Irodalmi Szemle, 1980

1980/1 - ÉLŐ MÚLT - Tőzsér Árpád: Rokokó csizma az asztalunkon — II.

Ki hág uborkájára?

Bízzák körmes macskára.

Bár némely goromba,

Töretlen, otromba,

Truccra mind el köll tűrnyi,

Préssel jó szőlőt szűrnyi.

Jó dolga némelynek,

Mint kalmár ebének;

Van némelynek nagy gőzi,

Mégis koncát más főzi.

A szép rímek („goromba-otromba”, „gőzi-főzi”) olyan heterogén valóságelemeket akarnak összefogni, mint a lépssmézet szerető medve, az uborkafára mászó macska, a kalmár ebe s a más koncát főző intrikus. S mindennek tetejébe még egy szőlőprés is tarkítja a képet s mi tanácstalanul nézzük a széthúzó mozgalmasságot. A 11. versszak még fokozza a tanácstalanságunkat:

Bár szórjam s rád hintsem Mindenemet, kincsem;

De csak egy ennek célja,

Kemény szived acélja.

A hirtelen kedvese ellen forduló költőt nem értjük. Aztán a 12. s 13. versszak csillant egy lehetséges magyarázatot:

Néked csak az héja,

Hogy nem vagyok héja;

Mert vagyok engedelmes,

Sohasem győzedelmes.

Bagolynak sólyomja Van különös fia,

Mint kakuknak más költi,

Mégis fészkét bétölti.

E szerint az előbbi rész (a 8., 9., 10. és 11. versszakj a tett pillanatnyi hiábavalóságának az érzése s a tűrésnek a programja: minek az „uborkafára hágni”?, tűrni kell, még akkor is, ha olyan a dolgunk, mint a „kalmár ebének”, s „más főzi a koncukat”, s még akkor is, ha kedvesünk szíve „acél”. De ez a program az „acélszívű” imádottnak egyáltalán nem tetszik, jobban szeretné, ha a költő harciasabb lenne, nyíltan színtvallana. A 13. versszak példálódás arról, hogy a bagoly által költött sólyom is betöltheti hivatását (jelentése: a látszólag rosszul megválasztott módszer is lehet eredményes], s végül a költő elmondja, hogy tisztában van verse talányosságával:

Ez nyájasság s mese,

Kiki fejtegesse;

En magamban titkolom,

És, mint értem, gondolom.

A vers valóban talányos, de — amint láttuk — megfejthető.

A sorok zenéje magyaros hangolású. A strófák első két sora mindig hatos (4—2, illetve a 7., 9., 10., 13. és 15. versszakban 3—3), a második két sora hetes (többnyire 4—3). A két sorfajta válogatása csaknem minden strófában ellentétek kifejezése úgy, hogy a második két sor az első kettő által leírt helyzet tanulságát vagy a belőle következő feladatot tartalmazza. A dinamikus, erőtől szökkellő ritmus s a közölt dac — a 7. versszakba foglalt szomorkás, a feladatok megoldását az időre bízó intermezzo után — a 8. versszakban a rokokó kedvelt eszközére: hányaveti iróniára, gúnyra vált, s a költő