Irodalmi Szemle, 1981
1981/3 - 100 éve született Bartók Béla - Koncsol László: A példamutató Bartók-Mikrokozmosz
Koncsol László A PÉLDAMUTATÓ BARTÔK- MIKROKOZMOSZ Bartók hatkötetes művének, a százötvenhárom zongoradarabból álló Mikrokozmosznak^ ha ilyen vagy olyan szempontok szerint vizsgáljuk, akadnak előképei a zeneirodalomban, de az is tény, hogy koncepciójával egyik zenetörténeti előzményéhez sem hasonlít. A gyűjtemény 1926 és 1938 között született meg, s létrehozásában egyaránt fontos szerepet játszott Bartók apai, pedagógusi, előadóművészi, zeneszerzői és tudományos teremtő szenvedélye. Legfőbb értéke gyanánt itt mégis azt emelném ki, hogy a Mikrokozmosz olyan érett, a saját szuverén zenei nyelvét beszélő művész alkotása, aki a tanulni vágyókat a saját műhelytitkainak falfedésével, tehát a különlegesen át vezeti be a zene általános világába, s hogy amennyire pedagógia, legalább annyira vallomás is ez a mű, és így tovább: a szempontok kölcsönösen kiegészítik egymást. Ezért szolgálhat a Mikrokozmosz követendő példa gyanánt a Bartók utáni zeneszerzőknek, mi több, a képzőművészetek és a költészet művelőinek is. Nem is értem, miért nem születtek még meg a magyar költészet Mikrokozmoszai... A mikrokozmosz szó szerinti fordításban kicsiny világegyetemet jelent, s a fogalmon, szemben a világmindenséget jelölő makrokozmosszal, rendesen a parányok és az atomok világát értjük. Bartók műve sajátos alkalmi értelmet kölcsönöz a fogalomnak: mint mondtuk, a már kiforrott zeneszerző alkotása, a szuverén világteremtőé, aki ebben a kezdő zongoristáknak szánt művében, annak az alapelemektől a legbonyolultabbig ívelő anyagában saját zenei kozmoszának a törvényeit fedi föl. A Mikrokozmosz tehát nem zene általában, hanem Bartók muzsikája, s ez a „szikár, szigorú zenész”, miként Illyés oly találóan jellemezte, ezen a terepen sem engedett az elveiből, s egyetlen hang erejéig sem volt hajlandó megalkudni az általa már meghaladott klasszikus kifejezési rendszer javára. Már az első füzet legelső dallamaiban is arra figyelhet föl az érdeklődő, aki rendszerint a zenei klasszicizmus iskoláin nevelkedett, hogy Bartók egy-egy súlypont áthelyezésével, szokatlan pozíciójú hangok megnyújtásával, meglepő dallamvezetéssel, szin- kópás szerkezetek kiképzésevei vagy egy-egy váratlan felütéssel a legelemibb zenei anyagon, már a melodikán is rajta hagyta a keze nyomát, s kerülte a kimerült, közhelyes hangkombinációkat és fordulatokat. Ez a megfigyelésünk természetesen a Mikrokozmosz egész dallamanyagára érvényes. Később az anyag gazdagodása és differenciálódása tovább mélyíti ezt a bartóki sajátságot, s tudatosítja, hogy Bartók újszerű kifejezésmódja csak jelenség, a kérlelhetetlen bartóki igazságkeresés tüneti jegye. Bartók igazmondása a Mikrokozmoszban sajátos erkölcsi dimenziót kap azáltal, hogy a mester a gyermekeknek is, nevelőjük gyanánt is a saját egyetlen zenei vízióját mondja el a világról. Nem gügyög és nem selypeg nekik, nem is kuporodik közéjük, hogy alakoskodással nyerje el a rokonszen- vüket, csak közelebb hajlik, hogy lépcsőt rakjon, amelyen a gyermek fölkapaszkodhat az ő szintjére, s megértheti, amit közölni akar. Csak az igazat hajlandó mondani a kicsinyeknek, Játszótársuk gyanánt is, mégpedig (hiszen nem is lehet másként a művészetben) a saját igazának nyelvén. A világ, az emberi létezés teljes drámáját mondta el apaként a fiúnak, de a többi gyermeknek is.
