Irodalmi Szemle, 1980
1980/10 - Bereck József: A szellem szolgálatában (elbeszélés)
Vége a versidézetnek, értem, folytasd! Igen, a költő is —• jó, a neve nem érdekes — az emberi hivatások legszebbike gyakorlójának — rendben van, kiemelem —, a tanítónak rója le hódolatát a fönti, versbe öntött szavakkal. — Új bekezdés, értettem... — S most a mi tiszteletteljes gyászunkat is csak fokozza az a tény, hogy szeretett tanító nénink személyében nemcsak faluközösségünk egyik megbecsült tagját veszítettük el, hanem elsőül is a szellem szolgálatában megőszült pedagógust, mindnyájunk tanító nénijét. Igen, szákmunkra S volt — nagy kezdőbetűvel, értettem — a Tanító Néni. A világnak ezen a parányi részén, amit szülőfalunak nevezünk, nem volt az utóbbi fél évszázadban — ne írjunk inkább negyven évet, hiszen tudod, tíz éve már én vagyok itt?; jó, jó, ne kicsinyeskedjünk, igazad van, folytasd — gyermek vagy felnőtt, aki ne őrá gondolt volna nyomban, amikor ezt a két szót hallotta: tanító néni. Nem csoda, hiszen hosszú és áldozatos pedagógusi pályáján személye és hivatása tökéletesen egybefonódott, s az egymás után sorjázó nemzedékek megbecsülésének és hálájának a két varázslatos szóval jelölhető fogalmává nemesedett. — Nem túl bonyolult ez? Különben klassz, nekem tetszik, folytasd! — Ezerkilencszázhuszonnyolc februárja óta, miután Pozsonyban elvégezte a Szent Orsolya-rend tanítóképzőjét, ebben a faluban apát és fiút egyaránt ő indított el a legnagyobb emberi hatalom: a tudás megszerzésének gyötrelmes-szép útján. — Te, Csúccsá, nem akarok akadékoskodni, de kell ez a Szent Orsolya? Hátha kijön valaki a járásról... Persze, persze, igazad van, mit számít az már őneki. Folytasd! — Ö tanított meg bennünket az a betűre, amellyel nemcsak az ábécé, hanem a csodaszép — mi az, hogy verzál betűkkel? ...; ja, így már értem... — ANYA szavunk is kezdődik, ő okított bennünket szelíden a b-re, amely értelmet ad a BÉKÉ-nek... s h-ra is, amely most, a vele való végső búcsú során a HÁLA őszinte tanítványi húrjait szólaltatja meg — nem lenne jobb az, hogy pengeti?...; jó, jó, te tudod... — gyászoló szívünkben. Emlékét örökké őrizni fogjuk. — Új bekezdés? Hát még nincs vége? Különben Igen rendes vagy... Majd valamivel meghálálom ... Szóval: — Legyen könnyű neki a föld! — Értettem, fölkiáltójeltel a végén”. Amit tudunk, amihez értünk, az út, amelyen visz a léptünk, hogy eljussunk egy messzi célig, mind róla vall ma, őt dicsérik, hálás szavaink neki szólnak .. . aki 1861-ben 200, azaz kettőszáz forintot adományozott iskolaalapítványul, melynek kamataiból az ismétlősök (de sok volt belőlük mindig!) tanításáért a tanító 10 forintot kapott? Szerepeltek még alapítványok kántorjavadalom címén is, mint amilyen Krascse- nits Gyöigy-féle 918 korona 72 fillér, vagy a 100, azaz egyszáz koronát kitevő Re- gálecáltság volt* S feledésbe merülnek mind a tanító urak, akiket én, egy Skis szerénytelenséggel, mindig is társaimnak tartottam a gyermeki értelem csiszolásának nemes munkájában, s akiket jó vagy rossz sorsuk egy időre (de biztató távlatokkal nem kecsegtetvén, rendszerint rövidkére) ehhez a községhez láncolt. Ki fog emlékezni, teszem azt, Hideghéty Nándor tanító úrra, aki hosszú évekig tulajdonképpen a hiányával volt jelen a faluban, hiszen alighogy idekerült, a háború rögvest a frontra szólította; szegény, 1920-ban jött haza az orosz fogságból. S hogy milyen nagy szüksége van a háborúkban még ezekre a nemes gondolkodású, új értékek teremtésére s nem a régiek pusztítására hivatott férfiakra is, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Hideghéty bevonulása után tanítónők érkeztek a faluba: Balovics Erzsébet, Horváth Karolín, Lelekes Mária és végül Molnár Hedvig. Tíz évvel később követte őket... Telefonberregés. „Máris kész vagy vele? Príma. Diktáld, jegyzem... Értettem, vers indul:
