Irodalmi Szemle, 1980
1980/9 - Ifj, Csontos Vilmos: A legendák ködén innen
a parancsot: „Rohamra, utánam!” Lelkesedéssel követtük. Abban reménykedtem, hogy most is megtörténik a csoda, mint már annyiszor: éltben maradok. Már éppen elértük volna az erdőt, amikor a sűrűségből ránk zúdult az ellenség. Öldöklés újra, s ordítás, iszonyatos... Már-már felülkerekedtünk, amikor két oldalról lovas kozákok kerítettek be. Kilőttük tödtényeinket, de már ez sem segített. A gyalogság az erősítés láttán még bőszültebben harcolt. Zászlósunk a kozák vezért célozta meg és eltalálta, azonban életével fizetett érts, mert a következő pillanatban őt is átszúrta egy kozák ... Pillanatok alatt felismertem a helyzetet. Nem volt kedvem hősi halottá válni. Ahogy a számon kifért, ordítotam: „Dobjátok el a fegyvert!!! Ne harcoljatok!!!” Aki a közelemben volt, nyomban úgy is tett. Hárman voltak, akik rárohantak a már fegyvereiket szintén leeresztő ellenségre, akiken látszott, hogy örülnek a csata végének. A három bajtárs perceken belül elnyúlva csendesedett el... Körülnéztem, tizennégyen voltunk. Több sebesült nyöszörgött körülöttünk, könyörögtek, őket is vigyük fogságba. Sohasem tudtuk meg, mi lett a sorsuk. A völgyből kozák lovasok hajtottak ki, miközben újabb és újabb csapatok csatlakoztak hozzánk. Ezektől tudtuk meg, hogy ezredünket teljesen szétverték az oroszok. Mint már számtalanszor, most is az a gondolat foglalkoztatott, hogy miért, kinek az eszte- lensége okozta ezt a vérontást? Magamban végtelenül fájlaltam, hogy egy ellenséget is elpusztítottam. Hiszen az a szerencsétlen ember sohasem volt az én ellenségem, mint ahogy én sem az övé... Estefelé a szétszórt alakulatainkból alaposan felduzzadt a foglyok létszáma. Kozák kíséretünket is megduplázták. Néhány napi gyaloglás után érkeztünk a kijevi gyűjtőtáborba. Kifáradva és ugyancsak korgó gyomorral aludtunk a puszta földön. Itt osztották szét a foglyokat munkára. Napról napra rengeteg fogoly érkezett. Voltak közöttük honfitársaink, de sok osztrák, német katonát is láttam, alig győzte befogadni őket a tábor. Az óriási tömeg fogoly láttán sejtettem, hogy a frontokon rosszul állhat a szénánk. Három nap múlva külön csoportba osztottak, és teljesen idegen foglyokkal együtt vittek Szaratovba, munkára. Nem sokáig maradtunk együtt, rövidesen hajóra szálltunk, s a Volgán fölfelé hajózva Volszk városban tettek ki. Rövid pihenő után a környékbeli birtokokra osztottak szét bennünket. Én egy idős báró birtokára kerültem. Az első pillanatban úgy tűnt, jó helyem lesz itt. Mivel a háziállatok jő ismerője voltam, a báró megbízott legszebb lovainak a gondozásával. Rövidesen a bárónét is volt szerencsém megismerni, aki bizonyára az ablakból figyelte meg az ügyességemet, bizalmába fogadott, és velem készíttette el esti fürdőjét... Fiatal volt, nehezan hittem el, hogy a báró felesége. A kastélybeli szolganép között nem akadt fiatal férfi, csupán néhány hajadon forgolódott a cselédség között. A báró naphosszat a mezőt járta, a nyári betakarítással volt elfoglalva. Sohasem sejtettem, hogy micsoda kalandjaim lesznek a kastélyban, ahol magyar fogoly létemre egyedül maradtam. Több társamat a báró gazdaságára vitték, ott dolgoztatták. Amikor az első fürdővizet elkészítettem, a báróné meztelenre vetkőzve lépett a kádba — jelenlétemben, s kézzel-lábbal megparancsolta, hogy mossam meg a hátát... Erre nem voltam elkészülve. Azonban gyorsan átfutott az agyamon szándéka: férjpótlónak akar használni. Elszömyfilködtem. Ha ezt a báró megneszeli, a halál fia vagyok. A frontot szerencsésen megúsztam, s most itt kell majd elvesznem... Kivert a hideg verejték. Az asszony fiatalsága azonban megbabonázott... Rövidesen a belső cselédséghez tartoztam. Az istállószagot nem tűrte a bárónő, aki naponként fürdőit. Nekem is fürödnöm kellett, s én mindent felejtve engedelmeskedtem. Igen jó kosztot kaptam, összeszedtem magam, s ez, amint tapasztaltam, a bárónőnek is tetszett. Nem sokáig tartott ez a kiváltságos állapot. Valaki talán besúgta a bárónak a fürdőt, vagy ő maga szimatolt utánam, mert egyszer pontosan a fürdő kellős közepén rohant a bárónő lakosztályába, nagy ordítással, aminek a szerencsémet köszöinhet- tem: még idejében kiugorhattam az ablakon — a bárónő még a ruhámat is utánam dobta. A báró, amikor a nyitott ablakot megpillantotta, abból a sörétes puskájából utánam duplázott... Már akkor sikerült egérutat nyernem. Két napi csavargás után elfogtak az üldözésemre küldött lovas katonák. Kegyetlenül elvertek, alig bírtam velük menni. De mégis megúsztam élve, és egy új fogolytáborba kerültem.
