Irodalmi Szemle, 1980
1980/9 - Ifj, Csontos Vilmos: A legendák ködén innen
amíg kiderítettük, kinek hová tartozik szülőhelye? Miután megtudtam, hogy az én szülőfalum az újonnan megalakult Csehszlovákiához tartozik, gondoltam, ott talán nem vár rám akasztófa. Amikor az évem letelt, kézhez kaptam a szükséges iratokat, és elindultam hazafelé. Itthon családom és Marikám tárt karokkal fogadtak, nem úgy a hatóság. Nem győztem eléggé hangoztatni, hogy Ororszországban végig hadifogolyként dolgoztam. Sejtették a kapitalista állam hivatalnokai, hogy hazudok. Több kihallgatás után azonban nem börtönöztek be, s néhány pofonnal megúsztam a hercehurcát. A háború kegyetlen emlékeit hordoztam magamban évaken keresztül. A sok legyilkolt katona látása visszajárt gyakran álmaimban, s nem tudtam felejteni. Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg megnyugodtam. A családalapítás után urasági dinnyés lettem. Ha jó megélhetésre vágytam, sokat kellett érte dolgoznom, látástól vakulásig. A második világháborút is végigszenvedtem. Hogy nem kellett a frontra mennem, azt reumámnak köszönhettem, amely ugyancsak megnyomorított már. Épségben vészeltük át családommal a községünkön átvonuló harcokat. Unokámmal az ölemben beszélhettem el a hozzánk beszállásolt szovjet katonáknak vöröskatonaságom történetét, oroszországi élményeimet. A kedves „tovarisok” melegen szorongatták a kezemet, amikor búcsúztak. Megjegyezték, hogy a harcot, amit mi kezdtünk el, most fejezik be. Történetem a befejezéséhez közeledik. 1948-ban végre megértem, hogy olyan hazában élhetek, amelyért vöröskatonaként, életem kockáztatásával harcoltam. Ahol már nincs kizsákmányolás, ahol a nép kezében a hatalom. Amikor 1950-ben az egységes földművesszövetkezetek alakulni kezdtek, s már a Garam mentén is néhány szövetkezet működött, engem a zalabai szövetkezetbe hívtak kertésznek. Szívesen tettem eleget a meghívásnak. Később a szövetkezet dinnyekertésze lettem, sikerült olyan görögdinnyét termelnem, hogy az egész lévai járás területén híre ment. Húszéves zalabai tartózkodás után, amikor már nyugdíjas lettem, fiamhoz költöztem, Érsekújvárba. Akkor már hivatalosan is igazolták Moszkvából vöröskatonaságom tényét, és magasabb lett a nyugdíjam. Zajcsek Lajos 1975-ben hunyt el Érsekújvárott, 80 éves korában. Élete ás emléke legyen példa előttünk: miként kell a nép ügyét szolgálni, és a kivívott hatalmat megvédeni. 50 évesen
