Irodalmi Szemle, 1980

1980/9 - Ifj, Csontos Vilmos: A legendák ködén innen

mivel nem fejtettek ki olyan ellenállást, amilyenre számítottunk, s rövidesen kezünkre került a város. Annyi harc után végre egy havi pihenő következett. A gépfegyveremet megkerestem a patakban, amely elég mély és hideg volt. Használható állapotban találtam. A követ­kező harcokban már nem vettem részt. Az egy havi pihenőt iskolázással töltöttük. Kiválogatták közülünk a legmegfelelőbb bajtársakat, és egy külön vonattal a moszkvai nagygyűlésre küldtek, ahol Lenin elvtárs beszélt. Boldog voltam, hogy láthattam és hallhattam a szavát. S az is nagyon jólesett, hogy a beszédét meg is értettem. Ki­mondhatatlan hatással volt reám, szavai sokáig visszhangoztak bennem, határozottságot és új erőt öntöttek belénk. Ezt a találkozást sohasem felejtem el. A nyár végéhez közeledtünk, közeledett a tél, amikor lejár az én egy évem is, amit a Vörös Hadseregbe lépésemkor aláírtam. Már megkérdezték, hogy maradok-e, vagy a hazatérést választom? Otthonról nagyon rossz híreket hallottunk. A Magyar Tanács- köztársaság, amit a munkások vívtak ki, az összeomlás szélén állt. Minden oldalról a bur- zsoá hadseregek indultak a fiatal proletárdiktatúra eltiprására. Mi, akik Oroszországban harcoltunk, tudtuk, hogy a magyar proletárok harca nem volt hiábavaló. 1919 vége felé jártunk. Már láthatóvá vált, hogy a fehér bandák vereséget szenvedtek, és a Vörös Hadsereg parancsnoksága alatt áll csaknem az egész ország. Az ősz folyamán még bevetettek bennünket kisebb kozák és fehér bandák ellen, de már mindenütt mi voltunk túlerőben, s mindig győztünk. Parancsnokom igyekezett rábeszélni, hogy maradjak a Szovjetunióban. Unszolása hiába­való volt. Nem tudtam rászánni magam, hogy elszakadjak szülőhazámtól, hogy ne lát­hassam otthon hagyott Mariskámat, aki bizonyára visszavár. Pedig idestova három éve nem kapott tőlem levelet. Épp úgy szüleim sem, hiszen innen még egy tábori lap küldése is lehetetlen volt. A fogolytáborból a Vöröskereszten keresztül sikerült tudat­nom az otthoniakkal, hogy élek, de az még 1917 őszén volt, közvetlenül a forradalom kitörésekor. Ki tudja, soraimat megkapták-e az otthoniak? A hazatérést a Magyar Tanácsköztársaság bukása megnehezítette. Otthon fehér terror uralkodott, híre jött, hogy üldözik a volt vöröskatonákat, s a nép vezetőit. Időbe telt, Az érsekújvári nyugdíjasok klubjában (középen: Zajcsek Lajos)

Next

/
Oldalképek
Tartalom