Irodalmi Szemle, 1981
1981/4 - ANKÉT - ANKÉT nemzetiségi irodalmunk időszerű kérdéseiről (Dénes György, Fónod Zoltán, Koncsol László, Mács József, Mészáros László, Varga Erzsébet)
Fonod Zoltán 1. Negyedszázai* i ;forgr.sa alatt a csehszlovákiai magyar szellemiség háromszor került a hamleti , lenni v:jgy nem lenni” kérdése elé. Nem volt nemzet, vagy nemzetiség itt 3 Dunatájon, moiynek évszázadok alatt ilyen könyörtelenül adták volna fel a leckét. S épp azok tették ezt, akik korábban a polgári demokrácia „vívmányait” mutogatták a világnak. A polgári politikusok minden korábbinál nacionalistább kivitelben a nemzetiségek puszta létét is kétségbe vonták a második világháború után. Beneš értelmezésében a magyar kérdés Csehszlovákiában csupán „vagonkérdést” jelentett. A népi demokratikus rendszerek kialakulása, s a nemzetközi viszonyok alakulása 1948 elején azonban nyilvánvalóvá tették, hogy a csehszlovákiai magyarok helyzetét sem lakosságcserével, sem Csehországba történő kitelepítéssel nem lehet megoldani. A megoldás lehetőségét az új politikai helyzet nyújtotta. 1948 februárja elsősorban a néphatalom megteremtését, a munkásosztály győzelmét jelentette, következményeiben azonban egyértelmű volt a nemzetiségi kérdés marxista rendezésével, a nemzetek, nemzetiségek egyenjogúsága alapján... A jogfosztottság évei után a jogegyenlőség, az emberhez méltó élet feltételeinek a kialakítása következett, mindenfajta nemzetiségi diszkrimináció nélkül. A szocialista eszmeiség a csehszlovákiai magyarság számára ily módon az emberi létfeltételek biztosítását is jelentette. Nem véletlen, hogy a kommunista párt célkitűzései s a szocialista építés programja az ezt követő években osztatlan támogatásra talált a csehszlovákiai magyarság körében. Az irodalomban is az új honfoglalás, a hazára találás ténye válik kezdettől fogva eluralkodóvá. Szellemiségünk az előző években jócskán megfogyatkozott, de akik szinte a névtelenségből vállalták a teendők javát, azok szocialista hittel, elszántsággal és őszinteséggel tették azt. Munkás- és parasztfiatalokból s -határátlépő nélkül Magyar- országon tanuló — diákokból verbuválódik az új értelmiség. Fábry Zoltán, Egri Viktor, Szabó Béla és Sas Andor mellett ők jelentik a megújuló, poraiból megéledő új, szocialista csehszlovákiai magyar értelmiséget. Igaz, botladozások, vargabetűk, melléfogások tarkítják az indulás első éveit, s a mindent elárasztó sematizmus — talán a tapasztalatlanság miatt — a nemzetiségi irodalmak közül nálunk ütközött ki a legszembetűnőbben, ezek az évek mégis az indulást, a kezdetet jelentették. Mégpedig a szocialista eszmeiség és a valóság vállalásának hitével és elszántságával. Ezért sem mindegy számunkra, hogy három évtized múlva honnan eredeztetjük irodalmunkat! Történelmi távlatból ítélve három évtized nem nagy idő. Arra azonban elegendő, hogy eddigi eredményeink alapján elmondhassuk, a csehszlovákiai magyar szellemiség él és hat. Vállalja a múlt haladó hagyományait, s jelen van mindennapjainkban, vállalva annak korparancsát. Az utolsó két évtizedben olyan alkotások láttak napvilágot, melyek szélesebb mezőnyben a csehszlovák kultúra és irodalom, illetve az egyetemes magyar irodalom és kultúra összefüggéseiben is figyelmet érdemelnek. Európai rangú íróként tarthatjuk számon Fábry Zoltánt, azonban Egri Viktor, Rácz Olivér, Duba Gyula, Dobos László, Gál Sándor, Tőzsér Árpád, Cselényi László, Bábi Tibor és mások munkássága joggal tarthat érdeklődésre számot a határon innen és túl. Különösen biztató a harmad- virágzás harmadik nemzedékének (Tóth László, Varga Imre, Kulcsár Ferenc vagy a pró- zaírő Grendel Lajos) az indulása. De nyomukban már ott a következő nemzedék, melyből eddig Kövesdi Károly és a prózaíró Fülöp Antal nevét jegyeztük meg. Biztatóan indul Bettes István, Soóky László, Barak László, Cuth János és mások is. Elsősorban az ő tar
