott nemzetiség is magára talált, kifejezte magát és érzelmileg fölszabadult benne, tehát nemcsak kultúra és kommunikációs forma, hanem politikai tett is volt, amit műveltünk. Szolgálat volt ez megint, részemről is. Tudom, annak az áldozata lettem, hogy akkoriban még csak kevés gimnazista tanult muzsikálni, de ha értelmemmel el is fogadom, sőt büszkén vállalom múltamnak ezt a részét, az is tény, hogy később minden hasonló helyzetben, az egyetemen, a hadseregnél, de még az Ifjú Szívekben is elhallgattam, hogy közöm volna a zongorához.

Mondom, közben teljesen megbűvölt az irodalom, s minden figyelmemmel a könyvek felé fordultam. Persze, nem is lehet ez véletlen, hisz kiskorom óta olvastam, s ha a zenét föl tudtam adni, ez csak úgy történhetett, hogy nem fűtött elég forró zenei szenvedély. Valahol nagyon mélyen az a tudat is erre mozdíthatott, hogy nemzedékünk legfőbb feladata a szolgálat lesz, s hogy ezért le lehet, sőt Le is kell mondanom az ezoterikus zenéről a szolgálatra és tanúságtevésre alkalmasabb irodalom javára. Ha belegondolok, komoly, sőt, komor ifjak voltunk mi ott, Komáromban, Ady, Tóth Árpád, József Attila tragikus gondjaival azonosultunk, Dante és Dosztojevszkij műveivel birkóztunk, s már megsejtettem valamit a leírt szó súlyából, mert akkoriban fogalmaztam meg magamnak a tételt, hogy színnel ős zenével még nemigen öltek meg senkit, nem is igen fognak, de szóval már számtalan ember halálát okozták. Ezt kell hát választanom, persze nem a gyilkolásért, hanem az életért, ahogyan a kést vagy a fejszét is az életért szoktuk kezünkbe venni.

Kitűnő magyar szakos tanáraink voltak, de az irodalom igazi nagy élményét az órákon Turczel Lajos közvetítette az osztálynak.

Turczel — hadd tartsak tükröt elébe — a „kis Turczel”, csizmában és lovaglónadrágban futott be hozzánk az első órára, mint egy lovaskozák vagy egy régi világból szalajtott gazdatiszt, s mivel akkoriban elég sok magyar filmben szerepeltek ilyen gazdatisztek, csupa negatív hős, emlékszem, az első percekben elég különös képzeteket fontam alakja köré. Viseletének egyszerű magyarázata: hozzánk egyenesen a párkány- nánai állami birtok igazgatói székéből került. Turczel az érsekújvári magyar gimnáziumban érettségizett, Pesten a két háború között jogot végzett és magyart hallgatott, s egy rövid frontszolgálat és hadifogság után, ha jól tudom, 1946-ban mint kommunistára