Irodalmi Szemle, 1981

1981/4 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Koncsol László: Elemimtől az érettségiig II. (esszé)

hogy hűvösen tartózkodó volt, mikor pedig hirtelen megnyúltam, s kezem-lábam elvékonyodott, végképp nem tudtam mit kezdeni az eleve más testalkatúaknak és izom- szerkezeteknek szánt szerekkel, főleg a nyújtóval, gyűrűvel és korláttal. Ugyan mit is kerestem volna jól fejlett mélabúmmal a robbanékony mozgású tornászok világában? Nagy János volt még hasonló felépítésű kamasz, s egyik osztálytársnőnk, Gombos Marika, már az érettségi évében, látva bennünket — hogy Karinthy klasszikus megfogalmazásával éljek — „lógni a szeren”, azaz a nyújtón, amit külön nekünk magasabbra állítottak, kacagva mesélte óra után, hogy olyanok voltunk, mint két óriási szúnyog. Kö'zben egy-két meghökkentő teljesítményemből kiderült, hogy az atlétikát, főleg a hosszútávfutást egyenesen nekem találták ki, de paradox módon éppen ezek a sikereim altatták el itt-ott még lappangó sportambícióimat is, mondván, hogy ha úgyis bennem van ez a képesség, mi a fenének izzadjak érte! Edzések helyett úgyszólván minden szabad időmet olvasásra fordítottam.

Ismétlem, tanáraink zömmel kitűnően fölkészült pedagógusok, külön szerencsénkre akkoriban még főleg férfiak voltak, s határozott karakterű egyéniségekkel is kellő arányban találkoztunk közöttük. Nagyon valószínű, hogy a diákság akkori sajátos összetétele is a lehető legnagyobb teljesítményekre ösztönözte őket. A képlet a padokban is olyan volt, mint a tanári emelvényeken: ültek közöttünk egészen fiatal fiúk és lányok, akiknek nem okozott lemaradást a háború és az utána következő nemzetiségi káosz, de akadtak szép számmal túlkorosak, azaz önhibájukon kívül lemaradottak, öt-hat évvel idősebb, apányi fiatalemberek is, akiket olthatatlan tudásvágy tüzelt az érettségiig és tovább, mikor végre ismét — vagy mint szegény sorsúak először — tanulhattak. Bennük egyszerre teljesültek ki a frissen szerveződő csehszlovákiai szocializmus társadalmi és nemzetiségi politikájának eredményei, bár másfelől egyebek is: a figyelmeztető múlt, mely eddig késleltette kibontakozásukat.

A hőskor komáromi diákságának összetétele az ott tanulók szülőhelye szempontjából is tarka képet mutatott. Komárom egyebek között a nyelvjárási olvasztótégely szerepét is játszotta életünkben; eleinte a „keletiek” és a „távolkeletiek”, azaz a Nagykapos és Királyhelmec vidékéről jöttek a csallóközi fiúk óma, szóma, szobor, csikmák [alma, szalma, oszlop, mákoscsíkj szavam derültek, míg a „nyugatiak” a mi szulákunkat (oszlop), ótónkat (autó), Ösztriánkat (Ausztria), sürvedésünket (alkony, szürkület) kacagták, s a két földrajzilag távoli, de hangzásában kiegyenlítettebb tájnyelvi szélsőséget markáns nyelvi színekkel tarkította a közép-szlovákiai palóc és matyó fiúk, siommás megjelöléssel a „gömöiriek” beszéde. Más szóval Komáromba egész Dél- Szlovákia magyarsága elküldte ifjú képviselőit, s egy fölkészült nyelvész aranybányát talált volna ott, ha történetesen gondol egyet, közénk telepszik, s gyűjteni kezd szavakat, kifejezéseket, szólásokat, szokásokat, dűlőneveket, mindent, amit gyűjteni szokás. Mindenesetre Dél-Szlovákia földrajzából is ott kaptuk a leghatásosabb, erősen komplex leckét. A következő leckesorozatot sokan később, az Ifjú Szívek ének- vagy tánckarának előadó kőrútjain kaptuk.

A harmadik körülmény, mely a komáromi diákképletet a rendesnél bonyolultabbá tette, a tanárokat pedig nagyobb teljesítményekre sarkallta, a legkülönbözőbb magyar- országi iskolákból hozzám hasonlóan visszatért diákok rendkívül nagy száma volt, főleg a mi időnkben, 1951 és 1954 között. Később ez a hullám elapadt, a többi magyar nyelvű gimnázium megnyitásával a keleti és a palóc áradat is megszűnt, s Komárom a hatvanas évek elejére megmaradt a járás diákjainak. Rendkívüli oktatási intézményből rendes iskolává zökkent vissza, s ez így volt jó, mert a nemzetiségi létfeltételek fokozatos normalizálódását jelezte.

Egy szó mint száz, hatalmas energiák feszültek ott mibennünk. Egyrészt érettebbek voltunk, mint a mai fiatalok, hiszen egy világháború és számos későbbi viszontagság és próba edzette az akaratunkat, másrészt az utak hirtelen megnyílása, a rengeteg hely, amit nemcsak az állami és pártpropaganda, hanem saját olyan-amilyen tapasztalataink szerint is a mi nemzedékünknek kellett idővel betöltenie, tehát az érzés, hogy van már jövőnk ebben az országban, melyet épp ezért — igaz, hogy óvatosan, előbb csak az értelmünkkel, tapogatózva, egyjegy érintésre csigaként visszahúzódva — kezdtünk a hazánknak érezni, hatalmasan fölfűtött bennünket.

Engem, aki mint falusi gyerek belülről, mint egy lelkész fia kicsit kívülről és felülről, mint sokat olvasó kamasz már egy kicsit történelmi távlatban, és hol realista, hol