Irodalmi Szemle, 1980

1980/9 - Koncsol László: A harmadvirágzás korszakai

bukolikus attitűdjük kezd lebomlani, hogy elvontabb vagy groteszk lírának adja át a helyét. Tőzsérnél korábban következik be az a fordulat, az őszi világon kívül már a Sze- relemsiratóban és a Fájdalomban Is, de mindenképpen a Férfikor (1958) előtt. Ez a nagyarányú kompozíció Tőzsér drámai karakterű, aktív és romantikus reformer váltókorszakát vezeti be (1958—62). Ugyanígy Cselényi Bordal előtti és utáni attitűdje sem azonos egymással: a Bordal (1958) is vízválasztó, mint Tőzsér Férfikora, bár Cselényi nagy vállalkozását nem előzi meg, csak majd követni fogja, három év múlva, a visszatorpanás. Cselényi első pályaszakaszának versvilága telve van cselekvésvággyal, világra méretezett hódítási kedvvel, bizalommal, s ezen az sem változtat, hogy a Bordalban negatív világállapotot fest, mart ugyanakkor annak ellenpólusa, a pozitív akarat is jelen van benne. Hőse a jövőre függeszti tekintetét, s bízik az erejében. (Zs.) Nagy Lajos első korszakának lírai hőse szűnni nem akaró szerelmi mámorban lobog, s a mámor dimenzióit és természetét demonstráló az Ady előtti költészet rekvizitumait használja: virágok, csillagok, jegenyék, évszakok, sok-sok csapadék, jég, hó, zúzmara, harmat, eső. Amikor Temetőben című verse (1959), fordulásának első dokumentumában tragikus sorsú öccsét siratja, ezek az emblémák először kerülnek Zs. Nagynál negatív léthelyzetbe: „Számára nincsen zengő kikelet, / vlrágtobzódás, szerelem. / Hanyatt fekszik, úgy nézné iaz egeit...” A befejezés kegyetlenül negatív és szürreális: „Dalolna is, de jaj, nincs torka már, / hajába tépne — nincs keze”. Itt Zs. Nagy második korszakának fő titkára bukkantunk rá: tovább használja ugyan egy eredeti idill emblémáit, de torz és negatív (groteszk, morbid, abszurd) vershelyzetekben.

1958-ra az első nemzedék három fönt bemutatott költőjének pályája új korszakába lép, s közben a második nemzedék bukolikus attitűdje is elévül. A korszakfordulóra a két csoport minden kiemelkedő tagja új lírai magatartást alakít ki magának. A két korszak határán két irodalmi tény áll, s mindkettő más-más módon érinti szellemi életünket. Közvetlenül a második nemzedéket szolgálja a Nyolcak antológiája, — a Fiatal szlovákiai magyar költők, Turczel Lajosnak, a két első korszak egyik vezető kritikusának és irodalomtörténészének előszavával —, és egész irodalmunk érdekeit, hogy egy évtizeddel a nemzetiségi jogok visszaállítása után megindul a harmadvirágzás első és máig egyetlen irodalmi folyóirata, az Irodalmi Szemle. A lap első számait is Fábry Zoltán nyitotta meg híressé vált beköszöntőjével, az „Ideje már bizony .. .”-al. Érdekes véletlen, hogy mind a két korszak,nyitó vállalkozásban, egyiknek az első, másiknak az utolsó lapjain ott találjuk Tőzsér versét, a Férfikort.

A harmadvirágzásnak a Szemle megjelenéséig nem volt saját fóruma, de 1948 februárja után kisebb-nagyobb időközökben sorra jelentek meg a csehszlovákiai magyar lapok: az Oj Szó (1948. december 15.), a Szabad Földműves (1950), az Alkotó Ifjúság (1950), a Pionírok Lapja (1950), a Fáklya (1951), illetve 1956-tól a helyébe lépő Hét, s egy évtizeden át ezek a lapok biztosítottak szétszórt fórumot a kibontakozó harmad- virágzásnak.

Lapot nem, de kiadót mindjárt kaptak íróink. 1949-től a Pravda Könyvkiadóvállalat keretében jött létre a Magyar Könyvtár; ettől a CSEMADOK frissen alakult vállalata, a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó 1953-ban vette át a szépirodalom kiadási jogát, de a CSMK csak 1956-ig működött, beolvasztották a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadóba, a későbbi Tatranba, s 1969-ig tartott, amíg Madách Könyv- és Lapkiadó néven újra önállósult. Ha az írószövetség magyar szekcióját, illetve a mindenkori magyar könyvkiadó tömegsorozatát, a Magyar Könyvbarátok Körét is hozzávesszük (1950-től), amelyhez a következő korszakban a Versbarátok Köre is társult, elmondhatjuk, hogy az irodalmi lap évtizedes hiányát nem számítva hamar készen álltak a szépirodalom fejlődésének külső, szervezeti föltételei.

Az első- évtized végén a lap is mgjelent, s várható volt, hogy kapcsolata az írókkal természetes, szoros és harmonikus lesz. A folyóirat létjogosultságához nem férhetett kétség, hiszen az indulást megelőző tíz év lényegében a második nemzedéket is fölnevelte már, s a gyarapodás eddigi üteméből újabb közeli kirajzásokra lehetett számítani, immár prózában, drámában, kritikában, esszében és műfordításban is, sőt, a lap koncepciójában a csehszlovákiai magyar irodalomtudományok kibontakoztatása szintén szerepelt. Függetlenül attól, hogy a remények milyen mértékben teljesültek, hogy a novellát számontartható súlyban és terjedelemben azóta is csak két-három szerzőnk