Irodalmi Szemle, 1980

1980/9 - Koncsol László: A harmadvirágzás korszakai

műveli, hogy esszéírásunk is alkalomszerű és tétova, hogy kritikai életünk csenevész. és bátortalan, hogy rendszeres és koncepciózus belülről ébredő igénnyel, magas szakmai és művészi színvonallal és szakmai kritikával kísért műfordításirodaiomről a vers műnemében csak elvétve beszélhetünk, mégis elmondhatjuk, hogy a Szemle betöltötte funkcióját, s ösztönző fóruma volt irodalmunknak. Ha a megindulása óta lepergett évek irodalmát ilyen szempontból is megvizsgáljuk, kiderül, hogy a fontos művek az érett harmadik korszakig szinte kivétel nélkül a lapban jelentek meg először, sőt, hogy a Szemle a nemzetiségi irodalomtudomány és a közvetlen társadalomvizsgálat igényeinek is, sokszor erején felül igyekezett megfelelni.

Mondtuk, hogy 1958 a két első korszak fordulója. Nem mintha korábban nem születtek volna irodalmunk második korszakára is jellemző munkák, ellenkezőleg, 1957- ben nagyjából már kialakult költészetünk új viszonya a világhoz, lényegében az eredeti jogaiba visszahelyezett ősi költői attitűd, mint a kéziratos időszak kérdező-vitázó attitűdjének rokona, amely előbb passzíve, puszta létével, később programosan is szembefordult a dogmatikus-sematikus idők gyakorlatával. Költészetünk (első költészetünk) visszatér a problémához, a világ állapotában tapasztalt hiányhoz, a lét, a sors költői kutatásához — a szembenézéshez. Az átalakulás eredménye 1958-ban rajzolódott ki markánsan, nem utolsósorban a második nemzedék antológiájának közvetlen és közvetett hatására.

(Folytatása következik)

René Arcuy: Azoknak, akiket szeretek, és akikre emlékezem