Irodalmi Szemle, 1981

1981/10 - FIGYELŐ - Zeman László: Egy fordításelméleti kötet magyar fordításban

Egy fordításelméleti kötet magyar fordításban

(Popovič, A.: A műfordítás elmélete. Bratislava, Madách 1980, 324 l.)

A könyv a szerző Teória umeleckého prekladu (Bratislava, Tatran 2. kiadás 1975, 293 1.) című művének „adaptált” fordítása (lásd a fordító utószavát — 321. 1.). Jellegét és szándékát megfelelően jelzi alcíme is: A szöveg és az irodalmi metakommunikáció szempontjai.

G. Mounin, a fordítás ismert teoretikusa, más kutatók véleményét is összegezve hangsúlyozza, hogy a fordítás központi kérdését — azt tudniillik, mit kell valójában lefordítanunk — a közvetlen és közvetett szövegkörnyezettől a történeti-társadalmi, kulturális és antropológiai „kontextusig” terjedő elemzés alapján lehet csak megválaszolni („La notion de qualité en matiére de traduction”. In: Cary, E. Jumpelt, R. W., red.: La qualité en matiére de traduction. Oxford—London—New York—Paris, Pergamon Press 1963, 50—57). S e tételt kötetünk jellemzőjeként idézhetjük, az ugyanis a fordítás kommunikatív modelljének értelmében a műfordítás folyamatát és eredményét, a fordítás szövegének sajátságait, ismérveit és hatását az egymásba ágyazódó, egymást feltételező és igénylő kontextussorok hierarchiájában vizsgálja. A szerző fő érdemének tudhatjuk be, hogy a tárgykör megközelítésének szinte valamennyi szempontját számításba veszi, amint azt a fejezetcímek is tükrözik (I. A műfordítás-elmélet mai helyzete, II. A fordítás metodológiai és komparatiszti- kaí kérdései, III. A fordítás mint kommunikáció a műfordítás stílusában, VI. A műfordítás szemiotikái kérdései, VII. A műfordítás kontextusa, VIII. A műfordítás praxiológiájaf. A tárgyalást gazdag bibliográfia és terminológiai szójegyzék egészíti ki.

Ami a módszertani hátteret illeti, a szerző leginkább f. Levy nek a fordítási

folyamat választás-jellegét kiemelő s a fordítás szövegében jelentkező eltéréseket minősítő vizsgálataira, F. Mikonak a for- dításegyenérték vonatkozásában releváns stílusmodelljére, illetve kategóriarendszerére, a szovjet fordításelméleti és szemiotikái kutatásokra, valamint J. S. Holmes- nak a fordítást metaszövegként taglaló felfogására hivatkozik (vö.: 30, 31, 35, 47, 62, 111, 128—148, 166 és kk., 180, 181, 192 és kk., 232 és kk., 237, 254 és másutt), s ez utóbbit fejleszti a fordítás típusainak áttekintő osztályozásává, a fordítást „mint az egyik szöveg másik szövegre való afjirmatív ráépülésének reprezentatív modelljét" határozva meg (249).

Az elméleti fejtegetést főképpen világ- irodalmi alkotások szlovák — s a magyar nyelvű kiadásba iktatott magyar — fordításaiból vett szemelvények példázzák. Bár az „alkalmazás” olykor terjengős s nem mondható markánsnak, a könyv jellemzőjeként említett kontextuálisnak-kommuni- katívnak bemutatása révén tudatosíthatjuk: a magyar és a szlovák fordításirodalmat a közös forrásnyelvi — világirodalmi — alkotásokra vonatkoztatva is összevethetjük, illetve e vizsgálat a két irodalom összehasonlításának, belső, irodalom- és poétikatörténeti differenciáltságuknak s kölcsönösségüknek egyik feltárási módját jelentheti.

A vázolt két vonulat által mindenképpen meggyőzően rajzolódik ki a „fordításeredeti” történetileg változó viszonya, a pragmatikus vonzatnak a többi összetevőre kiható érvényesítése (a fordítás specifikuma eszerint „— nem a fordítás stilisztikai önállóságában, hanem abban a módban rejlik, ahogyan a fordítás szövege a kommunikációban részt vesz.” [83]; megjegyezhetjük: a tétel nyilvánvalóan helyes, de a kötetben alkalmazott stílusfelfogást illetően ellentmondásosnak véljük...). A fordítást ekképpen árnyaltabban és az eredeti művekkel átfedődésben szemlélhetjük („a fordítás stilisztikai szintjén objektíve nem léteznek olyan elemek, amelyek csupán a fordításra jellemzők." [80]).

A fordítás minőségéről szólva, azt kell mondanunk, hogy szövegezése folyamatos, az általánosabb kérdéseket tárgyaló fejezetekben szinte eredetiként hat (lásd például a VI. és a VII. fejezetet). A terminológiai jellegű kifejezések bizonyos „siklatásában” azonban fordításvolta is megnyilatkozik. így egyebek közt a „kifejezésrendszer” (133 és másutt) jelölés haszná