Irodalmi Szemle, 1981
1981/2 - NAPLÓ - Rédli Gitka: Jordan Jovkov
JORDAN JOVKOV A magyar olvasóközönségnek bizonyára kevés alkalma akadt eddig a bolgár irodalom valamely nagy alakjának megismerésére. Ismertetésemben szeretném bemutatni Jordan Jovkovot, a bolgár próza- irodalom egyik nagy mesterét. Tavaly ünnepeltük születésének 100. évfordulóját. Kevés írónak jut hazájában olyan megtiszteltetés és népszerűség, mely egész pályáján átível, s halála után is keresetté és közkedveltté teszi. Ez a siker csak annak köszönhető, hogy az író műveinek magvát, alapját a nép életéből merítette. Maga az író a következőképpen vélekedik az elbeszélő műfajról, prof. Kazand- zsievvel folytatott beszélgetésében: „Nem az az igazi elbeszélés, amikor az író mindenekelőtt az olvasó előtt áll, ezt vagy azt kívánva és ajánlva néki, hanem az, ahol az író behúzza az olvasó mögött a függönyt, magára hagyva őt, hogy egyedül figyelhesse az élet vagy cselekmény lefolyását, amely éppen a szemei előtt játszódik le. A szerző jelenléte itt teljesen hiányzik. Természetesen az elbeszélésnek ez a módja nagyon nehéz, de éppen ezért tökéletesebb. Sokszor megkíséreltem már egy olyan elbeszélés megírását, amelyben az első sortól kezdve az utolsóig egymás után folynak az események — de ugyanakkor azokból én teljesen hiányzóm.“ Jordan Jovkov elbeszéléseiben nagyszerű képet festett az egyszerű bolgár nép életéről mint a bolgár lélek mély ismerője és ábrázolója. Jovkov 1880-ban született. Élete túlnyomó részét falun élte le. Zserevnán eltöltött gyermekévei és gimnazista-évei Csi- futkojban, valamint Dobrudzsa több falujában, lehetővé tették számára, hogy alaposabban megismerhesse a parasztnép életét. Zserevnán szerzett élményei alapján írt elbeszéléseit Sztaroplanyinszki legendi (Öhegységi legendák] című kötetébe gyűjtötte össze. Az első világháború idején élénk figyelemmel követte a történelmi eseményeket, ezért joggal nevezhetjük őt a világháború krónikásának. Erősen vonzotta az egyszerű ember erénye és szépsége, valamint az emberiség örök kívánsága: békében és egyetértésben élni. Műveiben sok hőstettet örökített meg, de a konfliktusok megoldására nem alkalmazott durva emberi megnyilvánulásokat. Hitt abban, hogy ezek megoldhatók a szépség etikai törvényei szerint. Jovkov írói érlelődésekor Bulgáriában is érezhetők voltak a nyugatról és Oroszországból beszivárgó modernista irodalmi irányzatok. Európa és Oroszország irodalmárai és művészei szembeszálltak a hagyományos formákkal, s kiűzték az új eszméket hirdető zászlót. A fiatal, még tapasztalatlan bolgár intelligencia lelkesedéssel fogadta az új kultúrpropramot. Jovkov nagy érdeklődéssel figyelte ezt a „mozgalmat“, de csak fenntartásokkal fogadta el ezeket az irodalmi „divatáramlat“ sodorta alkotásokat. Továbbra is vonzódott a már klasszikusnak nyilvánított Elin Pelin és Ivan Vazov műveihez, tanulmányozta Gogol és Turgenyev műveit, és erősen rokonszenvezett Gorkij elbeszéléseivel, dramaturgiájával. Jovkov műveiből megismerhetjük a bolgár történelem néhány időszakát — így főleg a török uralom alatti bolgár falu életét, s felszabadulás (1876), majd az első világháború éveit, s az azt követő időszakot. Az 1912—1918 közötti években Bulgária olyan fejlődésen ment keresztül, amelyet a különböző társadalmi érdekek találkozása idézett elő: a délbolgár területeken élő bolgárok felszabadító mozgalma a feudális impéria alól, másrészt a balkáni nép hatalmi törekvései és a bolgár kizsákmányoló osztály népellenes politikája. Jovkov nem zárkózott el az események szemlélőjeként fantáziája és művészete elefántcsonttornyába, hanem a történetíró hiteles megfigyeléseivel vetette papírra a körülötte zajló élet nyújtotta élményeket, tapasztalatokat, tanulságokat. Míg első szépprózai műveiben még a bolgár falu szépségét és tisztaságát dicsőíti, csakhamar áttér a háborúba kergetett bolgár nép sorsábrázolására. Szembeállítja a nyugodt, egyszerű életet a háború vi
