Irodalmi Szemle, 1981

1981/2 - MŰHELY - Cuth János: Lecke (kisregény)

r ül meny eket, amelyek a kiváló képességű szőlősgazdát az osztravai bányába kény- szeritették a mi vidékünkről. Szinte valami megelégedéseiét éreztem, mikor megkérdezte, hogy gyakran álmodom-e apámról? De ne is haragudjék, a további vizsgálat mar nem sokat ért, pedig a gipsszel szignált kéztörésemen kívül még egy bordatörést is felfedezett rajtam, amire valószínűleg az autólikvidáláskor tettem szert. De az is csak szerény tünet volt, mivel legalább egy péklapátnyi sebet kellett volna magamon mutatni... Azt is bevallhatom ezek után, hogy a tablettáit rendre ki kellett szórnom. S még valamit: akkor sem voltam betegállományban, mikor Kenesi meglátogatott; ajándékot mindamellett anyámnak és húgomnak hozott: mindkettőjüknek ruhákat. Lassacskán beletörődtem, hogy anyámat szépecskén kistajírozza, ámde a húgom ruhája nem tetszett. Kenesi többször is megforgatta előttem, s én csak akkor láttam, kismamaruha volt... Már nem tudom, hogy azon az éjszakán-e vagy sem, apámról álmodtam. Álmomban hazajött apám, illetve legalább tizenkét apámforma férfi , . . Rosszul állt a szénám, doki. Napokon, heteken keresztül várakoztam a rendelője előtt. Alkamasint ez bárkinek szemet szúrhatott volna, még egy doktornak is! Mikor megéheztem, csak olyankor lódultam át a szemközti hidegbüfébe, hogy ott halsalátát egyek sóskiflivel, mindig halsalátát sóskiflivel, s hogy arra mindig sört igyák. Esős napok voltak ezek, s nekem rosszul állt a szénám, doki, de ennek továbbra sem mutatkozott semmi olyan nyílt jele, amellyel ismét beállíthattam volna magához. Remény nélkül, inkább csak az egykor volt remény helyszínéhez való ragaszkodással baktattam a hidegbüfétől vissza a maga rendelőjéhez, amikor valaki az arcom elé tolt egy papírlapot.)

Az égről épp hogy eltakarodtak e felhők, az eső utáni fényzáporban minden vakított: nz ablaküvegek, a kirakatok, a víztócsák s a papírlap, amelyet Maxi lebegtetett az orrom előtt. Elvettem a papírt és sokáig olvastam. A szemem állandóan más és más sorba tévedt, így aztán az egészről Maxi bíztató tekintete mondta a legtöbbet. Magyarázatra várva meredtem rá, ő pedig a vállamnál a kocsma irányába térített, és súgva mondta: „Ez nem olyan bizonyítvány, amilyenre számítottál, fiú! Ez egy főiskolai végzettségről szóló diploma, és ne is kérdezd, hogy mi volt az ára. A tied.“ „Ezzel én nem tudok mit kezdeni — mondtam —, és megfizetni sem tudom.“ „Hát nem is idehaza, hanem a szomszéd városban helyezkedsz el vele, és hogy mivel tartozol érte, azt majd megmondom“ — így beszélte belém vissza az életet és a virtust. Űtközben egyetlen tócsát sem sikerült kikerülnünk, de az mit számított, mert a hátamon éreztem, hogy ez nem afféle közönséges eső utáni napsütés, hanem a nyári nap fénye. A pultnál állva később bedobtunk három-három féldecit, s közben friss fokhagymás lángosokat eszegettünk.

/így alakultak a dolgaim, dokikám. Mindössze három sort vágtam le ollóval a levelem végéből. A tiszteletes — peches ember, harmincnyolc éves korában holmi pálinkafőzés miatt nyugdíjazták — szóval, neki köszönheti, hogy jobb belátásra tértem. Rajta kívül nem akadt más, aki a helyesírási szabályoknak megfelelően kissé gatyába rázta volna ezt a levelet.

A „civil“ lelkipásztor csak olvasott, olvasott, én meg az ő régimódi székében feszengtem, e levelem miatti kétségek közepette. Mikor a végére ért, hosszan maga elé meredt, majd hirtelen felkapta a fejét, és így szólt: „Ezt én kijavítom, aztán néhány példányban legépelem — itt jelentőségteljesen nézett rám —, a kéziratot pedig, véleményem szerint eredeti szándékodtól eltérően, immár megsokszorozódott céllal, elküldheted a doktornak.“

Ezt követően a volt tiszteletesnek néhány mellékes kérdése is akadt az esetemmel kapcsolatban, például az, hogy mivel szolgáltam Maxinak a diplomáért? Szavamra, vigyorgott, amikor elmondtam neki, hogy azokat a sokat emlegetett dobozokat kellett fuvaroznom az én fekete kocsimon, olyan „elővigyázatosan“, hogy a telep mindhárom éjjeliőrét beavattuk. Nekik kellett ügyelniük rá, hogy tiszta legyen a levegő. Nagyon fontos volt, hogy egymásra is „ügyeljenek”. Maxi okosított ki az éjjeliőrök tényleges szerepéről, akikre azért volt szükség, hogy a titokzatos szállítmány híre lehetőleg mihamarabb és mindenhová eljusson. Maxi így „igazolta“ a nálánál is kikentebb alakok előtt beavatottságát és szerteágazó üzleti kapcsolatait. Ennek köszönhetően további üzleti ajánlatokat kapott. A dobozok egyébként üresek voltak.