Irodalmi Szemle, 1981
1981/10 - KRITIKA - Rákos Péter: Két haza között
volt ismert még a cseh szakemberek körében sem. Ilyeténképpen a bohemisztikai tudományosság számára egész sereg felfedezés értékű visszaemlékezést tartalmaz Dobossy könyve. így aztán újra meg újra ráeszmélhetünk, milyen bizonytalan a filológiában a választóvonal felfedezés és újrafelfedezés között: nemcsak a „sötét középkor” rég feledésbe merült emlékei, hanem a közelmúlt dokumentumai és tanúbizonyságai is lappanganak, s csak a folyóiratokban, hagyatékokban és egyéb anyagokban való céltudatos búvárkodás hozza őket felszínre s állítja helyre valódi összefüggéseiket. Ha tehát Dobossy új kötetét műfajilag közelebbről is jellemeznem kellene, nem azt mondanám, hogy mérföldkő (ez túl szokványos), még kevésbé hogy mérleg (ez korai): leltárnak nevezném nyilvánvaló új szándékok és tervek küszöbén. A szakmában csak egy kicsit is járatos olvasó iziben felismeri, hogy a szerző legalábbis „három szín alatt” van jelen könyvében: bohemistaként, romanistaként és hungarológusként. De talán nem ötlik azonnal eszébe, hogy új kötetében rendkívüli plaszticitással kirajzolódó életművét nem csekély áldozatok árán alkotta meg: ha eltekintünk is történelmi közelmúltunk viharaitól, amelyek annyi nemzedéket megtépáztak s oly kíméletlenül keresztezték a humanista tudomány eredendően nyugodalmas ösvényeit, el kell gondolkoznunk a mindenkori tanár sorsán, aki a (látszólag) kisebb és (látszólag) sürgősebb teendők érdekében s szolgálatában felmorzsolódik, s elodázni, vagy talán elejteni kényszerül távolabbi s magasabb célokat. De látszat, mindez csak látszat: amit elveszít a vámon, megnyeri a réven. S ha már lírát olvastunk a könyv szerzőjének fejére, ne restelljük saját megilletődö'ttségünket se: a recenzens cikke tárgyához egyebek közt egy bocsánatosán szubjektív szállal kötődik, s ez „Kassa, e közép-európai város, ahol apró munka lett a jelszavunk és szolgálat az eszményünk”. Az 1947-es esztendőig visszakanyarodó ív ugyan egy párizsi fogadóban végződik, s tudja a jó Mindenható, hogyan mondják a franciák: on revient toujours ä son premier amour? ä ses premiers amours? Első szerelméhez vagy első szerelmeihez tér-e vissza a két haza között hányódó-formálódó tudós? Kassa mindenesetre egyikük, s jelképe lehetne a többinek is. De mit is akartam befejezésül mondani? Ha volt, aki recenziómat türelmesen végigolvasta, csak magamat okolhatom, ha nem olvassa el elejétől végig Dobossy László könyvét. (Magvető, Budapest, 1981.)