Irodalmi Szemle, 1981

1981/3 - 100 éve született Bartók Béla - Koncsol László: A példamutató Bartók-Mikrokozmosz

Bartók művészi forradalma természetesen sem a zenen, sem a többi művészeten belül nem elszigetelt, hanem a világszerte zajló rokon törekvésekbe szőtt jelenség volt. Ady szemléleti és ritmusforradalma, Füst Milán és Kassák minden formát szétmarő szabad- vers-kultusza, a magyar költészetben Is ott bújkáló szecesszió és szürrealizmus, a megújult, friss világnézeti és társadalompolitikai alapokon szervezkedő irodalmi népiesség, a magyar expresszionizmus és miindaz, ami ezekkel a dolgokkal a világ filozófiai és társadalomszemléletében összefügg, illetve ami a felsorolt művészeti jelenségek ilyen értelmű hátterét képezi, rokona volt a bartóki törekvéseknek. A világ új rendje a kifejeződés új törvényeit kívánta meg, s ezzel minden nagy művész tisztában volt.

Említettük, hogy Bartók mindjárt az első gyakorlatokban a dallamépítés sajátos logikáját követte. Ritmikája is gyorsan fölbukkant a Mikrokozmosz lapjain szinkópák, pontozások, belső felütések, váratlan hangnyújtások formájában. S tovább menve, már az első füzetben a reneszánsz és barokk polifóniából bartókivá asszimilált többszólamúság fogalmaira bukkanunk, mint ellenpont, tükör, kánon, megfordítás, imitáció, párhuzamos mozgás és ellenmozgás, s ennek a világnézeti szempontból is messzire mutató zenei építésmódnak az előadói alapfeltételét teremti meg a jobb és a bal kéz, majd az ujjak egymástól való függetlenítése, hogy az előadó a Bartók-zene végletesen egyénített szólamait minél hamarább megszólaltathassa.

Ennek az egyénítésmódnak egyik korai szép példája a Lassú tánc, amelyben Bartók hangnemileg is önállósította a két szólamot. A felső szólam a-moll, az alsó g-líd penta- kord, s ez a diszkrepancia teljesen idegen a klasszicizmus, sőt még a romanticizmus gondolkodásmódjától is, mely szerint egy adott zenemű minden szólamának azonos hangnemi egység keretei között kell mozognia, s ha valamelyik szólam kimozdul a mű alaphangneméből, a többi szólamnak is követnie kell minden változásba. A Lassú tánc két szólama két nem is rokon, hanem egymással élesen szembeforduló zenei karakter vitája, ütközése és kompromisszuma egy záró kvintben. A két szólam ütközése a tizedik és a tizenegyedik (utolsó előtti) ütemben a leghangzatosabb; az alsó, férfiszólam kitartott cisz hangja találkozik itt egy fülsértő disszonanciában, mintha egy ablak vagy egy falhoz csapott pohár csörömpölne, a felső, női szólam d hangjával, illetve d-c-h hangsorával. Az utóbbi disszonáns menetet zárja le a fönt említett üres kvint.

Ennek a szólamütköztetésnek még drámaibb esete a második füzet Dúr és moll című kompozíciója. Itt Bartók két / alapú pentakordot fordított egymás ellen oly módon, hogy ahol a felső szólam moll, ott az alsó dúr tonalitású ős megfordítva, a két szólam hangneme ugyanis két ízben fölcserélődik. Ez a kis mű azért is fokozottan drámai, ■mert nagy hangerővel szól, s Bartók a dallamcsúcsokat erős hangsúlyokkal is kiemelte, ami a két szólam összeférhetetlenségét tovább nyomatékosítja.

Ez a kompozíciócsoport egy fontos jelentéstani tanulság levonását kínálja. A klasszikus zene összhangzattanának egyik alaptörvénye, hogy az úgynevezett disszonáns harmóniák a zenei folyamat mozgatói, rugók, motorok, mert a fül számára kellemetlenek, s megkövetelik, hogy egy-egy konszonanciában feloldjuk őket. A disszonancia nyugtalanító elem: zörejszerű hangzásának ütés, fájdalom, kin, általánosabb megfogalmazásban konfliktus értéke van. Bartók ezt a klasszikus zenei alaptörvényt emelte nemcsak itt, hanem más kompozícióiban is abszolúttá, amikor az éneklő, nőies moll szólammal a pontozott és szaggatott alsó dúr szólamot feleselteti. (A két szólamnak az eltérő felhang-szerkezet és T-D-S következtében egymásétól idegen a harmóniarendje.) A kompozíció második harmadában hangnemcserére kerül sor: a felső rész dúr, az alsó moll lesz, de itt egyúttal mindkét szólam széttöredezik, mintegy cserepeire hull szét, személyiségét veszíti azzal, hogy megpróbál a másik karakterébe (nemébe?) olvadni. A befejező harmadban a szólamok visszazökkennek eredeti hangnemükbe, de össze itt sem békülnek. A zárlat, mely szintén disszonáns, ugyanezt bizonyítja: az alsó, a férfi szólam szervesen és céltudatosan fölfut a záróhangra, míg a női szólam csak mintegy belehull, vagy stílszerűbb kifejezéssel szólva beleájul egy kvartnyi magasságból.

Már eddigi példáink is sejtetik, hogy a bartóki fordulat a hangnemek kezelésmódjában teljesedett ki, abban a hadjáratban, ahogy a klasszikus zene dúr-moll tonalitását minden más rendszer bevezetésével szétmarta, s az így fölszabadított hangokat a bartóki mondanivaló kifejezésének a szolgálatába állította. A Mikrokozmosz kis darabjai gyorsan befutják ezt az utat: a klasszikus hangrendszer már a második füzet végére romokban hever. Bartók először a modális hangsorokat vetette be a harcba (az antik, a gregorián