Irodalmi Szemle, 1980

1980/7 - NAPLÓ - Ferencz Ferdinánd: Komlós Aladár 1892—1980

teremtsenek, további alkotásokra serkentsenek.

Komlós Aladár is azok közé tartozik, kikre mélyen hatottak a haladó irodalmi hagyományok, azok közé, akiket lebilincselt és egy életre összekapcsolt a múltból visszatükrö'zö minden nemes törekvés a sors-adta írói hivatással.

Losonci éveire és későbbi éveire egyaránt witathatatlanul rányomta bélyegét annak tudata, hogy 1892. dacember 10-én Alsósztregován született, hogy bölcsője felett ugyanúgy sivított a Korponai hegyek felől lezúduló sztregovai szél, mint a Madách család omladozó sírboltja felett, melyben a magyar irodalom, drámai költészet Az ember tragédiája írójának, a magyar irodalom nagy halhatatlanjának földi maradványai pihentek. Ugyanaz a hó lepte be szülőházának tetejét, mely halkan fehér palásttal takarta el a sztregovai temető egyik jeltelen és hanttalan sírjában örök álmát álmodó Rimay Jánost, a költőt.

Az alig pár száz lakosú, többségében szlovák Alsósztregova két nagy fia után az új kor hírnökeként Komlós Aladárt adta az egyetemes magyar irodalomnak. 1936 szeptemberében írja a Híd szerkesztőségének Komlós az egyik levelében a következőket: .......Hogy mekkora tehetségek születnek egy tájon, ismeretlen körülményektől függ, amiket véletlennek hívnak. De, hogy e tehetségekben milyen szellem él, semmi esetre sem véletlen, hanem nagymértékben függ az ott élő közösség szellemétől ...”. Ezt a közösségi szellemet Komlós Aladár Losoncon találta meg, hová születése után nemsokára szüleivel beköltözött a Nagybég utcai szülői házba.

De visszatérve Sztregovára, nem hiszem, hogy csupán véletlen lett volna, hogy 71 évvel születése után, amikor 1964-ben egy meleg októberi vasárnapon Madách Imre halála 100. évfordulója alkalmából Magyarország és Csehszlovákia közösen ünnepelték a költőt Alsósztregován, alig pár kilométerrel délebbre, a csesztvei Madách kúria parkjában és Balassagyarmaton az egykori vármegye székhelyén a Madách- centenárium ünnepi szónoka Komlós Aladár volt. És én, míg Szakasits Árpád mellett állva Mihályfi Ernő ünnepi beszédét hallgattam, Komlós Aladárra gondoltam, és arra, hogy milyen furcsaságokat szül az élet. Mert így képviseltette Komlós Aladárral bár nem hivatalból, mégis a leghivatalosabban Csesztvén és Gyarmaton a

közös szülőfalu és nevelő város, Alsósztregova és Losonc magát.

Hisz Komlós Aladár igazában úgy tekint Losoncra, mint szülővárosára. Egy olyan városra, ahol már a 19. század elején a diáktársaságok kebelén belül pezsgő irodalmi élet folyt, melynek kezdeményezője a nagytudású Homokay Pál volt. Egy olyan városra, melyre sorrendben Ráday Pál után Kármán József irodalmi munkássága lehelte rá a haladás patináját. Egy olyan városra, melynek falai között szívta magába a természettudományok titkait a rimaszombati születésű Hatvani István, a későbbi nagytudású professzor, a „debreceni lunátikus”. Az alma mater termeiben négy évszázadon keresztül a magyar szellemi élet számos képviselője nevelkedett és nőtt fel, hogy nemesen szolgálják a haladás eszméjét a köz- és a társadalom érdekében.

Ebben a városban, és ebben az Iskolában nevelkedett fel Komlós Aladár. Itt hozta össze őt a sors immár a 20. század egyik újabb Homokay Páljával, az alvinci születésű Bodor Aladár költővel, a losonci gimnázium magyar irodalom szakos tanárjával, kit magának példaképül választott. Bodor Aladár vezette be őt a költészet szivárványszínekben játszó titkaiba, a Dévénynél nyugat felől betörő és egy új kor hajnalát harsogó költészeti forradalomba, hogy azzal egy életre elkötelezze magát. Még csak 17 éves, amikor a Losonci Újság 43. számában, 1910. október 6-án Sötét nap című verse megjelenik. Előttem a Losonci Újság megfakult száma, és tisztelettel olvasom a vers sorait, melyek lázítanak, és hét évtized távlatából dübörögnek felém egy kezdő, szárnyait bontogató költő vallomásaként:

„... Eszünkbe jut ma századok keserve, Elfojtott vágyak, hasztalan csaták,

Almok, mik nem lesznek sosem betelve, S tragédiák s könnyes, rút szolgaság,

S átkok, s akiknek messzi földeken Áldott nyomát el-belepi a hó,

A „akiről ne beszéljünk sohasem” —

S eszünkbe jut az —: „eb ura fakó ...”

És Komlós Aladár „Tenni, sodorni, élni akar(ok)!”. Még ebben az évben Begyáts Lászlóval és Darvas Jánossal közösen Bontakozó szárnyak címmel verseskötetet adnak ki Losoncon. Irodalmi vitákat, esteket rendeznek. Sétálnak a református temető árnyas gesztenyefái alatt és az új