Irodalmi Szemle, 1980
1980/7 - ÉLŐ MÚLT - Pašiaková, Jaroslava: A magyar, cseh és szlovák kultúrkapcsolatok a két világháború közötti kelet- és közép-európai folyóiratok tükrében (tanulmány vázlat)
törekednünk. Határozottan jobb lenne a nemzetközi egyezmény alapján történő közeledés, mint elvégre minden oly megoldás, mely túlnéz a határokon és előre gondol...” A cseh folyóiratok abban az időben élénken érdeklődtek a magyar irodalmi élet minden új eseménye iránt. Erről meggyőzően tanúskodik például K. Bartoš maglepő tájékozottságról valló Mi történik a magyar irodalomban? című terjedelmes írása.12 Václavek és Jilemnický U Biok-ja két részletes elemző tanulmányt tett közzé a szlovákiai magyar irodalomról. Az egyiket 1937-ben Morvay Gyula írta (U Biok 1937, 2. sz. 200—202. 1.), a másikat pedig 1938-ban Palotai Boris (U Biok 1938, 2. sz. 156—160. l.J. Mindkét cikk ékes bizonyítéka annak, hogy helyesen észlelték a szellemi szféráknak azt a kereszteződését, amely épp a háború utáni Csehszlovákia területén ment végbe. Itt is — a szlovákiai magyar irodalom keretében és összsfüggéseiben — találkozott „a régi az újjal, az individualizmus a kollektivizmussal...” Vizsgáljuk meg a két cikket, mint azon generáció két tagjának megnyilatkozását, amely a háború utáni Csehszlovákiában a kelet-európai kérdés, illetve a Kelet-Nyugat viszony egyik megoldását kereste. Palotai Boris jellemzi a két háború közötti magyar irodalom általános helyzetét. Értékeli az új prózát és főképpen azt a lírát, amely egy „kisebbségi messianizmus” új ■élményéből kifolyólag keletkezett. Palotai Boris A szlovákiai magyar irodalom című cikkében elmondja, hogy „1919 őszén a Budapestről Szlovákiába menekülő radikálisok erősen felbolygatták és megbontották a vidéki dilletantizmus poros légkörét. Az emigránsok a budapesti irodalmárok avantgarde csoportját képviselték, és így nem volt csoda, hogy ez a fővárosi kultúra emlőin növekedett avantgarde összeütközésbe került a halvérű vidéki irodalommal. A szlovákiai magyar irodalomnak ezt az időszakát az emigránsok és dilettánsok közti heves harc jellemzi. Ez a küzdelem nemegyszer nemcsak irodalmi, hanem politikai is. A háttérben politikai villámok cikáztak s ebben a viharos atmoszférában új törekvések bontakoztak ki, új csoportok alakultak, új világnézet született, s ez már magán visalte a szlovenszkóiság karakterisztikus jegyeit is, a regionalizmus szellemében. Eközben észrevétlenül felnőtt az új nemzedék, a »Bafa-cipős magyarok« nemzedéke, ahogy találóan nevezték magukat. Ennek az ifjúságnak az élményei az államfordulat után kialakult helyzetből fakadtak, testi-lelki szükségleteiben egyre jobban alkalmazkodott a megváltozott viszonyokhoz, mert a változás nem bolygatott fel benne semmilyen emléket: a történelem egy fejezeteként fogadta el. Ezt a racionális, körültekintő ifjúságot már más törekvések jellemezték, mint az előzőt. Ezeket a fiatalokat kapcsolataik, temperamentumuk, életszínvonaluk és világnézetük a baloldaliakhoz sodorta, és a szlovákiai magyar Irodalom csakhamar új színnel gazdagodot. Határozottabb arculatot nyert. Nem kötődött vérrel és érzékeny Idegekkel Budapesthez, hanem saját sejtjeiből igyekezett újjáéledni és osztódással szaporodni... A szikrázó individualizmus helyét a szürke kollektivizmus foglalja el... A hivatástudat, a megváltás élménye, a kisebbségi össze- szűkültség és az ennek következtében létrejött társkeresés, a közösség melengető érzése, lelkes igyekezet a szoros együvé tartozásra: mindez valóban talajt talált a lírai költé- szatben.. .”13 Hasonlóan értékeli a szlovákiai magyar irodalmat Morvay Gyula is: „... A szlovákiai magyar irodalom mindjárt a kezdetén megtalálta a maga tematikáját, azt, amely kiindulópontjául szolgált és mind a mai napig fejlődésének fontos mozgatója. A kisebbségi élmény Győry Dezső költői fellépésétől számítódik. Nem volt egyáltalán felfedezés, hanem reális kifejezése volt az itt élő magyar nép történelmi helyzetének. Ez az érzés alapjában véve különleges módon, Szlovákiára jellemzően fejlődött ki: nem volt benne semmi nyoma a szélsőséges politikai felfogásnak. Bátran állíthatjuk, hogy a szlovákiai magyar költők és írók közül három sem volt kifejezetten irredenta. A kisebbségi érzés azonban nem maradhatott meg tartós témaként, hiszen az itteni magyar nép egyre jobban belenőtt az itteni történelmi keretbe, és tematikájának egyoldalú felfogása végül is zsákutcába vezetett volna. A másik nagy élményt a szlovákiai föld, a szlovákiai magyar falu és annak népe szolgáltatta ...” A továbbiakban Morvay nagyra értékeli Darvas Jánost és Vozári Dezsőt, akik igen tevékeny munkásai voltak a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatoknak. Forbáth Imrét reprezentatív modern költőnek tartja, rámutatva cseh—magyar kapcsolataira. Morvay a prózát is értékeli, mindenekelőtt Jarnó Józsefét, aki a szlovákiai magyar írók közt
